Technokunst presents James Ruskin (UK)

2012-01-15
A tavalyi év során a Technokunst számtalan fiatal, feltörekvő és zseniális tehetséget mutatott be nektek a techno élvonalából, ideje hát, hogy 2012 első buliján visszahajózzunk egy kicsit a „nagy klasszikusok” csarnokába, és először hívjunk az A38 Hajóra egy olyan legendát, aki - bár számtalanszor látogatott már Magyarországra – akár minden hétvégén ugyanolyan zsenialitással tudna minket hajnalig táncoltatni, életünk végéig. Fogadjátok szeretettel James Ruskint!Ruskinról igazán csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: Anglia underground elektronikus zenészeinek legkorábbi generációjában munkálkodva olyan nevek mellett alakította Európa korai technószínterét, mint Regis, Surgeon vagy Mark Broom – és ez az innovatív munka mit sem változott az elmúlt húsz évben. Kiváló, műfajok között szerteágazó produceri munkája és a legnagyobbaknak készített remixei legalább olyan fontossá teszik számunkra Ruskint, mint szakmai körökben mitikusnak számító, háromlemezjátszós-laptopos-kütyüs mixtechnikája, vagy ultrasúlyos élő szettjei, amelyeket gyakran hasonlóan nehézsúlyú bűntársakkal követ el - ilyen például legfrissebb együttműködése Regis-szel O/V/R néven.

Január 21-én James Ruskin megmutatja, hogyan lehet igazán megdöngetni az A38 oldalát! Ebben ismét a Technokunst-páros, azaz Isu és Dork lesznek segítségére, a látványért pedig ismét kedvenc vizuálcsapatunk, a Kiégő Izzók felel!
Az este érdekessége, hogy a Technokunst-buli előtt KÖZVETLENÜL az elképesztő bécsi Elektro Guzzi formáció játszik fejleszakítós „analóg technót” basszusgitáron, gitáron és dobszerkón! A két eseményre kedvezményes összevont jegy is váltható – és érdemes is megváltani, hiszen a két esemény egy folyamatos, hajnalig tartó partivá olvad majd össze!
Jegyár elővételben: 1800 Ft
Jegyár az esemény napján: 2300 Ft
Kombinált jegyár az Elektro Guzzi koncerttel: 2000 Ft
www.a38.hu
www.facebook.com/technokunst
Ezt a cikket eddig 320 alkalommal tekintették meg.
Partyhírek
Kiemelt hírek
Amiért az old school DJ-k panaszkodnak, és amiért neked is kellene
Magda új mixlemeze „Variables” címmel érkezik júniusban
Freestylers az Akváriumban
Joris Voorn és Cassy mixelik a következő Cocoon Heroes-t
Richie Hawtin az ENTER. partysorozattal nyit Ibizán
Guy Gerber jegyzi a Fabric 64-et
Partyhírek
Afrojack is érkezik a Soundra!!
Erre a napra érkezik még a feltörekvő holland house DJ-producer,...
Döbbenet: Paris Hilton DJ-nek áll…
Paris Hilton bejelentette, hogy június 23-án a Sao Paulo-i Pop Music Festivalon...
Új néven folytatja a Beastie Boys?
A Beastie Boys tagja, Michael ’Mike D’ Diamond arról beszélt a Rolling Stone...
Zajok a szomszédból – Ój osztrák zenék
A kis San Salvador-i városról elnevezett Mussurunga az A38 Hajón...
FROM fesztivál a szolnoki Tisza-ligetben
A június 23-ánszombaton a szolnoki Tisza-ligetben megrendezésre...
Letölthető Hot X Hyperspace 2012 Dj Szettje !
A mix különlegessége, hogy a közönség hangja is...
Partyhírek
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
A finn csapatot aligha kell bemutatni, hiszen jellegzetes stílusukkal,...
Magyarországra érkezik az XXL: Xiu Xiu, Larsen
A kettejük együttműködéséből született...
Negyedszázados a KMS Records
A detroiti KMS Records június 25-én jelenteti meg a 25 éves évfordulójuk...
DJ Emerson mixeli a Reconnected 2-t a CLR-nek
A berlini illetőségű DJ Emerson állította és...
Pete Tong és a Booka Shade mixelik az All Gone Ibiza \'12-t
Az "All Gone Ibiza" idei kiadásának...
Marc Houle „Very Bad” Remixes!
A Beatport Marc Houle – Very Bad Remixversenyre összesen 132-en...
Hírek
Egy hétre újjáéled a Radio BRO
2011 májusában hatalmas kampányt követően debütált a 4BRO HUNGARY és a BURN...
Stayfly & Cinema Hall pres. Summerstart with Damian Lazarus
A gyermekkori álom vezérelte angol lemezlovas, producer,...
Sun Goes Down 2012 – Cha-Cha-Cha Cabrio és Terasz
Folytatva a megszokott időbeli terjeszkédésüket, idén...
James Zabiela és Slam is ott lesz A 2012 -es Bónusz Fesztiválon!
Már biztos hogy itt lesz a southamptoni technikai...
Útjára indult a DVision agency!
Rövid ismertető az ügynökséget erősítő nevekről : Jay Lumen ...
Yonderboi öt év után csak a szigetes fesztiválokon!
Jó évük van a Yonderboi-rajongóknak, hazánk egyik legismertebb elektronikus...
Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal
Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




