Elektronikus zenei party és buli magazin



Technokunst proudly presents Ben Klock

Technokunst proudly presents Ben Klock

2012-01-30

Nagyon sokatok álma teljesül idén márciusban: először Magyarországon a Technokunst látja vendégül az elmúlt tíz év európai elektronikus zenéjének egyik legmegkerülhetetlenebb alakját, a Resident Advisor „2011 Legjobb Lemezlovasai” szavazásán a tizedik helyet nemrégiben elnyert berlini titánt – Ben Klockot!
Tetszik? Oszd meg:

Klockot jelenségként szokták leírni - olyan zenei és/vagy természeti erőként, amely eddigi rövid pályafutása alatt jött, látott, és székestől felborított mindent, amit az elmúlt 25 évben a technóról gondoltunk. Pályája a legendás berlini klub, a Berghain / Panorama Bar nyitásával indult 2004-ben, ahol a rezidensek egyikeként állt be a pultok mögé. Innen vált elképesztő mixtechnikájával és produceri munkájával rekordidő alatt nemcsak a klub arcává és hangjává, de a német techno új generációjának úttörőjévé és zászlóvivőjévé is. 

Fiatal kora ellenére jelentőségét le sem lehetne tagadni: amellett, hogy az elmúlt pár évben teljesen új irányba terelte a híresen merev és konzervatív színteret, számtalan követőre is talált, megindítva ezzel az európai techno új virágzását, és kinyitva a műfaj kapuit egy teljesen új közönség előtt.



Ez persze nem csoda. Klock monsztre szettjei még a Berghainon belül is eseményszámba mennek amiatt az elképesztő energia, természetesség és könnyedség miatt, amitől hiperintenzív és brutális ütemekből építkező, aljas house-trekkekkel tarkított zenéje egyszerre felszabadítóvá, pozitívvá és extatikussá válik – a fesztiválsátorba véletlenül beeső „laikusok” számára ugyanúgy, mint underground technófejeknek.

Ben Klock – barátjával és munkatársával, Marcel Dettmannal együtt – jelenleg Európa legkeresettebb és egyik legizgalmasabb lemezlovasa; márciusban az A38-on megmutatja, hogy miért! Ne hagyjátok ki!


www.a38.hu
www.ostgut.de
www.facebook.com/technokunst

Ezt a cikket eddig 387 alkalommal tekintették meg.

Partyhírek

Kiemelt hírek

Amiért az old school DJ-k panaszkodnak, és amiért neked is kellene

Amiért az old school DJ-k panaszkodnak, és amiért neked is kellene
Egy lassú és nehézkes nyomást követően az elektronikus tánczenei szcéna valósággal berobbant az Egyesült Államokba. Nem olyan régen még a zenei közösség nagy része által...

Magda új mixlemeze „Variables” címmel érkezik júniusban

Magda új mixlemeze „Variables” címmel érkezik júniusban
Tizenöt megjelenést tudhat  már a háta mögött az Items & Things címke, s ezzel bebizonyította, hogy gyorsaságával és...

Freestylers az Akváriumban

Freestylers az Akváriumban
Elektro szerelmesei, készüljetek! Május 25-én a Freestylers érkezik az Akvárium Klubba fergeteges DJ-szettel. Az 1996-ban alakult brit csapat már számtalanszor adott őrült bulit, és a...

Joris Voorn és Cassy mixelik a következő Cocoon Heroes-t

Joris Voorn és Cassy mixelik a következő Cocoon Heroes-t
Joris Voorn és Cassy állítja össze és mixeli a Cocoon ibizai szezonjához kapcsolódó mix-szériájának, a „Cocoon...

Richie Hawtin az ENTER. partysorozattal nyit Ibizán

Richie Hawtin az ENTER. partysorozattal nyit Ibizán
Richie Hawtin bejelentette, hogy rezidensként fogja prezentálni ENTER. névre hallgató projektjét a Space klubban csütörtökönként. Richie már régóta ismert a szigeten Sven Väth...

Guy Gerber jegyzi a Fabric 64-et

Guy Gerber jegyzi a Fabric 64-et
Guy Gerber készítette el a Fabric nagy múltú válogatás-sorozatának következő darabját. A „Fabric 64” gyakorlatilag egy szerzői mixalbumnak is beillene, hiszen az izraeli tech house ...
Összes partyhír: 3088. Oldalak: [1][2][3] ... [172] Következő >>

Partyhírek

Afrojack is érkezik a Soundra!!

Afrojack is érkezik a Soundra!!

Erre a napra érkezik még a feltörekvő holland house DJ-producer,...

Döbbenet: Paris Hilton DJ-nek áll…

Döbbenet: Paris Hilton DJ-nek áll…

Paris Hilton bejelentette, hogy június 23-án a Sao Paulo-i Pop Music Festivalon...

Új néven folytatja a Beastie Boys?

Új néven folytatja a Beastie Boys?

A Beastie Boys tagja, Michael ’Mike D’ Diamond arról beszélt a Rolling Stone...

Zajok a szomszédból – Ój osztrák zenék

Zajok a szomszédból – Ój osztrák zenék

A kis San Salvador-i városról elnevezett Mussurunga az A38 Hajón...

FROM fesztivál a szolnoki Tisza-ligetben

FROM fesztivál a szolnoki Tisza-ligetben

A június 23-ánszombaton a szolnoki Tisza-ligetben megrendezésre...

