Jay Lumen Tel Aviv elsőszámú klubjában
2010-06-22
Jay Lumen Tel Aviv elsőszámú klubjában
Jay Lumen világjáró körútja ezúttal Tel Avivval folytatódott. A legendás Supermarket, melynek neve a föld minden szegletében jól cseng, ezúttal Jayt hívta meg falai közé, hogy lenyűgözhesse exkluzív közönségét.

Nemrég még arról számolhattunk be, hogy Jay legfrissebb kiadványa az „Is Mine” a legjobb 5 dal közé került a Beatport eladási listáján, mely már önmagában is óriási teljesítmény, ám Jay mellett sohasem lankadhat a figyelmünk. Még fel sem ocsúdhattunk, máris újabb szenzációra derül fény, hiszen Jay Lumen világjáró körútja legfrissebb állomásaként ezúttal Tel Aviv legendás klubjában a Supermarketben pörgetett.Amikor Tel Avivra gondolunk, elsőként persze nem feltétlenül a klubélet jut eszünkbe, hiszen számtalan sztereotípia kering a fejünkben, mely a média által szinte belénk ivódott. Ám éppen ideje, hogy mindezt átértékeljük magunkban, hiszen az izraeli város nemcsak hogy nyaralásra kiváló kilométereken át húzódó gyönyörű tengerparttal, de igencsak csillogó és színes partyélettel is büszkélkedhet.

Ez utóbbi méltó bizonyítéka a Supremarket is, mely Tel Aviv jelenlegi vezető elektronikuszenei klubja, ahol az undergroundtól az overgroundig folyamatosan a legjobb nevek játszanak, akárcsak Stephan Bodzin, vagy Mark Knight. A nemzetközileg elismert nevek közül a szervezők választása azonban ezúttal Jay Lumenre esett, mint az új generáció egyik legsikeresebb DJ/Producerére.A választás úgy tűnik elég jó volt, hiszen a klubban egy tűt sem lehetett volna leejteni, mivel a létszám így is túllépte a hivatalos teltház látogatószámát. Arról már nem is beszélve, hogy a hangulat is felülmúlhatatlan volt. A közönség minden irányból körbeugrálta Jayt, a DJ szett vége felé már a pultba is bemerészkedtek (főként a hölgyek) csakhogy egy - egy rövid táncot lejthessenek hazánk büszkeségével.

„Egyedülálló élményben volt részem és ezt nem fogom tudni eléggé megköszönni a helyieknek. – mondta Jay - Megvallom őszintén, hogy az egész város igen kellemes meglepetés volt számomra. Először a gyönyörű part nyűgözött le, melyről leginkább Miami jut az ember eszébe, majd jött a buli. Önmagában is megtisztelő a Supermarketben játszani, de hogy még ilyen a hely hangulata is, beleértve a közönséget. Imádtam… Már holnap visszamennék. J”

A hírek szerint - ha nem is „holnap” -, de Jay Lumennek hamarosan ismét lesz módja Tel Avivban játszani.
Ezt a cikket eddig 1456 alkalommal tekintették meg.
Partykörút
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...
Monegros Desert Festival 2011 beszámoló
Az összes színpad és hangtechnika tökéletes volt és átélhettünk néhány igazán lenyűgöző előadást. David Guetta megajándékozott...
Jay Lumen Kolumbiában turnézott a Minus vendégeként
Alig számoltunk be arról, hogy Jay Lumen egyszerre, egy időben 7 dallal szerepelt a Beatport eladási top listáin, máris itt az újabb bombahír. Jay Lumen Kolumbiában turnézott. A fellépéssorozat 3 állomást érintett, Pereirát, ...
Volt Fesztivál a mi szemünkkel
Aki tervei közé vette, hogy a kemping kapuját a nyitás pillanatában szeretné átlépni, a legendák szerint közel Harkáig érő, több kilométeres sorral kellett szembesüljön: már a keddi „nulladik” nap is közel annyi...
The Party – biztos lesz folytatás
Múlt hét pénteken a holland Funkerman DJ játszott a Symbol törzsközönsége előtt. A holland vonulatot tovább erősítették a holland focisták is - akik...
Goodbye Faithless
Kissé korán, fél 8 körül érkezünk a helyszínre. A Szigetes Faithless koncerteken már megismert partiarcokkal, dorkós srácokkal, hozzájuk tartozó dögös...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















