Hyperspace 2010 - CHRIS LIEBING BIOGRÁFIA

2010-02-16
Chris Liebing dj, producer, rádiós műsorvezető, valamint a CLR és Spinclub Records kiadók vezetője. Karrierje során hangzása folyamatosan formálódott, de konzekvensen hű maradt a techno gyökereihez. Ő volt az elsők egyike, akik meglátták a zene digitalizációjában rejlő lehetőségeket, és kreatív módon hasznosították azt. Az egyes részek és sávok valós idejű kezelése fontos szerepet játszik szettjeiben, a szoftver- és harvergyártókkal ápolt jó kapcsolata folytán pedig jelenlegi előadásai során szinte végtelen lehetőségekkel gazdálkodhat. Nemzetközi szinten elismert előadóművész, a Collabs live act páros tagja Speedy J mellett. Saját megjelenései és remixei számos top dj játszási listáin szerepelnek. Karrierjének mérföldkövei az alábbiakban összesíthetők:
Minden 1990-ben kezdődött a németországi Giessenben, ahol főként Hip Hop, Soul, Pop és House zenéket játszott. Saját klubjának megnyitása tükrözi elhivatottságát az elektronikus zene felé, a Spinclub 1994-ben nyitotta meg kapuit. Ebből az időszakból valók első stúdióbeli élményei is, melynek hatására barátaival megalapította a Soap Records kiadót. A frankfurti Eye Q-nál való munkájának segítségével rengeteg kapcsolatot épített ki a szakmában. Amikor egyik ismerőse helyett beugrott zenélni a legendás Omen klubba, fantasztikus visszajelzéseket kapott a közönségtől, így attól a naptól a klub 1998-as bezárásáig rendszeres fellépő lett. 1996-ban hagyta ott az Eye Q-t és hozta létre első saját kiadóját, az Audiot. A label 1999-es megszünéséig 17 kiadvány jelent meg, közöttük a híres Audio 07-tel és Audio 11-gyel, melyekre az egész világ felfigyelt. Ezzel egyidőben új szenvedélyt talált magának első rádióműsorának képében, mely az Evosonic Update nevet kapta a házigazda Evosonic adó után. A műsorban péntek délutánonként parti tippekkel és lemezkritikákkal látta el a hallgatóságot.
1999-ben megalapította világhírű, CLR nevű kiadóját. Ez volt az az időszak, mikor szélesebb körben kezdték értékelni munkásságát, a népszerű zenei magazinok olvasói felmérésein egyre feljebb kúszott a neve a „legjobb dj”, „legjobb remixer” vagy „legjobb producer” listákon. 2001-ben létrehozta a pusztán remixekkel foglalkozó labelt, a „CLRetry”-t és olyan előadók mixeit jelentette meg mint Marco Carola, Gaetano Parisio, Adam Beyer, Steve Rachmad, Speedy J, Chris Mc Cormack, DJ Rush, Ian J. Richardson és Ben Sims. 2002-ben kezdett dolgozni első szerzői albumán, illetve a CLR weboldala is ebben az évben lett elérhető (www.cl-rec.com). Innentől kezdve a CLR menedzselte teljeskörű bookingját és kezelte kiadóit. „Evolution” című albuma 2003-as megjelenésekor masszív média figyelmet és remek kritikákat kapott.
Ugyanezen nyáron rengeteg dolog indult mozgásba számára, többek közt Ibiza. Miután részese volt az első négy Cocoon rezidenciának, ebben az évben Carl Cox meghívottjaként érkezett a szigetre. A következő két évben pedig Mauro Picotto „Meganite” estjeinek lett társházigazdája a Privilegeben, és ugyanide szervezte a Spinclub első ibizai szezonját 2006-ban. A következő évben a Spinclubbal a Spaceben folytatta, melynek sikere hatására Spinclub Recordings néven kiadót alapított 2008-ban. Az Ibiza Sonica rádióadón pedig elindult a Spinclub Radio Show, melynek folyományaként elvállalt egy heti műsort az Ibiza Global Radion.
2005 óta Chris saját stúdiójában dolgozik Frankfurtban, melyet a hozzáértők tökéletessége miatt gyakran a művészet csúcsaként jellemeznek. Ebben az évben kezdődött gyümölcsöző kapcsolata Speedy J-vel, mely eddig több kislemez mellett a „Metalism” album megjelenésében csúcsosodott ki a Novamute kiadónál. A 2009-es évet főleg egy Collabs turné és album szervezésének, illetve a CLR 10. születésnapjának megünneplésének szentelték, természetesen a szokásos vad ibizai szezon mellett, melynek során Chris az új „Be at Space” rezidenciáján lépett fel minden csütörtökön.
http://www.cl-rec.com
http://www.myspace.com/chrisliebing
http://www.hyperspace.co.hu
Ezt a cikket eddig 1322 alkalommal tekintették meg.
Partyhírek
Kiemelt hírek
HI!FLY pres. KAROTTE birthday bash
Stayfly pres MANIK
A Félsziget Fesztivál a 2011-es év legjobb rendezvénye!
Sound of Cream pres. Arnej - Cinema Hall
Dandy ismét a hazai producerek pártján!
Harmónia, Stílus, Klasszikus Könnyedség
Partyhírek
Synthesia pres. Eelke Kleijn&Dandy
A fiatal holland producer már többször járt ...
Helló Szerelmesek!
A lemezjátszóknál: Dj Török / Turkish ...
Szombat Esti Ház - Hooligans
.. És aki minden percben elvarázsol teljesen, az nem más, mint...
Sonic Dance Hall I. Országos Dj Verseny
A szakmai zsűri: Sterbinszky Bárány Attila Palotai DJ...
Luxfunk Party Budapest, február 11.
A házigazdák február 11-én: DJ...
Deeroy, Denoiser & Stuff BirthdayParty - Kashmir Club
Mellette egy ifjonc dj és producer palánta is most ünnepli a...
Partyhírek
Karneváli mámor a februári Kollektiva klubesteken
A Kollektiva tavaly szeptember végén indította el heti,...
Strange Line Production - Cuba Café, Szombathely
Aki esetleg nem, annak új info lehet, hogy a csapat 2004 óta...
C.U.E Retro Buli - DJ Tégla 18+
Első körben február 11-én a tavalyi sikerre való ...
Night Frequency - Fészek Drink Bár
Egy különleges NIGHT FREQUENCY bulival készülünk ismét...
Sunday – Monday - Blog
A hétköznapok fényjárói kiszórakozhatják...
HardBeat & Costatee & Bassline pres. ROKSONIX & Replicator - Almássy Hall
Elmondása szerint Evolt Intent,Dieselboy,Dillinja, és Lemonn D. volt...
Hírek
Tel-Aviv legmenőbb zene-szabásza ismét Budapesten!
A magyar és jemeni felmenőkkel büszkélkedő izraeli...
Aktrecords presents No.1 Darker
Mint dj, labeltulajdonos, producer és remixer 1993 óta aktív...
Az Akvárium Klub (ex-Gödör Klub) nyitóhétvégéje
A Kipu egy egyszerű zenekar. Három velencei srác van...
Audioexit
Mindezt egy olyan line-up kíséretében, amely már...
Ibiza Session - Club Sunny
A dj pult mögött Purebeat, aki időközben két...
Local Selection
Egy formáció, egy életérzés, három...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















