Lemezajánló
Korai Öröm megjelenés
2010-03-11
A Korai Öröm zenekar 1990-ben alakult.
A zenekar új, immáron a kilencedik sorlemeze, amely az R33 Stúdióban készült, 2010. március első hetében jelent meg az 1G Records gondozásában.
Az új albumon a koncertekről is ismert erőteljes dob és basszus, percussion ritmusszekción (Csányi Viktor, Kilián Zoltán, Jócsik János, Nádasdi Zsolt) kívül meghatározóak Szalay Péter karcosabb, légiesebb, helyenként metálos gitártémái. Természetesen Paizs Miklós egyedi fuyara szólamai és dorombéneke is fűszerezi a jellegzetesen mindig meg-megújuló „korais” hangzást, melyet Vécsi Tibi, a zenekar frontembere is megspékel. Az új billentyűs, Borosi Gábor ismét visszahozta a pszichedelikus, elektronikus, acid partykra emlékeztető hangulatot. Az utóbbi lemezeket női vendégművészek színesítették énekükkel, ez a tradíció ezen az albumon is folytatódik Berger Dalma és Tóth Napsugár segítségével. Ezen kívül Katona Gergő is közreműködik szárnykürtön.
Lemezbemutató koncert: Gödör klub, Budapest, 2010. március 13. (Backpackers fesztivál keretében), melyet tavaszi külföldi és hazai koncertek követnek.
Az elmúlt közel húsz év alatt a Korai Öröm két alkalommal játszott a Sziget-fesztivál nagyszínpadán, és minden évben a Wan2 színpadon lépett fel, valamint a hazai rangosabb fesztiválok állandó fellépője (Volt-fesztivál, Tokaj Hegyalja-fesztivál, EFOTT, Balaton Sound). A külföldi fesztiválokon és klubokban is otthonosan mozognak, hogy csak az elmúlt három évet nézzük: Hollandia, Olaszország, Ausztria, Franciaország, Belgium, Svájc, Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország, Románia, Szerbia városaiban játszottak.
A koncerteket a zenekar VJ-i teszik még látványosabbá, a kezdetektől fogva.
A zenekar stílusa progresszív tribal-trance-ethno.
A sajtó szerint: ambient, városi népzene, pszichedelikus ethno, a kilencvenes évek folyamatzenéje, akció-zene. "A Korai Öröm sok nép és sok galaxis hangjait ötvözi össze zenéjében, leírhatatlan bőségű, de garantált emészthetőségű zene."
Koncert és zenekari infók:
www.korai.hu
www.myspace.com/koraiorom
www.youtube.com/koraioromlive
Ezt a cikket eddig 2893 alkalommal tekintették meg.
Lemezajánlók
DEEPBEEP 008: Paul Mad – Undes EP
Paul a hazai szcéna egyik legújabb büszkesége, sikerei pillanatok alatt átnyúltak az országhatárokon. Fiatal kora ellenére tekintélyes mennyiségű és...
Isten hozott az ITOM Records világában
Az Original mix egyenértékű a tudatalatti világába tett mély utazással. A pezsdítő akkordok, hullámzó basszusok, és a jellegzetes ritmusok az első...
Uj Lemezmegjelenessel Kezdi Az Evet A Hairy Egyik Frontembere Andras Bader Aka Andre
A Magyarországon Andre-ként tevékenykedő lemezlovas / producer munkássága nem lehet ismeretlen a jobb izlésű hazai klubberek és zenehallgatók előtt, hiszen évek óta meghatározó alakja a szcénának; a Hairy rendezvényei mellett ...
Occam - I Was a Dervish maxi
Érdekesség, hogy a lemezt záró átdolgozást nem egy DJ készítette el, hanem a marokkói származású Said Tichiti (Chalaban) az ősi gnawa zene nyelvére...
Chriss Ronson – Renaissance kiadvány és Berkley EP megjelenés
body p { text-align: justify; } A groove-os, mély, de ugyanakkor dinamikus alap, a diszkós, funky elemek, a háttérből elő-előbújó női vokál és a szolidan jelen lévő, de mégis markáns energiát sugárzó ütős hangszerek...
Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP
Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP Újabb bomba szaggatja a táncparketteket a Deep Beep Records legújabb, immár ötödik kiadványa jóvoltából. A 19 esztendős BNZO az Egyesült Államokban él, és valósággal ontja...
Lemezajánlók
FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL!
FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL! Moby-nak készített remixével ismét nagy dobásra készül az október 15-én Budapesten, a TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL-on is fellépő FERRY CORSTEN. A holland trance-félisten nem először...
Best Of Sinisa Tamamovic
SINISA TAMAMOVIC Egyre nagyobb figyelem ötvözi mostanság a Boszniából származó Sinisa Tamamovic-ot! Igazából a srácról már régebben is tudni lehetett, hogy a feszesebb, technosabb vonal egyik kelet-európai nagy mestere, mint...
Még az indiánok is Cyrust akarják
Még az indiánok is Cyrust akarják A Strictly! tagjai mostanában nemcsak a csapat tagjaiként, hanem szólóban is szép sikereket aratnak, amivel persze a Slam Jr. alapította klasszis team hírnevét is öregbítik itthon és külföldön...
Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének
Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének Az eredeti 99 egyébként már több mint kétéves zene, mely idén nyáron kapott új köntöst (masteringet), s az újragombolt verzió egy kellemes, frissítő tech house lett. Egy főidős...
Szigorú tempót diktál Chris Drifter
Az első ilyen ütősre sikerült darab, a '2nd Avenue' a görög Movement kiadó válogatás albumán jött ki a napokban. A Deep Dive című sorozatot aligha kell bemutatni a rutinos e-zenei rajongóknak, hiszen a széria egyes darabjai még...
Töltsd le a Dada Life legújabb podcastjét!
A duó hivatalos iTunes-profilján emellett évekig visszamenőleg, minden korábbi Dada Life podcast is letölthető. A szeptemberi podcast, illetve a korábbi, tracklistával is...
Lemezajánlók
Megjelent Gareth Emery Új Mixlemeze!
A válogatás mögött rejlő koncepció továbbra is az, hogy kizárólag új és exkluzív anyagokon keresztül mutassa be Gary saját lemezkiadóját, a...
Itt van az ősz, itt van a Moti Brothers újra
A Moti Brothers idősebbik tagja, Nortio az idei év közepétől hazánk egyik legnagyobb múltú klubjának a mendei Club Prince-nek a rezidense lett. Így szettjeivel két hetente...
Belocca & Soneec mixalbuma a Toolromnál
A Mark Knight által alapított brit kiadó elvitathatatlan érdemekkel bír: folyamatosan bitorolja az eladási és egyébb toplistákat szerte a világon, a beatport chartok pedig szinte csak Toolroom eresztésekkel van tele. Ez az egyik...
Deep Beep Records 004: Mikalogic – Bad Max EP
A mesteri zenekreátor nem véletlenül tűnt fel a Deep Beep tulajdonosainak: zenéit olyan kiadóknál gondozzák, mint Steve Lawler híres ViVa Musicja, vagy a másik patinás label,...
Sasha Hírek - Új Single, Új Kiadó, És Mixmag CD
Hosszabb produceri szünet után végre megjelent a nyár elején beharangozott "Cut Me Down" című single-je, mely egyben a legelső kiadványa Sasha most startoló saját kiadójának, a Last Night On Earth-nek. Sasha 10 év után először...
Joris Voorn Hírek
Azt, hogy mennyire zseniális érzékkel képes egy-egy dalt újraértelmezni, remixelni, már számtalanszor bizonyította, s most ennek egy újabb példájával...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