Letölthető Hot X  Hyperspace 2012 Dj Szettje !

Letölthető Hot X Hyperspace 2012 Dj Szettje !

A mix különlegessége, hogy a közönség hangja is...

Partyhírek

Apocalyptica a Campus Fesztiválon

Apocalyptica a Campus Fesztiválon

A finn csapatot aligha kell bemutatni, hiszen jellegzetes stílusukkal,...

Magyarországra érkezik az XXL: Xiu Xiu, Larsen

Magyarországra érkezik az XXL: Xiu Xiu, Larsen

A kettejük együttműködéséből született...

Negyedszázados a KMS Records

Negyedszázados a KMS Records

A detroiti KMS Records június 25-én jelenteti meg a 25 éves évfordulójuk...

DJ Emerson mixeli a Reconnected 2-t a CLR-nek

DJ Emerson mixeli a Reconnected 2-t a CLR-nek

A berlini illetőségű DJ Emerson állította és...

Pete Tong és a Booka Shade mixelik az All Gone Ibiza \'12-t

Pete Tong és a Booka Shade mixelik az All Gone Ibiza \'12-t

Az "All Gone Ibiza" idei kiadásának...

Marc Houle „Very Bad” Remixes!

Marc Houle „Very Bad” Remixes!

A Beatport Marc Houle – Very Bad Remixversenyre összesen 132-en...

Hírek

Egy hétre újjáéled a Radio BRO

Egy hétre újjáéled a Radio BRO

2011 májusában hatalmas kampányt követően debütált a 4BRO HUNGARY és a BURN...

Stayfly & Cinema Hall pres. Summerstart with Damian Lazarus

Stayfly & Cinema Hall pres. Summerstart with Damian Lazarus

A gyermekkori álom vezérelte angol lemezlovas, producer,...

Sun Goes Down 2012 – Cha-Cha-Cha Cabrio és Terasz

Sun Goes Down 2012 – Cha-Cha-Cha Cabrio és Terasz

Folytatva a megszokott időbeli terjeszkédésüket, idén...

James Zabiela és Slam is ott lesz A 2012 -es Bónusz Fesztiválon!

James Zabiela és Slam is ott lesz A 2012 -es Bónusz Fesztiválon!

Már biztos hogy itt lesz a southamptoni technikai...

Útjára indult a DVision agency!

Útjára indult a DVision agency!

Rövid ismertető az ügynökséget erősítő nevekről : Jay Lumen ...

Yonderboi öt év után csak a szigetes fesztiválokon!

Yonderboi öt év után csak a szigetes fesztiválokon!

Jó évük van a Yonderboi-rajongóknak, hazánk egyik legismertebb elektronikus...

Békéscsaba
Balatonfüred
2012-05-26
Sun City  We Love Honey
Balatonlelle
Balatonmáriafürd
Bonyhád
Budapest I. kerü
2012-06-16
Chachacha  Summer Vibes
Budapest II. ker
Budapest III. ke
2012-05-25
Bed Beach  First Friday
2012-05-25
Dokk Beach  Péntek
2012-05-25
Dokkoló  Péntek
2012-05-25
Sláger Terasz  Péntek
2012-05-26
Bed Beach  Szombat
2012-05-26
Coro Cafe  Szombat
2012-05-26
Dokk Beach  Szombat
2012-05-26
Dokkoló  Szombat
2012-05-26
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-01
Dokk Beach  Péntek
2012-06-01
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-02
Dokk Beach  Szombat
2012-06-02
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-08
Dokk Beach  Péntek
2012-06-08
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-09
Dokk Beach  Szombat
2012-06-09
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-15
Dokk Beach  Péntek
2012-06-15
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-16
Dokk Beach  Szombat
2012-06-16
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-20
Bed Beach  White Party
2012-06-22
Dokk Beach  Péntek
2012-06-22
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-23
Dokk Beach  Szombat
2012-06-23
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-29
Dokk Beach  Péntek
2012-06-29
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-30
Dokk Beach  Szombat
2012-06-30
Sláger Terasz  Szombat
Budapest IX. ker
2012-05-30
Park  Ablak-a-dubra
Budapest V. kerü
Budapest VI. ker
2012-05-30
Moulin Rouge  Szerda
2012-06-06
Moulin Rouge  Szerda
2012-06-23
Moulin Rouge  Szerda
Budapest VII. ke
Budapest VIII. k
Budapest XI. ker
Budapest XII. ke
2012-06-02
Normafa  Normafa Night
Budapest XIV. ke
Celldömölk
Csepreg
Csolnok
Dávod
Dunaújváros
Eger
Enese
Esztergom
Fehérvárcsurgó
Gödöllő
2012-05-25
Club C.U.E  Diákbuli
Győr
2012-05-25
Mundo  DumDum
Gyöngyös
Kazincbarcika
Kecel
Kecskemét
2012-06-09
Mjuzik   Dave DK
Mende
Miskolc
Nógrádsáp
Nagyatád
Ozora
Pálháza
Pécs
Siófok
2012-06-02
Retro  Strictly!
Sopron
Szarvas
Szeged
Szombathely
2012-05-30
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-06-06
A-Klub  Egyetemes Buli
Vonyarcvashegy
Zamárdi

Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal

Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal

 Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...

Monoloc Interjú

Monoloc Interjú

A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...

DJ Afrojack nem adja el magát

DJ Afrojack nem adja el magát

Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst  beszámoló

A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...