Elektronikus zenei party és buli magazin



Lemezajánló

Deep Beep Records 004: Mikalogic – Bad Max EP

Deep Beep Records 004: Mikalogic – Bad Max EP

2011-09-06

A hazai paletta egyik legigazabb gyöngyszeme, a Deep Beep Records új kiadvánnyal rukkolt elő szeptember első napján. A sorrendben immár negyedik EP főszereplője a portugál Mikalogic.
Tetszik? Oszd meg:


A mesteri zenekreátor nem véletlenül tűnt fel a Deep Beep tulajdonosainak: zenéit olyan kiadóknál gondozzák, mint Steve Lawler híres ViVa Musicja, vagy a másik patinás label, a CR2, mely szinte folyamatosan licenszeli a latin géniusz munkáit. Ezek után érthető, hogy sajátos hangzásvilága nyomban szembe- (helyesebben fülbe-) tűnik a minőségre éhes stílusfanoknak. 

Az EP címadó trackje, a “Bad Max” egy hamisítatlan tech-house bomba. Mélyről bugyborékoló, lüktető groove, finoman szétporló kosz a hangzásban: éppen az, s éppen úgy, ahogyan és amitől annyira jólesik az underground életérzés, s amitől annyira él és buzog ez a ragyogó muzsika.

Az eredetihez készült egy hozzá méltó remix is, mely BNZO keze munkáját dicséri. A mindössze 19 éves muzikális agytröszt szintén odatette már a névjegyét a ViVához, de fellelhetőek kreativitásának gyümölcsei a Trapez Records katalógusában is. Mindezeken túl olyan mentorokkal büszkélkedhet, mint a világhírű Butch, kinek remixereként ugyancsak pallérozott e-zenei mesterként mutatkozott be. BNZO ezúttal egy leheletnyi érzékenységet belecsempészve a Bad Maxbe egy isteni finom deep house muzsikát varázsolt a morcos eredetiből, ugyanakkor megtartott a koszos, lüktető jegyekből egy ujjnyi „porréteget”, hogy emlékeztessen minket a gyökerekre.

Az EP harmadik felvétele a “Public Enemy Nº2”, mely szintén egy kihívóan riszáltatós tech house darab. A hipnotikus dallamvilágtól élesen elütve darabolja a tech a zenét, s egészen a végéig nem hagy nyugtot. Az ebből fakadó, folyamatosan vibráló feszültséget a lehető legjobb helyen „földeli le” a megfejtésben: a táncparketten, ahova eredetileg is termett.

Az előző három Deep Beep kiadvány sikere és a mostani felhozatala után méltán várhatjuk el, hogy ez az EP is a legnagyobb hazai és külföldi DJ-k lemezestáskájában landoljon. Erre legjobb bizonyíték az a néhány nemzetközi sztár, aki máris játssza a trackeket: Kaiserdisco, Chris Lake, Roger Sanchez, Olderic, Luca M, The Junkies…

Cuppanjatok rá, élvezzétek, hallgassátok, s ha mindez sikerült, tegyétek magatokévá!

Itt kezdhetitek is a kóstolgatást:

http://soundcloud.com/deepbeeprecords

 

 

Ezt a cikket eddig 375 alkalommal tekintették meg.

Összes lemezajánló száma: 251. Oldalak: [1][2][3] ... [14] Következő >>

Lemezajánlók

AMIRALI – In Time (Crosstown Rebels)

AMIRALI – In Time (Crosstown Rebels)

Legújabb felfedezettje Amirali Shahrestan, akinek „Beautiful World” című EP-je remek fogadtatásra talált, produceri munkásságának következő állomása pedig a...

 

Megjelent a CrossNineTroll első EP-je

Megjelent a CrossNineTroll első EP-je

ennyit magára, melyet végül a kiadó, az alacsony bakelit-kereslet miatt nemrégiben visszamondott, így be kell érnünk a vinyl-mentes, digitális megjelenéssel. Collins és...

 

All Inn 012: Coldfish - Revelations Ep

All Inn 012: Coldfish - Revelations Ep

A 12. kiadvány Coldfish Revelations EP-je, melyben a magyar művész lehengerlő zenei eszmefuttatásának négy epizódját hallhatjuk. A Laurine Frost néven is alkotó Coldfish az...

