TS!

2012-01-10
2012 januárban még kétszer állunk össze a megszokott 3-as felállásban és rálépünk egy mindenkinek még fura, de új útra!Talán most meglepődtetek a monitorok előtt, de ne aggódjatok semmi extra nem történt, csak minden halad a maga útján, ahogy annak spirituálisan és a fizikai síkokon is lennie kell.
Ez is a tudatos döntések része, mi így érezzük ezt most jónak.
Elérkezett az idő, amikor egy újabb változáson megyünk keresztül, mi evolúcióként éljük meg ezt a kvantumpillanatot.
Felnőttünk, nem vagyunk már gyerekek, a célok és az álmok is az időkkel alakulnak. A fiókák is kirepülnek, nálunk is ez történik, ha nevezhetem így őket.
Ezt nekem is tudomásul kell vennem.

Lényeg a lényeg, nem is kertelek tovább csak másodmagammal folytatom az utat, de ez így normál most.
Van a munka, meg van a barátság - ez az ami, miatt elfogadjuk egymást döntéseit.
Az is lehet, hogy átmeneti lesz ez az állapot, de most ezt a döntést hoztuk.
2/3-ad 1/3-ad arányban osztódunk.
Ez régóta már érlelődik, szóval tudatos mint minden amit teszünk, semmi nagy szenzáció nincs mögötte.
A Truesounds felállása a jövőben : Gergő és én.
Mátét több önálló projektekben találhatjátok meg, úgymint : BackStage - rádió show (FM MézRádió, Veszprém), a Le Monde Mystique mint márkanév és Kenpo Tenzin a tört ütemek világában, a 4/4-ben pedig a "dübörgő atomvillanások" világánál marad.
Január 21-én még nyomunk egy Helka PóTSzilvesztert, itt is együtt leszünk még de a végállomás Pesten lesz a Prestige-ben!
Gyertek el, jó lesz!
TS Crew nevében : Peti aka Dandy
Ezt a cikket eddig 297 alkalommal tekintették meg.
Partyhírek
Kiemelt hírek
Amiért az old school DJ-k panaszkodnak, és amiért neked is kellene
Magda új mixlemeze „Variables” címmel érkezik júniusban
Freestylers az Akváriumban
Joris Voorn és Cassy mixelik a következő Cocoon Heroes-t
Richie Hawtin az ENTER. partysorozattal nyit Ibizán
Guy Gerber jegyzi a Fabric 64-et
Partyhírek
Afrojack is érkezik a Soundra!!
Erre a napra érkezik még a feltörekvő holland house DJ-producer,...
Döbbenet: Paris Hilton DJ-nek áll…
Paris Hilton bejelentette, hogy június 23-án a Sao Paulo-i Pop Music Festivalon...
Új néven folytatja a Beastie Boys?
A Beastie Boys tagja, Michael ’Mike D’ Diamond arról beszélt a Rolling Stone...
Zajok a szomszédból – Ój osztrák zenék
A kis San Salvador-i városról elnevezett Mussurunga az A38 Hajón...
FROM fesztivál a szolnoki Tisza-ligetben
A június 23-ánszombaton a szolnoki Tisza-ligetben megrendezésre...
Letölthető Hot X Hyperspace 2012 Dj Szettje !
A mix különlegessége, hogy a közönség hangja is...
Partyhírek
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
A finn csapatot aligha kell bemutatni, hiszen jellegzetes stílusukkal,...
Magyarországra érkezik az XXL: Xiu Xiu, Larsen
A kettejük együttműködéséből született...
Negyedszázados a KMS Records
A detroiti KMS Records június 25-én jelenteti meg a 25 éves évfordulójuk...
DJ Emerson mixeli a Reconnected 2-t a CLR-nek
A berlini illetőségű DJ Emerson állította és...
Pete Tong és a Booka Shade mixelik az All Gone Ibiza \'12-t
Az "All Gone Ibiza" idei kiadásának...
Marc Houle „Very Bad” Remixes!
A Beatport Marc Houle – Very Bad Remixversenyre összesen 132-en...
Hírek
Egy hétre újjáéled a Radio BRO
2011 májusában hatalmas kampányt követően debütált a 4BRO HUNGARY és a BURN...
Stayfly & Cinema Hall pres. Summerstart with Damian Lazarus
A gyermekkori álom vezérelte angol lemezlovas, producer,...
Sun Goes Down 2012 – Cha-Cha-Cha Cabrio és Terasz
Folytatva a megszokott időbeli terjeszkédésüket, idén...
James Zabiela és Slam is ott lesz A 2012 -es Bónusz Fesztiválon!
Már biztos hogy itt lesz a southamptoni technikai...
Útjára indult a DVision agency!
Rövid ismertető az ügynökséget erősítő nevekről : Jay Lumen ...
Yonderboi öt év után csak a szigetes fesztiválokon!
Jó évük van a Yonderboi-rajongóknak, hazánk egyik legismertebb elektronikus...
Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal
Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




