Az 5 éves Jókepű Klub bemutatja - Face2Face

2010-10-20
2010. november 13. – Liberté, Kecskemét, Szabadság tér 2. (főtér)
A középpontban ezúttal a két Jóképű Klub rezidens
BALAKRISHNAN & MAPLE DIP / exclusive 3,5 hours face2face set
Biar aka. Robin
Leslife
Little Fe
Közkívánatra. Akár ezt az alcímet is írhatták volna a beharangozóba hiszen számos kérésnek tesznek most eleget a JK! szervezői. November 13-án, szombaton a két házigazdáé a főszerep, ami korántsem olyan egyszerű feladat, mint azt bárki gondolná. Ez a megmérettetés épp olyan hálás, mint amilyen felelősségteljes, hiszen a Jóképű Klub közönségét az ország legjobbjai között tartják számon. Ritka alkalom, hogy egy partysorozat állandó rezidensei a főidőben jutnak szerephez. Balakrishnan és Maple Dip most szemtől szemben, úgy ahogy még sehol nem hallhattátok őket, ezért a srácok is fokozott izgalommal várják a reakciókat. A warm up szerepkör ezúttal teljes mértékben Little Fe vállára hárul, meghívott vendégeink pedig az est hátralévő részéért felelősek. Robin (aki manapság Biar alteregó alatt is munkálkodik), az idén 6 éves Deepimpression egyik alapító tagja; Leslife pedig a méltán híres Luxury Nights rezidense. A korán érkezőket limitált, külön erre az estére készült mix cd-vel várjuk!
Novemberi Jóképű Klub tehát 13-án a Libertében, Kecskemét szívében!

JK! Facebook oldal: http://www.facebook.com/event.php?eid=157709954242594#!/pages/Jokepu-Klub/126809437643?ref=ts
Írj nekünk: jokepuklubinfo@gmail.hu
Füstmentes tánctér a kellemes szórakozás érdekében!
Face controll!
Ezt a cikket eddig 408 alkalommal tekintették meg.
Partyhírek
Kiemelt hírek
Amiért az old school DJ-k panaszkodnak, és amiért neked is kellene
Magda új mixlemeze „Variables” címmel érkezik júniusban
Freestylers az Akváriumban
Joris Voorn és Cassy mixelik a következő Cocoon Heroes-t
Richie Hawtin az ENTER. partysorozattal nyit Ibizán
Guy Gerber jegyzi a Fabric 64-et
Partyhírek
Afrojack is érkezik a Soundra!!
Erre a napra érkezik még a feltörekvő holland house DJ-producer,...
Döbbenet: Paris Hilton DJ-nek áll…
Paris Hilton bejelentette, hogy június 23-án a Sao Paulo-i Pop Music Festivalon...
Új néven folytatja a Beastie Boys?
A Beastie Boys tagja, Michael ’Mike D’ Diamond arról beszélt a Rolling Stone...
Zajok a szomszédból – Ój osztrák zenék
A kis San Salvador-i városról elnevezett Mussurunga az A38 Hajón...
FROM fesztivál a szolnoki Tisza-ligetben
A június 23-ánszombaton a szolnoki Tisza-ligetben megrendezésre...
Letölthető Hot X Hyperspace 2012 Dj Szettje !
A mix különlegessége, hogy a közönség hangja is...
Partyhírek
Apocalyptica a Campus Fesztiválon
A finn csapatot aligha kell bemutatni, hiszen jellegzetes stílusukkal,...
Magyarországra érkezik az XXL: Xiu Xiu, Larsen
A kettejük együttműködéséből született...
Negyedszázados a KMS Records
A detroiti KMS Records június 25-én jelenteti meg a 25 éves évfordulójuk...
DJ Emerson mixeli a Reconnected 2-t a CLR-nek
A berlini illetőségű DJ Emerson állította és...
Pete Tong és a Booka Shade mixelik az All Gone Ibiza \'12-t
Az "All Gone Ibiza" idei kiadásának...
Marc Houle „Very Bad” Remixes!
A Beatport Marc Houle – Very Bad Remixversenyre összesen 132-en...
Hírek
Egy hétre újjáéled a Radio BRO
2011 májusában hatalmas kampányt követően debütált a 4BRO HUNGARY és a BURN...
Stayfly & Cinema Hall pres. Summerstart with Damian Lazarus
A gyermekkori álom vezérelte angol lemezlovas, producer,...
Sun Goes Down 2012 – Cha-Cha-Cha Cabrio és Terasz
Folytatva a megszokott időbeli terjeszkédésüket, idén...
James Zabiela és Slam is ott lesz A 2012 -es Bónusz Fesztiválon!
Már biztos hogy itt lesz a southamptoni technikai...
Útjára indult a DVision agency!
Rövid ismertető az ügynökséget erősítő nevekről : Jay Lumen ...
Yonderboi öt év után csak a szigetes fesztiválokon!
Jó évük van a Yonderboi-rajongóknak, hazánk egyik legismertebb elektronikus...
Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal
Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




