Lemezajánló
My House Special mixed by Niki Belucci
2009-04-06
A nagysikerű és immáron negyedik darabjához érkezett My House sorozatot most egy Special kiadással folytatjuk. Különleges a mixlemez, mivel Magonyi L., Antonyo és Dj Kincses után ezúttal Magyarország elsőszámú női DJ-je, Niki Belucci válogatja és mixeli össze a jobbnál-jobb house zenéket.
Niki első mixlemezére, mely nem csak Magyarországon jelenik meg, olyan dalokat rakott össze, amikről úgy gondolta, hogy a világ bármelyik országában szívesen hallgatják majd. Persze ez Niki számára nem volt nehéz feladat, hiszen többet játszik külföldön, mint idehaza, így jól ismeri a nemzetközi közönség ízlését.
"Fontos szempont volt, hogyne csak a magyar közönségnek szóljon a mixem, hiszen amikor emgjelent nemzetközileg a Get Up maxim, mindenki mixlemezt akart tőlem. Hát most megkapják! Pörgős, vokálos dalokkal kezdtem, aztán a mix második felére bekeményedek. Aki volt már bulimban, pontosan tudja, mire is gondolok." - mondta Niki.
A lemezen természetesen helyet kap Niki első nemzetközi kislemeze a Get Up is. A lemez érdekessége, hogy a dalok nagy része, még nem futott be hazánkba, így várhatóan Niki lemeze még hosszú ideig lesz népszerű, párhuzamosan a rajta szereplő zenék slágerré válásával.
És hogy mely dalok is ezek?
01 Groovenatics – Joy (Bingo Players Remix)
02 Funkerman feat. I-Fan - Remember (Extended Mix)
03 Scorccio Ft. MC Schnorse - Hella Good (Malibu Breeze Remix)
04 Daniel Bovie feat. Roy Rox - Stop Playing With My Mind (Dub Mix)
05 Niki Belucci - Get Up (D.O.N.S. & DBN Meeting At The Beauty Salon Mix)
06 Eddie Amador pres. Pepper MaShay - Release Yourself (Eddie Amador's Club Mix)
07 B-Sensual feat. Virág - Be Myself (Extended final mix)
08 Michael Woods feat. Inaya Day - Natural High (Out Of Office Full Vocal Mix)
09 Chris Lake feat. Nastala - If You Knew (ATFC Main Mix)
10 ATFC feat. Yasmeen – Tell U Y (New Jack Swing Original Mix)
11 Juan Kidd & Felix Baumgartner feat. Lisa Millett - Now You're Gone (Original Version)
12 Kid Massive & DJ Groover feat. Elliotte Williams N'dure - Sweet Dreams (Morris T Club Mix)
13 Spoon, Harris and Obernik - Baditude (Original Club Mix)
14 Elize – Hot Stuff (Hardwell Remix)
15 EARS & VENCEL VS B-Sensual - Soo Good 2008
Ezt a cikket eddig 1155 alkalommal tekintették meg.
Lemezajánlók
DEEPBEEP 008: Paul Mad – Undes EP
Paul a hazai szcéna egyik legújabb büszkesége, sikerei pillanatok alatt átnyúltak az országhatárokon. Fiatal kora ellenére tekintélyes mennyiségű és...
Isten hozott az ITOM Records világában
Az Original mix egyenértékű a tudatalatti világába tett mély utazással. A pezsdítő akkordok, hullámzó basszusok, és a jellegzetes ritmusok az első...
Uj Lemezmegjelenessel Kezdi Az Evet A Hairy Egyik Frontembere Andras Bader Aka Andre
A Magyarországon Andre-ként tevékenykedő lemezlovas / producer munkássága nem lehet ismeretlen a jobb izlésű hazai klubberek és zenehallgatók előtt, hiszen évek óta meghatározó alakja a szcénának; a Hairy rendezvényei mellett ...
Occam - I Was a Dervish maxi
Érdekesség, hogy a lemezt záró átdolgozást nem egy DJ készítette el, hanem a marokkói származású Said Tichiti (Chalaban) az ősi gnawa zene nyelvére...
