Lemezajánló
Soliquid tarol
2009-03-25
Körülbelül három hete napvilágot látott Soliquid, azaz Biczók Dávid első szerzői albuma a Baroque Records gondozásában. A lemez dalai pillanatok alatt a nemzetközi eladási listák csúcsáig kúsztak, és a kiadó saját top 10-es chartján belül is 8, olykor 9 helyet is több hétre birtokba vettek. A legnépszerűbb számok a ’Reversible’ az ’After The Age Of Waste’ a ’Gold Wobbler’ a ’Mosquito’ és a ’The Mermaid’ lettek.
Ez idáig annyira nem is meglepő, hiszen korábbi megjelenései is hasonló sikereket könyvelhettek el. Azonban az igazi meglepetés a megjelenés után két héttel következett be, amikor egy különálló lemez is megjelent az egyik szerzeményből, névszerint a Shibuya-ból. Az első pár napban a zene Paul Keeley féle újragondolása szerepelt jobban, és a beatport progresszív house dalai közt a huszadik hely környékéig menetelt, később viszont az eredeti verzió kezdte meg útját az Audiojelly eladási listájának csúcsáig. Nem is kellett sokat várni, hiszen a megjelenés után egy héttel már az első helyen trónolt, így a legkeresettebb és legtöbbet megvásárolt progresszív house dal lett a népszerű zenei oldalon.
„Nem számítottam ekkora sikerre” – mondta Dávid azután, hogy a dal egyszer már megjelent az albumon. „Igazából nem is tudtam róla, hogy ez történt, egy barátom hívta fel rá a figyelmem, hogy az én zeném az első az Audiojelly eladási listáján. Folyamatosan pozitív kritikákat és visszajelzéseket kaptam az album dalairól, és a legtöbben a Shibuyát emelték ki a lemez legjobb számaként, ennek ellenére először nem hittem a szememnek. Mindenképp nagy öröm ez nekem, és remélem, a jövőben is sikerül hasonló sikereket elérnem, amiért tenni is fogok!”
És valóban, a történet itt sem ér véget. A sikerek hírére új életre kelt az album másik számából készült lemez, a Reversible is, amit a Baroque és a Beatport eladási listáiból ezek után nagyon nehéz lesz kirobbantani.
Ezt a cikket eddig 446 alkalommal tekintették meg.
Lemezajánlók
DEEPBEEP 008: Paul Mad – Undes EP
Paul a hazai szcéna egyik legújabb büszkesége, sikerei pillanatok alatt átnyúltak az országhatárokon. Fiatal kora ellenére tekintélyes mennyiségű és...
Isten hozott az ITOM Records világában
Az Original mix egyenértékű a tudatalatti világába tett mély utazással. A pezsdítő akkordok, hullámzó basszusok, és a jellegzetes ritmusok az első...
Uj Lemezmegjelenessel Kezdi Az Evet A Hairy Egyik Frontembere Andras Bader Aka Andre
A Magyarországon Andre-ként tevékenykedő lemezlovas / producer munkássága nem lehet ismeretlen a jobb izlésű hazai klubberek és zenehallgatók előtt, hiszen évek óta meghatározó alakja a szcénának; a Hairy rendezvényei mellett ...
Occam - I Was a Dervish maxi
Érdekesség, hogy a lemezt záró átdolgozást nem egy DJ készítette el, hanem a marokkói származású Said Tichiti (Chalaban) az ősi gnawa zene nyelvére...
Chriss Ronson – Renaissance kiadvány és Berkley EP megjelenés
body p { text-align: justify; } A groove-os, mély, de ugyanakkor dinamikus alap, a diszkós, funky elemek, a háttérből elő-előbújó női vokál és a szolidan jelen lévő, de mégis markáns energiát sugárzó ütős hangszerek...
Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP
Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP Újabb bomba szaggatja a táncparketteket a Deep Beep Records legújabb, immár ötödik kiadványa jóvoltából. A 19 esztendős BNZO az Egyesült Államokban él, és valósággal ontja...
Lemezajánlók
FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL!
FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL! Moby-nak készített remixével ismét nagy dobásra készül az október 15-én Budapesten, a TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL-on is fellépő FERRY CORSTEN. A holland trance-félisten nem először...
Best Of Sinisa Tamamovic
SINISA TAMAMOVIC Egyre nagyobb figyelem ötvözi mostanság a Boszniából származó Sinisa Tamamovic-ot! Igazából a srácról már régebben is tudni lehetett, hogy a feszesebb, technosabb vonal egyik kelet-európai nagy mestere, mint...
Még az indiánok is Cyrust akarják
Még az indiánok is Cyrust akarják A Strictly! tagjai mostanában nemcsak a csapat tagjaiként, hanem szólóban is szép sikereket aratnak, amivel persze a Slam Jr. alapította klasszis team hírnevét is öregbítik itthon és külföldön...
Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének
Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének Az eredeti 99 egyébként már több mint kétéves zene, mely idén nyáron kapott új köntöst (masteringet), s az újragombolt verzió egy kellemes, frissítő tech house lett. Egy főidős...
Szigorú tempót diktál Chris Drifter
Az első ilyen ütősre sikerült darab, a '2nd Avenue' a görög Movement kiadó válogatás albumán jött ki a napokban. A Deep Dive című sorozatot aligha kell bemutatni a rutinos e-zenei rajongóknak, hiszen a széria egyes darabjai még...
Töltsd le a Dada Life legújabb podcastjét!
A duó hivatalos iTunes-profilján emellett évekig visszamenőleg, minden korábbi Dada Life podcast is letölthető. A szeptemberi podcast, illetve a korábbi, tracklistával is...
Lemezajánlók
Megjelent Gareth Emery Új Mixlemeze!
A válogatás mögött rejlő koncepció továbbra is az, hogy kizárólag új és exkluzív anyagokon keresztül mutassa be Gary saját lemezkiadóját, a...
Itt van az ősz, itt van a Moti Brothers újra
A Moti Brothers idősebbik tagja, Nortio az idei év közepétől hazánk egyik legnagyobb múltú klubjának a mendei Club Prince-nek a rezidense lett. Így szettjeivel két hetente...
Belocca & Soneec mixalbuma a Toolromnál
A Mark Knight által alapított brit kiadó elvitathatatlan érdemekkel bír: folyamatosan bitorolja az eladási és egyébb toplistákat szerte a világon, a beatport chartok pedig szinte csak Toolroom eresztésekkel van tele. Ez az egyik...
Deep Beep Records 004: Mikalogic – Bad Max EP
A mesteri zenekreátor nem véletlenül tűnt fel a Deep Beep tulajdonosainak: zenéit olyan kiadóknál gondozzák, mint Steve Lawler híres ViVa Musicja, vagy a másik patinás label,...
Sasha Hírek - Új Single, Új Kiadó, És Mixmag CD
Hosszabb produceri szünet után végre megjelent a nyár elején beharangozott "Cut Me Down" című single-je, mely egyben a legelső kiadványa Sasha most startoló saját kiadójának, a Last Night On Earth-nek. Sasha 10 év után először...
Joris Voorn Hírek
Azt, hogy mennyire zseniális érzékkel képes egy-egy dalt újraértelmezni, remixelni, már számtalanszor bizonyította, s most ennek egy újabb példájával...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















