FIRKIN: \"Igyunk pálinkát!\" – új lemez és lemezbemutató koncert-show

2012-01-26
Idén februárban készül el a Firkin zenekar 3. nagylemeze “Igyunk pálinkát!” címmel, amely egyben a zenekar első magyar nyelvű albuma. Az ismert slágereken kívül új dalok is szerepelnek majd a korongon, amelyek elkészítésében számos zenészbarát segített: egy ballada rapszövegét Ganxsta Zoleenak, a hangzást – többek közt - Jamie Winchesternek köszönhetjük, a népzenei vonalat pedig Pál István “Szalonna” erősíti. Felkerült a lemezre a nagy sikert aratott karácsonyi dal, a “Pesti Mese” is, amelynek női énekese Vincze-Fekete Vera (Copy-Con), harmonikása Smuk Gábor (Mydros). Az új dalokra egy fergeteges lemezbemutató koncerten tombolhat majd a közönség március 9-én a Barba Negra Music Clubban, melyre a jegyek január 27-ig 2000 Ft-ba kerülnek.A Firkin immár negyedik éve pezsdíti fel a zenei életet: az elmúlt két évben több mint 200 koncertet adtak, felléptek klub-koncerteken és az ország legnagyobb fesztiváljain és az egész estés Ír KocsmaSókon szórakoztatták az egyre növekvő rajongótáborukat. “A FIRKIN zenekar életem legnagyobb munkája és kalandja. Magam sem hittem, hogy három év alatt ekkora sikert és elismerést érhet el itthon és külföldön a csapat. Magyar közönségünknek köszönhetjük az első lépések biztonságát, amiért nagyon hálásak vagyunk: ezért írtunk magyar nyelvű dalokat a 3. nagylemezre, újrahangszereltük és megpaprikáztuk magyar szöveggel eddigi lemezeink slágereit!” – nyilatkozta az elmúlt évek sikeréről és az új albumról Péter János, a zenekar fuvolása.

Első lemezük ’’Firkinful Of Beer’’ címmel 2009 májusában jelent meg a Universal Music gondozásában és Aranylemez lett. Az album címadó dala helyett kapott a Sony Music lemezkiadó World Music from Hungary - Világzene Itthonról 2 válogatáslemezére és felkerült Németországban - a világ legjobb ír zenekarai közé - az Almost St. Patrick’s Day válogatáslemezre. A FIRKINIZING TOUR keretein belül 2012-re a zenekar már számos meghívással büszkélkedhet Németországban, Ausztriában, Angliában, Svájcban és Csehországban. Amerikától Németországon keresztül Ausztráliáig játsszák dalaikat a rádiók, sőt Kanadában még TOP listát is vezettek három hónapig.
A Lemezbemutató koncerten a zenészbarátok is fellépnek majd, jelesül Jamie Winchester, Pál István “Szalonna”, Turáni Csongor (MÉZ), de még sok meglepetéssel készül a banda a velük ünneplő rajongók számára.
A koncert ideje: 2012 március 9 - péntek, 19 óra
Barba Negra Music Club (1117 Budapest Prielle Kornélia utca 4.)
Jegyek elővételben 2400 Ft (Firkin klubtagoknak ajándék CD jár minden belépőhöz belépőjükhöz), a koncert napján 3000 Ft (Firkin klubtagoknak ajándék CD jár a belépőjükhöz). Elővételben az első napokon (január 25, szerda délelőtt 10 órától január 27, szombat délig): 2000 Ft
Firkin klubtagnak feliratkozás a www.firkin.hu oldalon lehetséges március 9-én , 12.00 óráig.
Ezt a cikket eddig 333 alkalommal tekintették meg.
Partyhírek
Kiemelt hírek
Amiért az old school DJ-k panaszkodnak, és amiért neked is kellene
Magda új mixlemeze „Variables” címmel érkezik júniusban
Freestylers az Akváriumban
Joris Voorn és Cassy mixelik a következő Cocoon Heroes-t
Richie Hawtin az ENTER. partysorozattal nyit Ibizán
Guy Gerber jegyzi a Fabric 64-et
Partyhírek
Afrojack is érkezik a Soundra!!
Erre a napra érkezik még a feltörekvő holland house DJ-producer,...
Döbbenet: Paris Hilton DJ-nek áll…
Paris Hilton bejelentette, hogy június 23-án a Sao Paulo-i Pop Music Festivalon...
Új néven folytatja a Beastie Boys?
A Beastie Boys tagja, Michael ’Mike D’ Diamond arról beszélt a Rolling Stone...
Zajok a szomszédból – Ój osztrák zenék
A kis San Salvador-i városról elnevezett Mussurunga az A38 Hajón...
FROM fesztivál a szolnoki Tisza-ligetben
A június 23-ánszombaton a szolnoki Tisza-ligetben megrendezésre...
Letölthető Hot X Hyperspace 2012 Dj Szettje !
A mix különlegessége, hogy a közönség hangja is...
Partyhírek
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
A finn csapatot aligha kell bemutatni, hiszen jellegzetes stílusukkal,...
Magyarországra érkezik az XXL: Xiu Xiu, Larsen
A kettejük együttműködéséből született...
Negyedszázados a KMS Records
A detroiti KMS Records június 25-én jelenteti meg a 25 éves évfordulójuk...
DJ Emerson mixeli a Reconnected 2-t a CLR-nek
A berlini illetőségű DJ Emerson állította és...
Pete Tong és a Booka Shade mixelik az All Gone Ibiza \'12-t
Az "All Gone Ibiza" idei kiadásának...
Marc Houle „Very Bad” Remixes!
A Beatport Marc Houle – Very Bad Remixversenyre összesen 132-en...
Hírek
Egy hétre újjáéled a Radio BRO
2011 májusában hatalmas kampányt követően debütált a 4BRO HUNGARY és a BURN...
Stayfly & Cinema Hall pres. Summerstart with Damian Lazarus
A gyermekkori álom vezérelte angol lemezlovas, producer,...
Sun Goes Down 2012 – Cha-Cha-Cha Cabrio és Terasz
Folytatva a megszokott időbeli terjeszkédésüket, idén...
James Zabiela és Slam is ott lesz A 2012 -es Bónusz Fesztiválon!
Már biztos hogy itt lesz a southamptoni technikai...
Útjára indult a DVision agency!
Rövid ismertető az ügynökséget erősítő nevekről : Jay Lumen ...
Yonderboi öt év után csak a szigetes fesztiválokon!
Jó évük van a Yonderboi-rajongóknak, hazánk egyik legismertebb elektronikus...
Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal
Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