Chriss Ronson – Renaissance kiadvány és Berkley EP megjelenés
body p { text-align: justify; } A groove-os, mély, de ugyanakkor dinamikus alap, a diszkós, funky elemek, a háttérből elő-előbújó női vokál és a szolidan jelen lévő, de mégis markáns energiát sugárzó ütős hangszerek...
Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP
Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP Újabb bomba szaggatja a táncparketteket a Deep Beep Records legújabb, immár ötödik kiadványa jóvoltából. A 19 esztendős BNZO az Egyesült Államokban él, és valósággal ontja...
Lemezajánlók
FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL!
FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL! Moby-nak készített remixével ismét nagy dobásra készül az október 15-én Budapesten, a TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL-on is fellépő FERRY CORSTEN. A holland trance-félisten nem először...
Best Of Sinisa Tamamovic
SINISA TAMAMOVIC Egyre nagyobb figyelem ötvözi mostanság a Boszniából származó Sinisa Tamamovic-ot! Igazából a srácról már régebben is tudni lehetett, hogy a feszesebb, technosabb vonal egyik kelet-európai nagy mestere, mint...
Még az indiánok is Cyrust akarják
Még az indiánok is Cyrust akarják A Strictly! tagjai mostanában nemcsak a csapat tagjaiként, hanem szólóban is szép sikereket aratnak, amivel persze a Slam Jr. alapította klasszis team hírnevét is öregbítik itthon és külföldön...
Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének
Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének Az eredeti 99 egyébként már több mint kétéves zene, mely idén nyáron kapott új köntöst (masteringet), s az újragombolt verzió egy kellemes, frissítő tech house lett. Egy főidős...
Szigorú tempót diktál Chris Drifter
Az első ilyen ütősre sikerült darab, a '2nd Avenue' a görög Movement kiadó válogatás albumán jött ki a napokban. A Deep Dive című sorozatot aligha kell bemutatni a rutinos e-zenei rajongóknak, hiszen a széria egyes darabjai még...
Töltsd le a Dada Life legújabb podcastjét!
A duó hivatalos iTunes-profilján emellett évekig visszamenőleg, minden korábbi Dada Life podcast is letölthető. A szeptemberi podcast, illetve a korábbi, tracklistával is...
Lemezajánlók
Megjelent Gareth Emery Új Mixlemeze!
A válogatás mögött rejlő koncepció továbbra is az, hogy kizárólag új és exkluzív anyagokon keresztül mutassa be Gary saját lemezkiadóját, a...
Itt van az ősz, itt van a Moti Brothers újra
A Moti Brothers idősebbik tagja, Nortio az idei év közepétől hazánk egyik legnagyobb múltú klubjának a mendei Club Prince-nek a rezidense lett. Így szettjeivel két hetente...
Belocca & Soneec mixalbuma a Toolromnál
A Mark Knight által alapított brit kiadó elvitathatatlan érdemekkel bír: folyamatosan bitorolja az eladási és egyébb toplistákat szerte a világon, a beatport chartok pedig szinte csak Toolroom eresztésekkel van tele. Ez az egyik...
Deep Beep Records 004: Mikalogic – Bad Max EP
A mesteri zenekreátor nem véletlenül tűnt fel a Deep Beep tulajdonosainak: zenéit olyan kiadóknál gondozzák, mint Steve Lawler híres ViVa Musicja, vagy a másik patinás label,...
Sasha Hírek - Új Single, Új Kiadó, És Mixmag CD
Hosszabb produceri szünet után végre megjelent a nyár elején beharangozott "Cut Me Down" című single-je, mely egyben a legelső kiadványa Sasha most startoló saját kiadójának, a Last Night On Earth-nek. Sasha 10 év után először...
Joris Voorn Hírek
Azt, hogy mennyire zseniális érzékkel képes egy-egy dalt újraértelmezni, remixelni, már számtalanszor bizonyította, s most ennek egy újabb példájával...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