 

Rem-C és Clear Beats az amerikai Soho Beats Recordingsnál

Rem-C és Clear Beats az amerikai Soho Beats Recordingsnál

Itt a tavasz és máris jó hírekkel szolgálhatunk a hazai partyarcoknak és house kedvelő közönségnek. Az amerikai Soho Beats Recordings lecsapott a duóra és azonnal...

 

DEEPBEEP 008: Paul Mad – Undes EP

DEEPBEEP 008: Paul Mad – Undes EP

Paul a hazai szcéna egyik legújabb büszkesége, sikerei pillanatok alatt átnyúltak az országhatárokon. Fiatal kora ellenére tekintélyes mennyiségű és minőségű megjelent zenével rendelkezik neves külföldi és hazai kiadóknál,...

 

Isten hozott az ITOM Records világában

Isten hozott az ITOM Records világában

Az Original mix egyenértékű a tudatalatti világába tett mély utazással. A pezsdítő akkordok, hullámzó basszusok, és a jellegzetes ritmusok az első hangoktól kezdve rabul ejtik a hallgatót. A warm-up szettekben kötelező darab...

 

Lemezajánlók

Uj Lemezmegjelenessel Kezdi Az Evet A Hairy Egyik Frontembere Andras Bader Aka Andre

Uj Lemezmegjelenessel Kezdi Az Evet A Hairy Egyik Frontembere Andras Bader Aka Andre

A Magyarországon Andre-ként tevékenykedő lemezlovas / producer munkássága nem lehet ismeretlen a jobb izlésű hazai klubberek és zenehallgatók előtt, hiszen évek óta meghatározó alakja a szcénának; a Hairy rendezvényei mellett ...

 

Occam - I Was a Dervish maxi

Occam - I Was a Dervish maxi

Érdekesség, hogy a lemezt záró átdolgozást nem egy DJ készítette el, hanem a marokkói származású Said Tichiti (Chalaban) az ősi gnawa zene nyelvére fordította le a magyar dervisek szavait. Discogs: ...

 

Chriss Ronson – Renaissance kiadvány és Berkley EP megjelenés

Chriss Ronson – Renaissance kiadvány és Berkley EP megjelenés

body p { text-align: justify; } A groove-os, mély, de ugyanakkor dinamikus alap, a diszkós, funky elemek, a háttérből elő-előbújó női vokál és a szolidan jelen lévő, de mégis markáns energiát sugárzó ütős hangszerek...

 

Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP

Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP

Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP Újabb bomba szaggatja a táncparketteket a Deep Beep Records legújabb, immár ötödik kiadványa jóvoltából. A 19 esztendős BNZO az Egyesült Államokban él, és valósággal ontja...

 

FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL!

FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL!

FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL! Moby-nak készített remixével ismét nagy dobásra készül az október 15-én Budapesten, a TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL-on is fellépő FERRY CORSTEN. A holland trance-félisten nem először...

 

Best Of Sinisa Tamamovic

Best Of Sinisa Tamamovic

SINISA TAMAMOVIC Egyre nagyobb figyelem ötvözi mostanság a Boszniából származó Sinisa Tamamovic-ot! Igazából a srácról már régebben is tudni lehetett, hogy a feszesebb, technosabb vonal egyik kelet-európai nagy mestere, mint...

 

Lemezajánlók

Még az indiánok is Cyrust akarják

Még az indiánok is Cyrust akarják

Még az indiánok is Cyrust akarják A Strictly! tagjai mostanában nemcsak a csapat tagjaiként, hanem szólóban is szép sikereket aratnak, amivel persze a Slam Jr. alapította klasszis team hírnevét is öregbítik itthon és külföldön...

 

Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének

Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének

Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének Az eredeti 99 egyébként már több mint kétéves zene, mely idén nyáron kapott új köntöst (masteringet), s az újragombolt verzió egy kellemes, frissítő tech house lett. Egy főidős...

