Urban Art Forms fesztivál beszámoló
2010-06-22
Amíg a magyar fesztiválok csak ébredeznek téli álmukból, nyugati szomszédaink már elsütötték a startpisztolyt az első nyári hónap elején: június 3 és 6. között ismét a wieseni fesztiválzóna vadregényes tájain kalandoztunk az Urban Art Forms fesztivál keretei között.
„Europe’s leading audiovisual festival” – hirdették a szervezők az esemény honlapján, és mennyire igazuk volt: nem csak line up tekintetében sikerült olyan színvonalat alkotniuk, mely utazásra csábítja még a külföldre szakadt fesztiválozókat is, hanem olyan látvány- és hangtechnikai feltételeket biztosítottak a helyszíneken, mely mély nyomott hagyott bármely partigyakorlott látogatóban. Mivel a nemzetközi és belföldi (azaz osztrák) szcénán belül sikerült a legnevesebb fellépőket leszerződtetniük a zenei palettáról, beszéljenek nevek helyett a számok, melyek hűen tükrözik a technikai színvonalat:250m2-es LED display, kockákból felépített színpadi életkép, 16 méter hosszú vízfüggöny a nagyszínpad elejében, pirotechnikai elemek, 360 fokos panoráma kivetítő, LED-es kocka dizájn a közönség felett a sátor tetejében, illetve a színpad oldala is kapott a „jóból” az alapos kivetítésnek köszönhetően.
Mivel rossz szokásunkhoz híven a csütörtöki hazai dj-k nevével fémjelzett warm up napot ismét kihagytuk, pénteken pattantunk vonatra, és a délutáni csábító live- illetve dj szetteknek gondolatban búcsút mondva (elég csak Parov Stelar-ra, vagy D-Bridge-re gondolnunk) este 9 után vetettük bele magunkat az ötödik UAF forgatagba. Első pozitiv meglepetés a T-mobile illetve az Eristoff Tracks közös ajándéka volt számunkra, mely partycsomag formájában érkezett, és a következő hasznos és nélkülözhetetlen kellékeket tartalmazta: UAF logós kék esőkabát, Slices DVD, zsebkendő, gumicukor illetve füldugó.
A nagysátorban történő vegyüléssel kezdtük meg az estét egy erősre sikeredett fesztiválindítással: végre pótoltuk sok-sok éves lamaradásunkat és élőben is meghallgathattuk Armand Van Heldent! Többek közt az ő munkássága a felelős néhányunk esetében az elektronikus zene lejtőjén történő elindításunkért, így már csak ezért is kiváncsiak voltunk, milyen szettel érkezik. Az a körülbelül 5 perc is fél órának tűnt, melyet a bejutás igénybe vett (közepes motozás, gyors táskábanézés), de a karszalagunk és a túlélőszettünk birtokában már semmi sem akadályozhatott meg minket abban, hogy a Rupture - House of Jealous Lovers-ének refrénjére elfoglaljuk helyünket a mainstage első sorában. A korai kezdés dacára szép számú hallgatóság csápolt Armand szettjének elejétől kezdve. A mostanság A-Trakkal közösen Duck Sauce néven tevékenykedő dj és producer beváltotta a hozzá fűzött reményeinket: Többségében jó fajta house muzsikák sorjáztak, a szettben ugyanakkor Dennis Ferrer-től (Hey Hey) új Pendulum-on (The Island),és a Dizzee Rascallal közös Bonkers-en át a Blur Song2-jára való pogózásig sokfelé kalandozott emberünk. A rá eső másfél óra második felében látta Armand elérkezettnek az időt, hogy ledobja ránk a várva várt Duck Sauce bombát: az aNYway és a Barbra Streisand című nóták jelentették az egyik-ha nem a- csúcspontot, de hasonló sikert aratott a korábbi nagy klasszikusok közül a My My My is .
