Elektronikus zenei party és buli magazin



Hairy Presents Kenny Larkin

Hairy Presents Kenny Larkin

2010-11-16

Hairy Presents Kenny Larkin
Tetszik? Oszd meg:
Hairy Presents Kenny Larkin

Idén negyed évszázados a detroiti techno. 25 évvel ezelőtt történt, hogy kísérletező fiatalok - Juan Atkins, Derrick May és Kevin Saunderson - párhuzamosan a chicagoi house zenével létrehozták a "technot", amit olyan korai európai művészek inspiráltak, mint a Kraftwerk. Ebből az apropóból Mike Huckaby után ismét egy detroiti legendát prezentálunk: Mr. Kenny Larkint!Larkin 1990 óta pörgeti a lemezeket. Rezidense volt az összes jelentős detroiti klubnak (The Majestic Theatre, The Shelter és a legendás MusicInstitute). Ekkor ismerekedett meg Richie Hawtinnal, akivel a mai napig jó barátságban van.

1994-ben jelent meg a Warp gondozásában Azimuth című albuma, amit azóta beválasztottak minden idők 50 legjobb techno albuma közé. 1995-ben egy rablótámadás során majdnem életét vesztette, 12 órás műtét után és két héttel később már az új albumával turnézott, ami végleg meghozta számára a világhírt elektronikus zenei körökben. Elnyerte az év albuma és DJ-je címet is. Remixeket készített többek között Carl Craignek és Sadenak is. A Surrender 3 hét alatt 10 000 példányban kelt el.

1997-től 2001-ig nagyobb szünet következett. Ezalatt az idő alatt, mint stand up komédista lépett fel Los Angeles legnagyobb ilyen jellegű klubjaiban.

2002-től ismét a zeneiparban, majd rövid idő alatt 2 album. A másodikra az angol Parlaphone/EMI is felfigyelt és Dan Keelingnek - aki a Coldplayt is felfedezte - majdnem sikerült leszerződtetnie, de Larkin dacolva mindennel egy kis francia kiadónál jelentette meg végül 2005-ben. Azóta is folyamatosan ott van a világ élvonalában.

Line up:

Kenny Larkin

Naga
Beta
Andre
Andras Toth

és a Funktion One hangrendszer

Orfeum Club (volt Royal Club)
1073 Budapest, Erzsébet krt 43-49.

A belépés: éjfélig 1900 Ft, éjfél után 2500 Ft.

http://www.facebook.com/event.php?eid=170524556300582

http://www.facebook.com/pages/Kenny-Larkin/41929357006

http://www.discogs.com/artist/Kenny+Larkin
http://en.wikipedia.org/wiki/Kenny_Larkin
http://www.myspace.com/kennylarkin

http://www.hairy.hu/
http://www.facebook.com/hairyrecords

http://www.facebook.com/pages/Funktion-One/49959566868

infolány: +36 70 413 5711

Ezt a cikket eddig 930 alkalommal tekintették meg.

Partyhírek

Kiemelt hírek

Amiért az old school DJ-k panaszkodnak, és amiért neked is kellene

Amiért az old school DJ-k panaszkodnak, és amiért neked is kellene
Egy lassú és nehézkes nyomást követően az elektronikus tánczenei szcéna valósággal berobbant az Egyesült Államokba. Nem olyan régen még a zenei közösség nagy része által...

Magda új mixlemeze „Variables” címmel érkezik júniusban

Magda új mixlemeze „Variables” címmel érkezik júniusban
Tizenöt megjelenést tudhat  már a háta mögött az Items & Things címke, s ezzel bebizonyította, hogy gyorsaságával és...

Freestylers az Akváriumban

Freestylers az Akváriumban
Elektro szerelmesei, készüljetek! Május 25-én a Freestylers érkezik az Akvárium Klubba fergeteges DJ-szettel. Az 1996-ban alakult brit csapat már számtalanszor adott őrült bulit, és a...

Joris Voorn és Cassy mixelik a következő Cocoon Heroes-t

Joris Voorn és Cassy mixelik a következő Cocoon Heroes-t
Joris Voorn és Cassy állítja össze és mixeli a Cocoon ibizai szezonjához kapcsolódó mix-szériájának, a „Cocoon...

Richie Hawtin az ENTER. partysorozattal nyit Ibizán

Richie Hawtin az ENTER. partysorozattal nyit Ibizán
Richie Hawtin bejelentette, hogy rezidensként fogja prezentálni ENTER. névre hallgató projektjét a Space klubban csütörtökönként. Richie már régóta ismert a szigeten Sven Väth...

Guy Gerber jegyzi a Fabric 64-et

Guy Gerber jegyzi a Fabric 64-et
Guy Gerber készítette el a Fabric nagy múltú válogatás-sorozatának következő darabját. A „Fabric 64” gyakorlatilag egy szerzői mixalbumnak is beillene, hiszen az izraeli tech house ...
Összes partyhír: 3088. Oldalak: [1][2][3] ... [172] Következő >>

Partyhírek

Afrojack is érkezik a Soundra!!

Afrojack is érkezik a Soundra!!

Erre a napra érkezik még a feltörekvő holland house DJ-producer,...

Döbbenet: Paris Hilton DJ-nek áll…

Döbbenet: Paris Hilton DJ-nek áll…

Paris Hilton bejelentette, hogy június 23-án a Sao Paulo-i Pop Music Festivalon...

Új néven folytatja a Beastie Boys?

Új néven folytatja a Beastie Boys?

A Beastie Boys tagja, Michael ’Mike D’ Diamond arról beszélt a Rolling Stone...

Zajok a szomszédból – Ój osztrák zenék

Zajok a szomszédból – Ój osztrák zenék

A kis San Salvador-i városról elnevezett Mussurunga az A38 Hajón...

