Jelszó: RegisztrációElfelejtett jelszó

Lemezajánló

Dj. Tiesto - KALEIDOSCOPE

küldte: Admin @ November 4.

Októberben jelent meg világszerte Tiësto immár negyedik szerzői albuma, KALEIDOSCOPE címmel, melyen a holland DJ új oldaláról mutatkozik be.

 

A 2009-es év nagy változásokat hozott Tiësto életében. Saját kiadót alapított Musical Freedom néven, új albumot készített, melyhez nagyszabású világkörüli turnét tervez ugyanezzel a névvel. Az új lemezen az eddiginél jóval több előadót vonultat fel, olyan nagyszerű nevekkel dolgozott együtt, mint Jónsi Birgisson a Sigur Rós-ból, Kele Okereke a Bloc Party-ból, Nelly Furtado , Calvin Harris , Emily Haines a Metric-ből, Cary Brothers, csak hogy egy párat említsünk. Tiësto szerint a legnagyobb kihívás az volt, hogy hogyan sikerül az együttműködés olyan művészekkel a rock, pop világából, akik előtte soha nem dolgoztak együtt dance előadóval, főleg nem dance DJ-vel. A munka során azonban kiderült, hogy a különböző zenei stílusok mennyire jól megférnek egymás mellett.

 

Az album címe igazán találó ha végig hallgatjuk az albumot, különböző stílusokat és hangzásokat gyúrtak egybe, amiből tényleg valami új született.
Tiësto-t eddig úgy ismertük, mint a világ legjobb DJ-je, ő azonban nem titkoltan új albumával valami mást szeretett volna felmutatni, megmutatni, hogy képes valami újat hozzátenni eddigi munkásságához. Bevallja, hogy nem biztos benne, hogy hogyan fogadják majd az új albumát, mivel ez tényleg más, mint amit eddig csinált, de ő mindenképpen egy olyan lemezt szeretett volna készíteni, melyet otthon is szívesen hallgatnak, nemcsak a bulikban állja meg a helyét. Tiësto hihetetlen energiája és a tehetséges előadók a garancia arra, hogy egy nagyszerű album született.

 

www.recordexpress.hu
www.tiesto.com
www.tiesto.hu

Ezt a cikket eddig 2039 alkalommal tekintették meg.


 

Mixek, letölthető mixek ingyen mixek

Hirek

 

Tovább az összes partyhírre >>>

5 éves a DEAF COMPANY

5 éves a DEAF COMPANY

Február 12-én, pénteken 5 éves lesz a Deaf Company. E jeles alkalomból a szervezők szeretettel várnak minden olyan electroclash-kedvelőt,...
Sportmax - D.o.n.s.

Sportmax - D.o.n.s.

BUDAPEST LEGNAGYOBB MODERN TÁNCZENÉS PARTYJA FEBRUÁRBAN! Nincs olyan klubber, aki ne ismerné a Kingdom Kome Cuts alapítója, D.O.N.S. Pump up...
Strictly! születésnap

Strictly! születésnap

Strictly születésnap A 90-es évek elektronikus zenei burjánzására már csak kevesen emlékeznek élénken, oly rég volt. Ám az olyan projektek, mint...
Flower Power

Flower Power

2010.02.13. Flower Power @ Chachacha Margitsziget   A Valentin nap környéki Trance mulatság a margitszigeti atlétikai centrum klubhelyiségében....
Digitaql Farsang 2010.02.13.

Digitaql Farsang 2010.02.13.

Digitaql Farsang 2010.02.13. A Digitalsounds csapat Farsangi bulija 2010. Február 13. 22h órától felveszi a jelmezeket, meghívja a Plastic City ...
Monkey Business vs. Minisound

Monkey Business vs. Minisound

  A Monkey Business vs. Minisound sorozat folytatódik a 4 bro ban! A legjobb társaság és a legjobb elektronikus zene az igényesebb szórakozás...
Deja vu Farsangi mulatság

Deja vu Farsangi mulatság

Deja Vu Farsang 2010.02.20.   Kedves Barátaink! Elindult a 2010-es esztendő amelybe a Made Inn csapat is teljes erőbedobással vetette bele...
Brit kiadónál szürcsöl a Headshotboyz!