Az erős indítás után eurónkat zsetonra, zsetonunkat sörre illetve különféle hosszúitalokra váltva kintről élveztük Digitalism fergetegesnek hangzó dj szettjét, próbáltunk elvegyülni a „sógorokkal”, és kiélvezni a pár négyzetméteres pultszerű területet, melyet birtokba sikerült vennünk. A hirdetett „erősen limitált jegyértékesítés”–ből sajnos nem sok mindent tapasztaltunk, a fesztivál már évek óta kinőtte a területet, kár ilyenen elbukni, de évről évre beleesik az UAF a heringfiling-szindrómába, mely a látogató partyhangulatát – valljuk be - erősen befolyásolja. Sokat ront a helyzeten az osztrákok speciális partyközlekedési technikája, mely az „akkorisátmászokrajtad” elven alapul. De kanyarodjunk csak vissza a bulihoz... A Digitalism-ot váltó Arrival of The Sonic Cubes (vagyis a stage designhoz öltözött pár dj-ből és táncosokból álló formáció) a színpad előtti vízfalra vetített intro után egy Members of Mayday – Sonic Empire és La Roux – In for the Kill kombóval kezdett, majd amolyan megamixszerűen felsorakoztatott megannyi slágert, amitől a látogatók hangulatát és a táncparkettet felforrosították a következő fellépő legnagyobb örömére. Bár szükség egyértelműen nem volt erre, hiszen mire negyed kettőt üthetett volna az óra, a tinilányok máris hangos ovációba kezdtek, hogy előlépjen a pultban Mr. Sexy Bitch, azaz a franciák slágergyáros nagymestere, David Guetta.
Mindeközben ne feledkezzünk meg a dnb produkciónak helyet adó Dogs on Acid stage-ről sem, melynek közelében mindig időigényes vállalkozásnak számított az enni- és innivalóhoz jutás. Az időhúzásnak kiváló, külön kasszás kuponváltásos megoldás sem javított ezen a helyzeten, akinek sürgősen frissítőre volt szüksége és a szerencsésebb látogatók közé tartozott, az a mainstage-ből kialakított VIP részlegben hamarabb juthatott betevő falathoz illetve kortyhoz, mivel ott némiképp kedvezőbb állapotok uralkodtak. A drum and bass terem időbeosztása idén sem kedvezett azoknak, akik nem tartózkodtak a nap 24 órájában a tett helyszínén és inkább az esti érkezést választották. A könnyedebb vagy minimalistább hangzások képviselői – mint például a már nálunk is nagy sikert aratott Alix Perez, a Spectrasoul és Instramental duó is - szinte uzsonnaidőben kaptak helyet, ennél fogva őket nem láthattuk-hallhattuk. Mikorra a DOA stage közelébe kerültünk, éppen Roni Size játszott, megtöltve az egész termet. Merjük állítani, hogy kiérdemelte a fesztivál citromdíját a random módon felrakott, hatásvadász slágerek összevissza rewindolásával, amit részünkről az elfogyasztott italok sem tettek élvezhetőbbé, bár a többszáz bent kurjongató ember kétségkívül elégedett lehetett az eredménnyel. Az utána következő Bad Company-tag DJ Fresh–t már nem vártuk meg, a fentebb említett Guettával pedig - aki szorgalmasan váltogatta a gólyalábas robotok között legnagyobb slágereinek sokféle remixét - nem szerettünk volna ismét találkozni, ezért felfedezőútra indultunk a goa stage környékére.
A psytrance színpad a sátrazók legnagyobb örömére táboruk közelében helyezkedett el (nincs is jobb egy friss délutáni goa – slágeres ébresztőnél), vicces módon egy cirkuszi sátorra emlékeztetve emelkedett ki az (előző napokban) eső áztatta dombok közül. Mivel a szcéna kis szegletét tanulmányoztuk csak behatóan, így egyedül az Infected Mushroom live fellépése volt az, mely hatványozottan felkeltette érdeklődésünket. Hangulatilag fergeteges, zeneileg már vitatható amit a srácok (egy gitáros, egy dobos, egy énekes illetve egy szintetizátoros) műveltek, de kétségtelenül meg-megingott a fellépésük alatt nem egyszer a sátortető, elég csak az „I wish” slágerük előadására gondolni.