FROM fesztivál a szolnoki Tisza-ligetben

FROM fesztivál a szolnoki Tisza-ligetben

A június 23-ánszombaton a szolnoki Tisza-ligetben megrendezésre...

Letölthető Hot X  Hyperspace 2012 Dj Szettje !

Letölthető Hot X Hyperspace 2012 Dj Szettje !

A mix különlegessége, hogy a közönség hangja is...

Partyhírek

Apocalyptica a Campus Fesztiválon

Apocalyptica a Campus Fesztiválon

A finn csapatot aligha kell bemutatni, hiszen jellegzetes stílusukkal,...

Magyarországra érkezik az XXL: Xiu Xiu, Larsen

Magyarországra érkezik az XXL: Xiu Xiu, Larsen

A kettejük együttműködéséből született...

Negyedszázados a KMS Records

Negyedszázados a KMS Records

A detroiti KMS Records június 25-én jelenteti meg a 25 éves évfordulójuk...

DJ Emerson mixeli a Reconnected 2-t a CLR-nek

DJ Emerson mixeli a Reconnected 2-t a CLR-nek

A berlini illetőségű DJ Emerson állította és...

Pete Tong és a Booka Shade mixelik az All Gone Ibiza \'12-t

Pete Tong és a Booka Shade mixelik az All Gone Ibiza \'12-t

Az "All Gone Ibiza" idei kiadásának...

Marc Houle „Very Bad” Remixes!

Marc Houle „Very Bad” Remixes!

A Beatport Marc Houle – Very Bad Remixversenyre összesen 132-en...

Hírek

Egy hétre újjáéled a Radio BRO

Egy hétre újjáéled a Radio BRO

2011 májusában hatalmas kampányt követően debütált a 4BRO HUNGARY és a BURN...

Stayfly & Cinema Hall pres. Summerstart with Damian Lazarus

Stayfly & Cinema Hall pres. Summerstart with Damian Lazarus

A gyermekkori álom vezérelte angol lemezlovas, producer,...

Sun Goes Down 2012 – Cha-Cha-Cha Cabrio és Terasz

Sun Goes Down 2012 – Cha-Cha-Cha Cabrio és Terasz

Folytatva a megszokott időbeli terjeszkédésüket, idén...

James Zabiela és Slam is ott lesz A 2012 -es Bónusz Fesztiválon!

James Zabiela és Slam is ott lesz A 2012 -es Bónusz Fesztiválon!

Már biztos hogy itt lesz a southamptoni technikai...

Útjára indult a DVision agency!

Útjára indult a DVision agency!

Rövid ismertető az ügynökséget erősítő nevekről : Jay Lumen ...

Yonderboi öt év után csak a szigetes fesztiválokon!

Yonderboi öt év után csak a szigetes fesztiválokon!

Jó évük van a Yonderboi-rajongóknak, hazánk egyik legismertebb elektronikus...

Békéscsaba
Balatonfüred
2012-05-26
Sun City  We Love Honey
Balatonlelle
Balatonmáriafürd
Bonyhád
Budapest I. kerü
2012-06-16
Chachacha  Summer Vibes
Budapest II. ker
Budapest III. ke
2012-05-25
Bed Beach  First Friday
2012-05-25
Dokk Beach  Péntek
2012-05-25
Dokkoló  Péntek
2012-05-25
Sláger Terasz  Péntek
2012-05-26
Bed Beach  Szombat
2012-05-26
Coro Cafe  Szombat
2012-05-26
Dokk Beach  Szombat
2012-05-26
Dokkoló  Szombat
2012-05-26
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-01
Dokk Beach  Péntek
2012-06-01
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-02
Dokk Beach  Szombat
2012-06-02
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-08
Dokk Beach  Péntek
2012-06-08
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-09
Dokk Beach  Szombat
2012-06-09
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-15
Dokk Beach  Péntek
2012-06-15
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-16
Dokk Beach  Szombat
2012-06-16
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-20
Bed Beach  White Party
2012-06-22
Dokk Beach  Péntek
2012-06-22
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-23
Dokk Beach  Szombat
2012-06-23
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-29
Dokk Beach  Péntek
2012-06-29
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-30
Dokk Beach  Szombat
2012-06-30
Sláger Terasz  Szombat
Budapest IX. ker
2012-05-30
Park  Ablak-a-dubra
Budapest V. kerü
Budapest VI. ker
2012-05-30
Moulin Rouge  Szerda
2012-06-06
Moulin Rouge  Szerda
2012-06-23
Moulin Rouge  Szerda
Budapest VII. ke
Budapest VIII. k
Budapest XI. ker
Budapest XII. ke
2012-06-02
Normafa  Normafa Night
Budapest XIV. ke
Celldömölk
Csepreg
Csolnok
Dávod
Dunaújváros
Eger
Enese
Esztergom
Fehérvárcsurgó
Gödöllő
2012-05-25
Club C.U.E  Diákbuli
Győr
2012-05-25
Mundo  DumDum
Gyöngyös
Kazincbarcika
Kecel
Kecskemét
2012-06-09
Mjuzik   Dave DK
Mende
Miskolc
Nógrádsáp
Nagyatád
Ozora
Pálháza
Pécs
Siófok
2012-06-02
Retro  Strictly!
Sopron
Szarvas
Szeged
Szombathely
2012-05-30
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-06-06
A-Klub  Egyetemes Buli
Vonyarcvashegy
Zamárdi

Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal

Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal

 Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...

Monoloc Interjú

Monoloc Interjú

A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...

DJ Afrojack nem adja el magát

DJ Afrojack nem adja el magát

Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst  beszámoló

A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...