All Inn Showcase beszámoló
2010-04-07
All Inn Records Label Night
Ha egy mondatban szeretnénk összefoglalni ezt az éjszakát, akkor úgy is mondhatnánk: a műértő közönség és egy minőségi line up randevúja egy különleges, ötletes helyszínen.
Úgy döntöttem önkényesen, hogy nem egy csillogóra csiszolt, pr-fogásokkal átitatott beszámolót próbálok „lenyomni” a torkotokon, mert abból van bőven a piacon, köszi. Igaz, nem vagyok egy kekeckedő típus, és nem keresem mindenáron a rosszat, így a rosszmájúskodásra éhes olvasót is ki kell ábrándítanom: itt most ő sem találja meg a számítását. Ha tényleg az őszinte kíváncsiság vitte el eddig a sorig a szemeteket, akkor ti vagytok az én embereim, mert engem is ez az attitűd vitt el a DPU-ba április 3-án, szombaton este.
22 órakor én már kilőttem magam, metróval 15 perc alatt oda is értem. Igaz, inkább az ösztöneim segítettek odatalálni a legújabb Chachachába, mint az útbaigazító táblák, de mivel rutinos partitúrázó volnék, egy efféle kis feladvány már igazán nem jelenthetett kihívást. Most biztosan sokan csodálkoznak, hogy miért mentem már negyed 11-re oda. Hja, mert én mindig is kíváncsi voltam az elejére a bulinak, sőt, akik ilyenkor érkeznek, azokkal még jókat lehet beszélgetni, mielőtt a főidős sztárvendégek belecsapnak a lecsóba. Így is, mire odaértem, Nonó és Gyugyó barátom (Polarize és Surprise) már javában pakolta a kellemes house muzsikákat, bár jó magyar szokás szerint gyakorlatilag még üres volt a tánctér, s a hatalmas, kényelmes ülőalkalmatosságokon is csak itt-ott ücsörögtek emberek.
Bevallom, most először voltam a DPU-ban, de a hely nagyon szimpatikus lett egyből. Igaz, a női vizesblokkot 50 Kg/főre kalibrálták, ahogyan azt több nőtársam epésen meg is jegyezte, miközben bent jógázott valamelyik fülkében, és jaj, annak a hölgyeménynek, aki nem ebbe a súlycsoportba tartozik. Ettől eltekintve azonban összességében egy jópofa underground bulihelyszín, kicsit tompa, de még élvezhető hanggal, kedves személyzettel, tetszetős dizájnnal. Külön örültem annak, hogy a pályaudvar eredeti üvegfalait meghagyták, s nem vonták be valami sötét vacakkal.
Este 11 körül szép lassan elkezdtek szállingózni az emberek. A vendéglistát látva, biztos voltam benne, hogy jócskán lesznek szakmabeliek is. Nem csalódtam. Illetve de, mégis, csak kellemesen. Még olyanok is eljöttek, akikről nem gondoltam volna, hogy kedvelik az efféle klasszikus elemekben bővelkedő, pumpálós house-t, garage-t és társait. Megérkezett Pöli is, és felcsillant a szemem, amikor láttam, hogy most is rogyásig felpakolt bakelittel. Éjféltől aztán már nem néztem az órát, csak a DJ-pultra meredt a tekintetem. Hogy pontosan hánykor tűnt fel a két román mágus feje odafönt, fogalmam sincs, viszont valahogy hirtelen tömegérzetem lett, mert mint a jó kútra, gyűltek egyre többen az emelvény köré, ahol a lemezjátszók mögött már hangolta magát Jay Bliss és Mihai Popoviciu. Még most is beleborzongok, ahogy leírom a nevüket, mert egyből felcsendülnek azok a hangok, hangulatok, amiket a lejátszókból és persze ezáltal belőlünk előcsalogattak. Egyetlen „töltelék”, középszerű vagy netán gyenge felvétel sem volt hallható, masszív ugrabugra volt minden egyes trackre. A srácok back 2 backben tolták, ahogy Polarize és Surprise is a warm up-ot, amitől még inkább lendületesnek tűnt az egész.
A közönség is csillagos ötösre vizsgázott: volt fütty és taps, sikítás és hujogatás, és egyéb szívből fakadó elismerő hangok. Azt mondják: nem voltunk valami sokan. Én meg azt mondom: pont elegen. Aki idevaló volt, az el is jött. Megoldotta, hogy ott legyen. Hogy jelen pillanatban ennyien tartották Magyarországon figyelemre érdemesnek (amúgy cirka 300-an lehettünk összesen) a jelenkori house szcéna két legzseniálisabb európai producerét, az nem a szervezőket és nem is Jay-t vagy Mihai-t minősíti, hanem minket, akik hagyjuk, hogy minden szemetet megetessenek velünk, s utána már az ínyencfalat nem ízlik. Le kéne már szokni a gyorséttermi fogyasztói attitűdről, hölgyeim, uraim! No, ennyi intermezzo után azért még meg kell említeni, hogy a román srácok után Pölike is kitett magáért, és a lemezestáskája minden kincsét odaszórta a lábaink elé. Megvolt hát a tökéletes levezetés, ezzel kerek lett a történet, én pedig éjszakai busz helyett jobbnak láttam taxit hívni, hogy a közösségi közlekedés ne rontsa el a kedvemet és ne lopja ki a fülemből a hangokat még egy darabig, ahogy hazaérek…
Köszönöm, All Inn, remek kis este volt, én ott leszek legközelebb is, az biztos!
A cikket testvér projectünk a VAMP! (Various Artists Media Project Hungary) készítette.
További információk: Murvai Magdolna - e-mail írása , tel.: +36 20 5607887 , +36 30 758 33 68
Ezt a cikket eddig 2913 alkalommal tekintették meg.
Partykörút
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...
Monegros Desert Festival 2011 beszámoló
Az összes színpad és hangtechnika tökéletes volt és átélhettünk néhány igazán lenyűgöző előadást. David Guetta megajándékozott...
Jay Lumen Kolumbiában turnézott a Minus vendégeként
Alig számoltunk be arról, hogy Jay Lumen egyszerre, egy időben 7 dallal szerepelt a Beatport eladási top listáin, máris itt az újabb bombahír. Jay Lumen Kolumbiában turnézott. A fellépéssorozat 3 állomást érintett, Pereirát, ...
Volt Fesztivál a mi szemünkkel
Aki tervei közé vette, hogy a kemping kapuját a nyitás pillanatában szeretné átlépni, a legendák szerint közel Harkáig érő, több kilométeres sorral kellett szembesüljön: már a keddi „nulladik” nap is közel annyi...
The Party – biztos lesz folytatás
Múlt hét pénteken a holland Funkerman DJ játszott a Symbol törzsközönsége előtt. A holland vonulatot tovább erősítették a holland focisták is - akik...
Goodbye Faithless
Kissé korán, fél 8 körül érkezünk a helyszínre. A Szigetes Faithless koncerteken már megismert partiarcokkal, dorkós srácokkal, hozzájuk tartozó dögös...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