A mainstage-en ekkortájt Adam Freeland játszotta éppen hazaküldős szettjét, a dnb teremben pedig az Ed Rush & Optical páros dübörgött rendületlenül. Már hajnalodott, a szettjük második felét sikerült elcsípnünk, amelyben igyekeztek a drum and bass többféle árnyalatát is megvillantani: a közönség hallhatta Noisia Split The Atom-ját, illetve a tavalyi Ed Rush & Optical albumról ismert Chubrub-ot, mely számos hazai buli táncparkettjén is tarolt és amit ezúttal a Bad Company klasszikus Nine-val kombóban szállított a producerpáros. A napfelkeltét lágyabb dallamokkal köszöntöttük (Commix–Be True), rövid kitérőt tettünk a dubstepbe Doctor P Sweet Shop-ja erejéig, de a keményebb darabok sem maradtak el; az Aztec Spor-tól, de például magyar vonatkozásként a Mindscape féle Planet X is helyet kapott a műsorban. Phace rajongói bizonyára megköveznek majd, de a hamburgi Neosignal kiadó főnökének fellépése szinte teljes egészében kimaradt, helyette az afterparty stage-en ez idő alatt már javában játszó Luciano-t választottuk, kiderült, a táncparketten mellettünk vodkával lépegető Ed Rush-ék is hasonlóan döntöttek : ) Mire hetet ütött az óra, a reggeli kávét Panacea dj szettjének formájában öntöttük magunkba, aki egészen reggel 9-ig ébresztgette dinamikus szettjével a fáradhatatlan rajongókat.
Tapasztalt fesztiválózó létünk ellenére az első napos fáradalmaink Carl Cox fellépése helyett a Sopronban betolt családi pizza tette emlékezetessé, így (a fesztivál területére nem, de a sátortáborban fogyasztható) felmarkolt vodkánkkal csak egész későn csatlakoztunk ismét az örülethez. Ami a nagy neveket illeti, a szombati program sem volt szellősebb az előző napinál: háromnegyed kilenckor, Yousef és Carl Cox teadélutánját, valamint a Popular Damage live-ját követően a mainstage-en a portugál / angolai Buraka Som Sistema csapat vette át az irányítást. A formáció Black Diamond című debütáló albuma 2008-ban jelent meg, de ők felelnek a Fabriclive sorozat 49-es sorszámú darabjáért is. Showjuk a fesztivál azon részei között volt, amit a legtürelmetlenebbül vártunk, és nem csalódtunk: a nagyszínpadra percek alatt fiestahangulatot varázsolt Kalaf és Conductor a 2 mc, az énekes-táncosnő Blaya, egy dj és egy dobos társaságában. A Wegue Wegue, a Sound of Kuduro és a többi Buraka zenére táncoló és közönséget énekeltető, buzdító csapat a VIP teraszon helyet foglalókat is videózásra és táncra késztette, a környéken lézengők közül szintén sokan csatlakoztak a nagyranőtt házibulihoz. Az egyik szám közben Blaya az első sorokban bulizó hölgyek közül „villámcastingolt” alkalmi színpadi táncosokat.
Az ilyen produkciók után szokás szomorítani a távolmaradottakat olyan kommentárokkal, hogy „sajnálhatod, hogy nem jöttél” vagy „az egyik legjobb volt az egész fesztiválon”. Ezután az UAF fő helyszínén Carl Craig tartott misét az egybegyűlteknek, majd tőle Sven Vaeth vette át az irányítást, aki hangulatilag közepesnek mondható előadásával, pár hete általunk a bécsi Flex klubban már szemrevételezett szettjével hergelte a népet.
