Pokolian jó bulik a minőségi zenék jegyében: Club Hell, Siófok

2010-07-26
Végre beindult valami igazán minőségi kezdeményezés Siófokon: Zack Marullo, Black Diamond és Luie a CLUB HELLben! Az utóbbi időben visszaszorult az igényes zenék színtere nyári partik fellegvárának tartott balatoni városban. A legnagyobbtól a legkisebb klubokig mindent elárasztott a kommersz (egy-két ritka kivételtől eltekintve), és gyakorlatilag eltűntek a jó zenék Siófokról. Már a nagy partihelyszínek is beálltak a pénz és az üzleti szempontok szolgálatába. A Club Hell felvállalta, hogy szembe fordul az utóbbi idők trendjével a minőséget állítva a középpontba.
Ennek jegyében vált rezidenssé a budapesti éjszaka egyik kiváló lemezlovasa, a virtuóz technikai tudásáról és őrületes partihangulatot gerjesztő zenéiről ismert ZACK MARULLO, aki minden hétfőn, kedden, szerdán és vasárnap este 11 órától HÉTÓRÁS szettekkel kecsegteti a partiarcokat. A dolog különlegessége, hogy Zack tudását és zenei ízlését ismerve tobzódhatnak majd a fülek a remek, táncoltatós muzsikákban a popsiriszálós tech house-tól és deep house-tól egészen a keményebb, akár tombolásig pörgető technóig – ahogyan azt egy egész estés programban több DJ-n keresztül is hallhatnánk, csak most egy személy kezében lesz a bemelegítéstől a levezetésig minden, s persze gazdagon fűszerezve a tőle megszokott csibészes, ötletes technikai megoldásokkal, melyeknek mindig átütően nagy sikere és hangulatfokozó hatása van. Tanúi lehettek már ennek 10 éve a SuperSonic partizói, de például a minap a Dokkoló közönsége, de pl. a Justmusic, a D.I.Fm,a Frisky vagy éppen a Nugen Fm hallgatói is.

A Club Hell másik házigazdája a szintén budapesti lemezlovag, BLACK DIAMOND, aki a mainstream muzsikákba is bele-belenyúl, mégis olyan egyedi és igényes hangzással rendelkezik, melyben akár technóba nyúló, akár a hazai afterslágerekig elmerészkedő felvételeket is felfedezhetünk. Vele találkozhatunk csütörtöktől szombatig a Hell lemezjátszói mögött, és bizony ő sem adja alább, mint a maratoni többórás táncparkett-szaggató zenei utaztatás. A helyi erőt LOUIE képviseli, aki warm up szerepet tölt be.
A belépés ingyenes, a kilépés ideiglenes, hiszen úgyis visszahúz a szívetek a Club Hellbe!
www.djblackdiamond.hu
www.myspace.com/zackmarullo
Készítette:
VAMP (Various Artists Media Project, a MEDIALL-csoport tagja)
http://www.mediall.org/vamp
Ezt a cikket eddig 1078 alkalommal tekintették meg.
Partyhírek
Kiemelt hírek
HI!FLY pres. KAROTTE birthday bash
Stayfly pres MANIK
A Félsziget Fesztivál a 2011-es év legjobb rendezvénye!
Sound of Cream pres. Arnej - Cinema Hall
Dandy ismét a hazai producerek pártján!
Harmónia, Stílus, Klasszikus Könnyedség
Partyhírek
Strange Line Production - Cuba Café, Szombathely
Aki esetleg nem, annak új info lehet, hogy a csapat 2004 óta...
C.U.E Retro Buli - DJ Tégla 18+
Első körben február 11-én a tavalyi sikerre való ...
Night Frequency - Fészek Drink Bár
Egy különleges NIGHT FREQUENCY bulival készülünk ismét...
Sunday – Monday - Blog
A hétköznapok fényjárói kiszórakozhatják...
HardBeat & Costatee & Bassline pres. ROKSONIX & Replicator - Almássy Hall
Elmondása szerint Evolt Intent,Dieselboy,Dillinja, és Lemonn D. volt...
Tel-Aviv legmenőbb zene-szabásza ismét Budapesten!
A magyar és jemeni felmenőkkel büszkélkedő izraeli...
Partyhírek
Aktrecords presents No.1 Darker
Mint dj, labeltulajdonos, producer és remixer 1993 óta aktív...
Az Akvárium Klub (ex-Gödör Klub) nyitóhétvégéje
A Kipu egy egyszerű zenekar. Három velencei srác van...
Audioexit
Mindezt egy olyan line-up kíséretében, amely már...
Ibiza Session - Club Sunny
A dj pult mögött Purebeat, aki időközben két...
Local Selection
Egy formáció, egy életérzés, három...
SoundLine WeekEnd Pt.2 - Kashmir Club
Az első este, péntek, a 4/4 zenékről fog szólni,...
Hírek
Antropos.hu pres. AudioFever
A producerként is aktív NEO-frontember Kovary legfrisebb...
Le Circus!
Hosszú várakozás után végre lerántjuk a leplet, és a Le Circus Events produkció...
Beta all night long- Doboz
A Doboz tavaly nyár eleje óta kedvenc helyévé vált az előremutató vonulatok ...
Vízlocsolók éjszakája az Orfeumban
A vízöntők és kedves barátainak...
The Edge!
… hogy tapinthatóvá tegyük azt a peremet, ahol a...
Elrabolták a The Moog énekesét!
A magyar indie zászlóshajója a 2012-es évet új...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