Brit kiadónál szürcsöl a Headshotboyz!

Brit kiadónál szürcsöl a Headshotboyz Az egyik legfelkapottabb brit újvonalas house-kiadó,...
Drop Club farsang

Drop Club farsang

2010 FEBRUÁR 5. PÉNTEK - DROP FARSANG - Egy modern tánczenei karnevál!   Ezúttal egy fergeteges farsangi bulival várunk, ahol a legjobb modern...
Rise Fm - Niterise már vidéken is!

Rise Fm - Niterise már vidéken is!

Februárban lesz először hallható Rise FM, Nite Rise című műsora a vidéki helyszíneken ...
Február első szerdai vendége Andre a szörös csapatból

Február első szerdai vendége Andre a szörös csapatból

Ablak a Dubra február 3. Szerda Február első szerdai vendége Andre a szörös csapatból ...
Hairy Farsang - Corvintető

Hairy Farsang - Corvintető

Hairy Farsang @ Corvintető február 6. Hahó Öcsi, hó a tenger? Tenger gyümölcsei, sivatag cápái készüljetek, mert nálunk lesz a...
Kaméleon Club - Electronic Clubnight folytatás

Kaméleon Club - Electronic Clubnight folytatás

Újabb állomásához érkezett a Kaméleon Club pénteki Electronic Clubnight néven útjára...
Elindult a Bohumil.hu

Elindult a Bohumil.hu

Elindult a Bohumil.hu A negyed évszázadot betöltve elindította weboldalát hazán talán legtöbb tehetségkutatóját nyert lemezlovasa, Bohumil....
Újra együtt: Together Night a Prestige-ben!

Újra együtt: Together Night a Prestige-ben!

Újra együtt: Together Night a Prestige-ben! A nagy csapat megint összeáll, hogy...
Budnight farsang - Dokk Club

Budnight farsang - Dokk Club

BudNight hagyományaihoz híven a 2010-es évben is megrendezzük a farsangi rendezvényünket. Egy Exclusive alkalommal ezúttal Február 6-án SZOMBATON...
Monkey Business 3rd birthday party 2010-03-05

Monkey Business 3rd birthday party 2010-03-05

Monkey Business 3rd birthday party 2010-03-05 Kuplung , Budapest (Cím: VI., Király utca...
2010. február 13. szombat  This is… DPU ChaChaCha

2010. február 13. szombat This is… DPU ChaChaCha

2010. február 13. szombat This is… DPU ChaChaCha Jody Wisternoff - UK Budai ...
Bladerunnaz születésnap: Pendulum dj set & MC Verse / Sigma

Bladerunnaz születésnap: Pendulum dj set & MC Verse / Sigma

Pendulum DJ set & MC Verse Sigma (Life, Viper, Bingo - UK) Palotai (Tilos) - 20 éves...
Syberia Sessions a Club Creamben!

Syberia Sessions a Club Creamben!

Sybneria Sessions a Club Creamben! Ha nem elég január 30.-án az Orosz Est, vagy esetleg valami miatt nem tudsz ott lenni a Cream Music Club falai...
ROBERT DIETZ Kecelen!

ROBERT DIETZ Kecelen!

ROBERT DIETZ (D) A Cecille és az Oslo üdvöskéje, Napjaink leginnovatívabb tech house-ainak egyik alkotója…   Robert Jochim...
Niteforce - A Rise FM meghóditja Magyarországot

Niteforce - A Rise FM meghóditja Magyarországot

SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest és Balaton után, a Rise Fm meghódítja ...
Club Prince - Mende nyitóbuli - február 6.