A bekerített részen kívül, egy szalmával megszórt az előző napokban feltehetően dagonyává vált területen kapott helyet a Red Bull Music Academy Radio színpadja, ahol a nagysátras megőrülést követően a BSS tagok csaptak ráadásbulit; Kalaf és Wow a dj pultban, a többiek a közönséggel együtt, már amikor nem autogrammokat osztogattak, vagy közös fotókhoz pózoltak. Az egybegyűltek nem akarták a szett végén elengedni a fiúkat, de nagy nehezen sikerült átadni a stafétabotot Bengának, a fesztivál egyetlen dubstep nagyágyújának. Talán nem elfogultság, amikor azt írjuk, hogy a stílus valamivel több reprezentánst is megérdemelt volna egy világszerte ismert nevekkel egyébként is csordultig telt, Urban Art Forms nevű fesztiválon, így 2010-ben, amikor a dubstep már évek óta megkerülhetetlennek számít a világ elektronikus zenei színterén. Ez persze nem jelenti azt, hogy Benga ne lett volna jó választás. Másfél órás szereplése alatt pontosan adagolta számunkra a nyugodtabb és a táncteret rombadöntő partydarabokat, a szinpad előtti terület rövid idő alatt kicsinek is bizonyult a dubstepperkedésre kiéhezett bulizóknak. Volt itt klasszikusszámba menő, Cokival közös Night, az új himnusz a Stop Watching, a grime-osabb vonalról P Money Left The Room-jának Skream átdolgozása, Dizzee Rascal, de az egyik csúcspont a sok közül talán az volt, amikor Nero Innocentje került a lejátszóba, az abszolút közönségkedvenc Doctor P- Sweet Shoppal kombinálva. Mondanunk sem kell, hogy a közönség őrjöngött, véglegesen berekednünk is körülbelül ekkorra sikerült. Az „afro warriort” csak többszöri visszatapsolás „Benga, Benga!” skandálás, és ráadás zenék (Nneka –Heartbeat Chase & Status remixe és némi drum and bass) után engedte távozni a pultból a hallgatóság. Röviddel ezek után azonban a két nap közötti megfelelő mennyiségű alvás hiánya könyörtelenül elkezdte éreztetni hatását. Az időt hajnalig a színpadok közti vándorlással a VIP részlegben elhelyezett fekvőalkalmatosságokon helyet foglalva töltöttük, forró teát (!) kortyolva, mivel hajnali 2-3 tájban az időjárás is hűvösre fordult. A mainstage-n Moonbootica, a DOA stage-n pedig sorrendben Subfocus, Original Sin volt a menü, a wobble hívők nagy kedvence, Dj Hazard fellépése sajnos idén elmaradt.
Távozásunk előtt még tettünk egy utolsó kört a terepen: reggelire az egyik sarokban egy állatkertet (értsd: különféle állatjelmezbe bújt táncosokat) felvonultató Bodzin szettnek lehettünk tanúi, a másik sarokban pedig Audio, majd Current Value féle szögelésnek vethette alá magát az utolsó pillanatig kitartó keménymag. A melengető napsütésben Donny Symptomless Comája szolgáltatta az aláfestőzenét a fesztivál elhagyásához.
Összefoglalva kijelenthetjük, hogy az UAF szervezőbrigádja és közönsége méltó módon ünnepelte meg az egyik legnépszerűbb ausztriai fesztivál ötödik születésnapját, és ehhez remek segítséget nyújtott a végül kellemesnek mondható időjárás, a tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető helyszín, az impozáns line up és a magyar fesztiválokat megszégyenítő technikai feltételek. Fekete pontot „csupán” a tömeg oldalára húzhatunk be, amely problémát évek óta nem sikerül orvosolniuk a rendezőknek. Szeretnénk remélni hogy ez a jövőben változik majd, hiszen nem kérdés, jövőre is csatasorba állunk, mert – ahogy azt több alkalommal is falfirkákon olvashattuk - Wies’n rocks !
v1k & madamE