Pioneer DDJ-T1 / DDJ-S1 Dj Controller
2011-03-19
Igazi partyveteránok emlékeznek még azokra az időkre, amikor a lemezlovászok nevükhöz méltóan ládányi fekete koronggal érkeztek a bulikba, hogy azokkal zsonglőrködve bűvöljék el a publikumot. Ment ugyan a kezattazsokézás és a videódiszkózás is, de az igazi májerek a vinilek bűvölői voltak. Sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy a zene és a diszkó lelkét szimbolizáló sötét korongok felett eljár az idő és valami más veszi át a terepet. A kompakt lemezek szépen kivárták sorukat és a Pioneer cég forradalmi újításai, valamint a digitális zenebiznisz térhódítása révén pár esztendőn belül elérték nagy becsű értéküket.A fejlődés persze nem állt meg és a digitális-virtuális világ szépen átformálta a diszkotechnikai eszközöket, dj felszereléseket. Megjelentek a timecode vezérelt lemezek, dj szoftverek, külső hangkártyával- és kontrollerrel működő rendszerek. Ma már az a trendy, ha valaki él a kor alkotta vívmányokkal és fellépésein ezekkel operál teljesen egyedi köntösbe helyezve a játszott zenéket. A piacon levő eszközök széles tárházából akár szakdolgozatot is lehetne írni, ami egyértelműen kifejezi merre tendál a világ. Az innováció dominál, amelyet két új briliáns Pioneer termék, a DDJ-T1 és a DDJ-S1 is jelez.
Kétségtelen, hogy a japán cég hatalmas fába vágta fejszéjét, mikor nekilátott a digital deejay interface-ek kidolgozásának, az eredmény azonban magáért beszél. A laptop déjék körében népszerű Traktor és Serato programokhoz készült kontrollerek a szoftverek tökéletes fizikai leképzései, tükrözve a felkelő nap országának precizitását és profizmusát.

A DDJ-T1 Traktor-kvalifikált eszköz, amely első blikkre olyan, mintha két cdjátszó, egy négycsatornás keverő és egy kis effektprocesszor egybeépítése lenne. Kompakt lemez behelyezésére azonban nincs lehetőség, helyette hátoldalon egy USB csatlakozás, valamint egy jelszint szabályzós AUX In bemenet biztosítja a „plug & play“ funkciót. Ha a laptopot csatlakoztattuk, azt közvetlenül elhelyezhetjük a kontroller mögött, a kialakításnak köszönhetően ugyanis a billentyűzetnek van elég hely. Amennyiben nem rendelkezünk a működéshez szükséges szoftverrel, nem probléma: a termékkel együtt jár a Traktor DDJ-T1 edition, amely a korábbi LE bővített változata. A négy csatornát vezérlő, hat effektet és cue pontokat szabályozó, loop-olást, rekordálást és fader startot is biztosító interfész és program a Windows 7, Vista, XP operációs rendszerekkel, illetve a Mac OS X 10.5-tel (és e feletti verziókkal) kompatibilis.

Az áprilistól kapható DDJ-S1 ránézésre a DDJ-T1-re hajaz, de attól jelentősen eltér: a Serato ITCH kedvelői számára készült, lényegesen kevesebb funkcionalitással. Mérete és súlya ugyanazokkal a paraméterekkel bír, azonban itt kétcsatornás mixelésről van szó. A laptop csatlakozást tekintve most is USB és AUX In jelenik meg, kimeneti oldalon viszont az RCA mellett egy háromállású kapcsolóval szabályozható XLR Out szerepel (DDJ-T1-nél Jack Out van). Szembetűnő, hogy a kontroller felső részén két mikrofon kezelésére van lehetőség, hangszínszabályzással és talk over kapcsolóval. Lejátszásnál a loop, a fader start és a hot cue funkciók szintén operálnak, akárcsak az effektezés, de az szolidabb. A vinyl speed adjust mód a scratchelést biztosítja, a needle/alphabet search pedig a trackek keresgélését és az azok közötti ugrálást könnyíti meg. A kontroller megvétele tartalmazza az aktuális Serato szoftvert, amely DDJ-T1-hez hasonló kompatibilitással rendelkezik.
A Pioneer eszközeit lehetne még hosszasan taglalni, de célszerűbb, ha zsenialitásukról mindenki saját maga győződik meg. A DDJ-T1 és DDJ-S1 megjelenése legalább akkora lépés a diszkotechnika világában, mint annak idején a CDJ-1000 piacra dobása volt. E kontrollerekkel hamar túlléphető a szimpla dj mix fogalma és az igazi kreativitás veheti át az uralmat. Megfelelő szorgalommal és kitartással egyéni hangzást, stílust és technikai megoldásokat alakíthat ki magának a déjé vénával rendelkező jóember. Rossz lemezjátszó? Recsegő potméterek a keverőn? Hiányzó gombok az effektezéshez? A DDJ-T1-et vagy a DDJ-S1-et használva, ezek már csak kósza emlékek lesznek. Persze, ehhez saját rendszert kell vinni a fellépésekre, de hát valamit, valamiért…
Schiipman
Ezt a cikket eddig 1725 alkalommal tekintették meg.
Technika
Rendelj Partyfotóst magától a Nikontól!
Rió, ZP, Holdudvar, Dürer Kert – négy hely, ahová július 27-tól egészen augusztus 13-ig exkluzív partyfotóst rendelhetünk. Mindezt a Nikon egyedi színes fényképezőgép szériáját, a Nikon Coolpixeket népszerűsítő Facebook ...
Drift Fesztivál a RabócsiRingen!
Egyedülállósága abban rejlik, hogy futamai végigvonul Közép és Kelet-Európában, a hazai versenyek pedig rendszerint a legrangosabb események közé tartoznak....
Kevesebb fesztiválszemét!
Nem kell lapozgatni és őrizgetni, vagy túladni rajta, mert úgyis van mindenhol elfekvő példány (aztán a fesztivál vége felé pedig már sehol sem lelhető egy régi vagy újkeletű ismerősünknél sem). De ahogy már kezdjük megszokni:...
ÉVA Húsvét iPaden is!
Az Éva magazin tavaszi különszáma, az Éva Húsvét már kapható az újságárusoknál. A lap idén is hasznos ötletekkel látja el olvasóit a...
Pioneer DDJ-T1 / DDJ-S1 Dj Controller
A fejlődés persze nem állt meg és a digitális-virtuális világ szépen átformálta a diszkotechnikai eszközöket, dj felszereléseket. Megjelentek a timecode...
Allen & Heath XONE:DB4
Az eszköz négy csatornával rendelkezik, melyek mindegyike külön-külön effektezhető, hála az ún. Quad FX Core DSP Engine-nek. Ebből adódóan minden csatorna saját FX-bankkal rendelkezik, így egymástól teljesen függetlenül vehetők...
Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal
Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