Club Prince - Mende nyitóbuli - február 6.

Február 6-án kezdődik a szezon Mendén, ekkor nyit ki először 2010-ben, a Club Prince....


Tovább az összes partyhírre >>>

Partyk

 
Holnap - Február 10.
Living Room - Student Night Party Living Room - Student Night Party

Acsády, Budaházi

Living Room@Budapest V. kerü
Living Room - Student Night Party

4Bro - Monkey Business by Dave Rice 4Bro - Monkey Business by Dave Rice

Christian Cardwell, Sobek, Dave Rice

4Bro@Budapest XII. ke
4Bro - Monkey Business by Dave Rice

Club Bakar - Play and tonic radioshow night Club Bakar - Play and tonic radioshow night

Stamp, Kenshi, Leslife, Paul Mad, Smoke

Club Bakar@Gyöngyös
Club Bakar - Play and tonic radioshow night

Holnapután - Február 11.
Rockwell - Uni Welcome party Rockwell - Uni Welcome party

Kincses, Griff

RockWell@Miskolc
Rockwell - Uni Welcome party

Club Seven - Singli party Club Seven - Singli party

Dj Wick Silver

B7@Budapest VI. ker
Club Seven - Singli party

Mono - Space Discotheque Mono - Space Discotheque

Dj Cheeky, Vodi

Mono ElectroniClub@Budapest VI. ker
Mono - Space Discotheque

Kameloen Mulató - Ávf Nite Kameloen Mulató - Ávf Nite

Dévényi D, Dj Membrane

Kaméleon Club @Budapest II. ker
Kameloen Mulató - Ávf Nite

Cream Club - House Classics essential Cream Club - House Classics essential

Adam, Davis

Cream Music Club@Budapest VII. ke
Cream Club - House Classics essential

Február 12.
Time Machine Special Winter Electronic Music Festival Time Machine Special Winter Electronic Music Festival

Budai, Sterbinszky, Andro, Tommyboy, Jámbor, Rich

VOK Aréna@Székesfehérvár
Time Machine Special Winter Electronic Music Festival

Housematic Farsang - progressive house, house Housematic Farsang - progressive house, house

Tommyboy, Julian, Wallas, N-Gee

Camelot Club@Tiszaújváros
Housematic Farsang - progressive house, house

Royal Club - Styfly presents Funk DVoid - Downtown Dirty Disco Royal Club - Styfly presents Funk DVoid - Downtown Dirty Disco

Funk DVoid, Naga, Beta, Andre, Roofio

Royal Dance Club@Budapest VII. ke
Royal Club - Styfly presents Funk DVoid - Downtown Dirty Disco

Club Vertigo - Fine Cut Bodies Club Vertigo - Fine Cut Bodies

Fine Cut Bodies, Naughty Nora, Sikztah

Club Vertigo@Győr
Club Vertigo - Fine Cut Bodies

Kuplung - Ping Pong Match 4 Kuplung - Ping Pong Match 4

Analog303, Grasshop

Kuplung@Budapest VI. ker
Kuplung - Ping Pong Match 4

Club Prestige - Foundation Records presents - together Club Prestige - Foundation Records presents - together

Chriss Yvel&Tristan Surprise

Prestige The Club@Budapest II. ker
Club Prestige - Foundation Records presents - together

Partyk

 

Kiemelt party esemény

Kiemelt party esemény

Kiemelt party esemény

Kiemelt party esemény

Kiemelt party esemény

Kiemelt party esemény

Kiemelt party esemény

 


Mixek, letölthető mixek ingyen mixek Partyképek partyfotók és buliképek

Figyelem!

Az interaktív anyagokért a Partynews.hu szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Ezen tartalmak a regisztrált felhasználók által feltöltött file-ok.

Elfogadom, tovább - Klikk ide

Nem fogadom el - Klikk ide