 

Szigorú tempót diktál Chris Drifter

Szigorú tempót diktál Chris Drifter

Az első ilyen ütősre sikerült darab, a '2nd Avenue' a görög Movement kiadó válogatás albumán jött ki a napokban. A Deep Dive című sorozatot aligha kell bemutatni a rutinos e-zenei rajongóknak, hiszen a széria egyes darabjai még...

 

Töltsd le a Dada Life legújabb podcastjét!

Töltsd le a Dada Life legújabb podcastjét!

 A duó hivatalos iTunes-profilján emellett évekig visszamenőleg, minden korábbi Dada Life podcast is letölthető. A szeptemberi podcast, illetve a korábbi, tracklistával is...

 

Megjelent Gareth Emery Új Mixlemeze!

Megjelent Gareth Emery Új Mixlemeze!

A válogatás mögött rejlő koncepció továbbra is az, hogy kizárólag új és exkluzív anyagokon keresztül mutassa be Gary saját lemezkiadóját, a...

 

Itt van az ősz, itt van a Moti Brothers újra

Itt van az ősz, itt van a Moti Brothers újra

A Moti Brothers idősebbik tagja, Nortio az idei év közepétől hazánk egyik legnagyobb múltú klubjának a mendei Club Prince-nek a rezidense lett. Így szettjeivel két hetente...

 
Összes lemezajánló száma: 251. Oldalak: [1][2][3] ... [14] Következő >>
Békéscsaba
Balatonfüred
2012-05-26
Sun City  We Love Honey
Balatonlelle
Balatonmáriafürd
Bonyhád
Budapest I. kerü
2012-06-16
Chachacha  Summer Vibes
Budapest II. ker
Budapest III. ke
2012-05-25
Bed Beach  First Friday
2012-05-25
Dokk Beach  Péntek
2012-05-25
Dokkoló  Péntek
2012-05-25
Sláger Terasz  Péntek
2012-05-26
Bed Beach  Szombat
2012-05-26
Coro Cafe  Szombat
2012-05-26
Dokk Beach  Szombat
2012-05-26
Dokkoló  Szombat
2012-05-26
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-01
Dokk Beach  Péntek
2012-06-01
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-02
Dokk Beach  Szombat
2012-06-02
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-08
Dokk Beach  Péntek
2012-06-08
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-09
Dokk Beach  Szombat
2012-06-09
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-15
Dokk Beach  Péntek
2012-06-15
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-16
Dokk Beach  Szombat
2012-06-16
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-20
Bed Beach  White Party
2012-06-22
Dokk Beach  Péntek
2012-06-22
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-23
Dokk Beach  Szombat
2012-06-23
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-29
Dokk Beach  Péntek
2012-06-29
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-30
Dokk Beach  Szombat
2012-06-30
Sláger Terasz  Szombat
Budapest IX. ker
2012-05-30
Park  Ablak-a-dubra
Budapest V. kerü
Budapest VI. ker
2012-05-30
Moulin Rouge  Szerda
2012-06-06
Moulin Rouge  Szerda
2012-06-23
Moulin Rouge  Szerda
Budapest VII. ke
Budapest VIII. k
Budapest XI. ker
Budapest XII. ke
2012-06-02
Normafa  Normafa Night
Budapest XIV. ke
Celldömölk
Csepreg
Csolnok
Dávod
Dunaújváros
Eger
Enese
Esztergom
Fehérvárcsurgó
Gödöllő
2012-05-25
Club C.U.E  Diákbuli
Győr
2012-05-25
Mundo  DumDum
Gyöngyös
Kazincbarcika
Kecel
Kecskemét
2012-06-09
Mjuzik   Dave DK
Mende
Miskolc
Nógrádsáp
Nagyatád
Ozora
Pálháza
Pécs
Siófok
2012-06-02
Retro  Strictly!
Sopron
Székesfehérvár
Szarvas
Szeged
Szombathely
2012-05-30
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-06-06
A-Klub  Egyetemes Buli
Vonyarcvashegy
Zamárdi

Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal

Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal

 Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...

Monoloc Interjú

Monoloc Interjú

A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...

DJ Afrojack nem adja el magát

DJ Afrojack nem adja el magát

Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst  beszámoló

A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...