Volt Fesztivál 2010 beszámoló -2.nap
2010-07-30
2.NAP (CSÜTÖRTÖK)
Eljött az este, taxi, sietség, hogy nyolcra, a Parov Stelar band kezdésére odaérjünk az OTP Junior színpadhoz, ahol már nagy tömeg gyűlt össze, akik végig is csápolták a koncertet. A laptopokat bűvölő fiatalembert az énekesnőn kívül egy dobos és egy szaxofonos kísérte. Ne kérjétek, hogy számcímeket soroljak: régi és legutóbbi, Coco- albumos zenék, pop- elektro, jazzes-swinges elemek, egyikből sem annyi, hogy megártson; az osztrák kollektíva koncertje kellemes háttérzene volt az akklimatizálódáshoz.
A lazulásnak 9 körül véget vetettünk, hiszen a nagyszínpadon a VOLT idei egyik fő fellépője, a punk-pop-rock élő kövülete, Billy Idol adott randevút rajongóinak. A színpad előtti tér teljesen megtelt, az első sorokban söröspohár-hajigálás, emberúsztatás kezdődött. Sikerült a tömeg közepéből hallgatnunk a show-t, amely a Ready Steady Go-val indult, aztán folytatódott a fejrázás, csápolás az olyan –még általunk is, akik nem feltétlenül Billy-n nőttek fel- ismert dalokra, mint a Sweet Sixteen, a Dancing with myself, a végére természetesen a Rebel Yell, majd ráadásként a White Wedding. A koncert után elindultunk (azaz sodródtunk a tömeggel) étvágyunkat és szomjunkat csillapítani, körbenézni, majd vissza az OTP sátorba: éjfélkor kezdődött a produkciója egy másik headlinernek, nevezetesen a francia Air duónak, ott is ragadtunk végig. Az öltönyös-nyakkendős urak hozták a papírformát, finom dallamokra bólogathattunk - például a Kelly Watch the Stars-ra vagy a Sexy Boy-ra.
Mire észbe kaptunk, el is telt a „felezőcsütörtök” fele, kettőre irány az MR2 színpad, ahová a Brains –állítólag fergeteges- koncertjének felvezetésével Andy C és MC GQ érkezett. A többször is a legjobb dnb dj-nek megszavazott Ram Records főnöknél rutinmunkának számító három lemezjátszós szett nem engedélyezett lazítást a táncos lábaknak, és a fülnek sem. Egymás után/ mellett gördültek a régebbi darabok, mint az örök klasszikus Atlantis LTJ Bukemtől, vagy egy másik mérföldkő, a Konflict Messiah-ja, a Ram Trilogy portáján pedig a Turbulence-el és a Bodyrock-kal söprögettünk. Nem maradhattak el az utóbbi évek nagy slágerei sem, jól megjósolható módon Sub Focus zenék, a Pendulum Vaultja, a Chase & Statustól a Hurt you, Freshtől a Signal („watch this space”), Dj Hazard-ból is kaptunk egy Mr Happy –illetve egy Machete-nyit, - ha mindenképp számcímeket és előadókat kellene említeni a három lemezjátszón az egyes számokat éppen hogy csak felvillantó, rewindokkal fűszerezett zenefolyamból, amihez MC GQ jól asszisztált. Összességében többet vártam Andytől, de kétségkívül nagy hangulat volt az elejétől végéig. Ha volt olyan, aki ez alkalommal ismerkedett meg a műfajjal, az biztos forrásból kaphatott egy „ zenei trailert”, egy „ami eddig történt”-összefoglalót további elmélyülés céljából, aki pedig már egy ideje dudorog drum and bass-re, az az ismerős zenékre kacsinthatott össze társaival. A mixmester után a dnb soproni képviselői, a Microforms partysorozat atyjai, Dj LAS és Benzon folytatták a bulit reggelig, mialatt az OTP helyszínen Tigára, majd Hot X szettjére lépegettek a négynegyedek hívei. Mikor odaértem, éppen a Sunglasses at night szólt, közönség is akadt, (kb fél házra saccolnám) de én nagyobb bulihangulatra emlékszem az korábbi voltos Tiga buliról, itt is hasonlóra számítottam, most valami plusz hiányzott. Még a közelből hallgattuk egy darabig a kanadai urat, majd elindultunk a kijárat felé…
Ezt a cikket eddig 1370 alkalommal tekintették meg.
Partykörút
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...
Monegros Desert Festival 2011 beszámoló
Az összes színpad és hangtechnika tökéletes volt és átélhettünk néhány igazán lenyűgöző előadást. David Guetta megajándékozott...
Jay Lumen Kolumbiában turnézott a Minus vendégeként
Alig számoltunk be arról, hogy Jay Lumen egyszerre, egy időben 7 dallal szerepelt a Beatport eladási top listáin, máris itt az újabb bombahír. Jay Lumen Kolumbiában turnézott. A fellépéssorozat 3 állomást érintett, Pereirát, ...
Volt Fesztivál a mi szemünkkel
Aki tervei közé vette, hogy a kemping kapuját a nyitás pillanatában szeretné átlépni, a legendák szerint közel Harkáig érő, több kilométeres sorral kellett szembesüljön: már a keddi „nulladik” nap is közel annyi...
The Party – biztos lesz folytatás
Múlt hét pénteken a holland Funkerman DJ játszott a Symbol törzsközönsége előtt. A holland vonulatot tovább erősítették a holland focisták is - akik...
Goodbye Faithless
Kissé korán, fél 8 körül érkezünk a helyszínre. A Szigetes Faithless koncerteken már megismert partiarcokkal, dorkós srácokkal, hozzájuk tartozó dögös...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...



















