Consonance vs. Strictly! - Szigorúan összhangban… a természet szépségeivel!

2010-06-09
Consonance vs. Strictly!
Paradicsomi környezet a természet lágy ölén, mennyei zene, kellemes hangulat, belevaló társaság… Ilyen csak a mesében van… Vagy mégsem? A Consonance évtizedes történetének talán legkülönlegesebb megmozdulására készül, hiszen a mesebeli álmot valóra váltja július 16-án, méghozzá karöltve a legendás Strictly-vel!
Nem hiszel a szavaknak? Akkor majd hiszed, ha látod, hallod, érzed.

Ahogyan a Consonance, úgy a Strictly rendezvényeinek is mindig van egy sajátos atmoszférája. Most, hogy a közel egyidős két elektronikus zenei kezdeményezés egyesíti erejét, a két kisugárzás, energia is összeadódik. Az extravagánsnak ígérkező éjszakához pedig keresve sem találhattunk volna illőbb dátumot, mint a nyár kellős közepét, s ehhez méltó helyszínként egy olyan varázslatos olyan terepet, mint a Budapesttől néhány kilométerre, festői környezetben fekvő Puskás Hotel mellett elterülő szabad teret. Itt aztán mindenki nyugodtan elengedheti magát: nem lesznek méregető tekintetek az utcára kilépve, hiszen egy erdő közepén, egy édeni kis tisztáson fekszik maga a hotel, mellette gyönyörű tó, gondozott pázsit, sőt esőtől védett, fedett terasz is arra csábít, hogy kikapcsoljuk a mókuskerekek pörgését, s egy pillanatra megálljt parancsoljunk a szürke hétköznapoknak. Leheveredhetünk a fűben, csobbanhatunk a medencében, falatozhatunk a vendéglőben (a buli előtt is akár), ha pedig már nincs kedvünk a végén visszarongyolni a büdös városba, ott a helyszínen kivehetjük a kényelmes lakosztályok, szobák egyikét, és kialudhatjuk a mozgalmas éjszakát.
Akik ehhez a fantasztikus lelki feltöltődéshez a zenei aláfestést és a talpalávalót szolgáltatják: a Strictly színeiben maga a név alapítója, Magyarország egyik nagy e-zenei úttörője, Slam Jr., valamint a híresen jó ízlésű Goodspeed, mellette a Consonance-t fogalommá nevelő Ben Dive, s az egyre népszerűbb jó barátja, Matula.
Találkozzunk a béke szigetén, a zene szeretete jegyében!
Készítette: a VAMP (Various Artists Media Project, a MEDIALL-csoport tagja)
http://www.mediall.org/vamp
Ezt a cikket eddig 802 alkalommal tekintették meg.
Partyhírek
Kiemelt hírek
HI!FLY pres. KAROTTE birthday bash
Stayfly pres MANIK
A Félsziget Fesztivál a 2011-es év legjobb rendezvénye!
RiseFM – Twilight Party – Colombus Club, Balatonfüred
Dandy ismét a hazai producerek pártján!
Harmónia, Stílus, Klasszikus Könnyedség
Partyhírek
Audioexit
Mindezt egy olyan line-up kíséretében, amely már...
Ibiza Session - Club Sunny
A dj pult mögött Purebeat, aki időközben két...
Local Selection
Egy formáció, egy életérzés, három...
SoundLine WeekEnd Pt.2 - Kashmir Club
Az első este, péntek, a 4/4 zenékről fog szólni,...
Antropos.hu pres. AudioFever
A producerként is aktív NEO-frontember Kovary legfrisebb...
Le Circus!
Hosszú várakozás után végre lerántjuk a leplet, és a Le Circus Events produkció...
Partyhírek
Beta all night long- Doboz
A Doboz tavaly nyár eleje óta kedvenc helyévé vált az előremutató vonulatok ...
Vízlocsolók éjszakája az Orfeumban
A vízöntők és kedves barátainak...
The Edge!
… hogy tapinthatóvá tegyük azt a peremet, ahol a...
Elrabolták a The Moog énekesét!
A magyar indie zászlóshajója a 2012-es évet új...
Technokunst presents Edit Select
Mindkét úriember brit, ami sosem rossz kiindulópont, ha...
Technokunst proudly presents Ben Klock
Klockot jelenségként szokták leírni - olyan zenei...
Hírek
Sound of Cream pres. Arnej - Cinema Hall
Tagadhatatlan zenei tehetség mindenféle előtanulmányok nélkül, saját maga...
Secret Fusion ”Farsang” with Chris Tietjen
A remek öszi-téli szezont folytatva ez alkalommal a frankfurti Chris Tietjen...
Chriss Ronson - Shake Your Body
Az idei első bulink Február 11.-re esik amikor is újra együtt...
Lützenkirchen - Sing Sing
Neve fogalom az elektronikus zenei rajongók körében, mert olyan...
Tokyo Nights – Blog Music Club
Február 17-én újra jelentkezik a TOKYO NIGHTS. A bő egy ...
Neston Meets A38
Ki gondolná, hogy a Roberto Rodriguez név az egyik legjobb finn dj-t...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















