Bonus Track – Bemutatkozik a Back2bBack Session!
2010-11-16
Bonus Track – Bemutatkozik a Back2bBack Session!Múlt kedden indult újra Schiipman jól ismert rádióműsora, a Bonus Track.
A OneMusicRadio-ra igazolt project első vendége Dj Cartman volt, aki élő szettje mellett interjút is adott, sőt a PartyNet.Tv rendszerét is elhozta a virtuális éterbe.
A mostani alkalommal szintén különlegességre lehet számítani, ugyanis bemutatkozik egy új rovat, a Back2Back Session!
A találó elnevezés kifejezi mire lehet számítani: a házigazda megosztja a dj pultot egy-egy a szcénában ténykedő kollégájával, aki részben a műsorvezetésbe is bekapcsolódik. Így a megújult BT-ben a korábbi évektől eltérően Schiipman havi két alkalommal zenél élőben, melyek közül az egyik speciális szett lesz.
A Back2Back Session első vendége a jó barát, Zack Marullo lesz.
A korábban Experte-ként ténykedő techno dj új alteregóját már nem kell bemutatni a nagyérdeműnek. Kitartásának köszönhetően egyre inkább jegyzik nevét, melyet jól sikerült house felvételeinek és technikás dj szettjeinek köszönheti. Több projectje is volt és van a BT atyjával, nem csoda hát, hogy rá esett a választás, hiszen zenei mentalitásban egy kaptafák.
A műsor garancia lesz a minőségi house, techhouse - és akár techno - trekkek áradatának. Az adást mindenkinek ajánljuk, aki kicsit is kedveli az említett stílusokat.
Tartsatok november 16-án 22.00-tól ismét a OneMusicRadio-val, hiszen ha kedd, akkor Bonus Track!:)
Ezt a cikket eddig 583 alkalommal tekintették meg.
Partyhírek
Kiemelt hírek
Amiért az old school DJ-k panaszkodnak, és amiért neked is kellene
Magda új mixlemeze „Variables” címmel érkezik júniusban
Freestylers az Akváriumban
Joris Voorn és Cassy mixelik a következő Cocoon Heroes-t
Richie Hawtin az ENTER. partysorozattal nyit Ibizán
Guy Gerber jegyzi a Fabric 64-et
Partyhírek
Afrojack is érkezik a Soundra!!
Erre a napra érkezik még a feltörekvő holland house DJ-producer,...
Döbbenet: Paris Hilton DJ-nek áll…
Paris Hilton bejelentette, hogy június 23-án a Sao Paulo-i Pop Music Festivalon...
Új néven folytatja a Beastie Boys?
A Beastie Boys tagja, Michael ’Mike D’ Diamond arról beszélt a Rolling Stone...
Zajok a szomszédból – Ój osztrák zenék
A kis San Salvador-i városról elnevezett Mussurunga az A38 Hajón...
FROM fesztivál a szolnoki Tisza-ligetben
A június 23-ánszombaton a szolnoki Tisza-ligetben megrendezésre...
Letölthető Hot X Hyperspace 2012 Dj Szettje !
A mix különlegessége, hogy a közönség hangja is...
Partyhírek
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
A finn csapatot aligha kell bemutatni, hiszen jellegzetes stílusukkal,...
Magyarországra érkezik az XXL: Xiu Xiu, Larsen
A kettejük együttműködéséből született...
Negyedszázados a KMS Records
A detroiti KMS Records június 25-én jelenteti meg a 25 éves évfordulójuk...
DJ Emerson mixeli a Reconnected 2-t a CLR-nek
A berlini illetőségű DJ Emerson állította és...
Pete Tong és a Booka Shade mixelik az All Gone Ibiza \'12-t
Az "All Gone Ibiza" idei kiadásának...
Marc Houle „Very Bad” Remixes!
A Beatport Marc Houle – Very Bad Remixversenyre összesen 132-en...
Hírek
Egy hétre újjáéled a Radio BRO
2011 májusában hatalmas kampányt követően debütált a 4BRO HUNGARY és a BURN...
Stayfly & Cinema Hall pres. Summerstart with Damian Lazarus
A gyermekkori álom vezérelte angol lemezlovas, producer,...
Sun Goes Down 2012 – Cha-Cha-Cha Cabrio és Terasz
Folytatva a megszokott időbeli terjeszkédésüket, idén...
James Zabiela és Slam is ott lesz A 2012 -es Bónusz Fesztiválon!
Már biztos hogy itt lesz a southamptoni technikai...
Útjára indult a DVision agency!
Rövid ismertető az ügynökséget erősítő nevekről : Jay Lumen ...
Yonderboi öt év után csak a szigetes fesztiválokon!
Jó évük van a Yonderboi-rajongóknak, hazánk egyik legismertebb elektronikus...
Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal
Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




