Lemezajánló
Már Ellen Allien és Matthias Tanzman is All inn fan lett!
2010-08-17
Már Ellen Allien és Matthias Tanzman is All inn fan lett!
Itt az All Inn 006: Jaffa Surfa – Doin’ Hauz EP
Az All Inn Records tovább menetel előre, és a fergeteges sikereket elérő 5. kiadványa után itt az új EP, rajta a magyar érdekeltségű kiadó első hazai művészével, Jaffa Surfával.
A DJ-ként Zee néven ismert úriember már több remek vinylt is hagyott hátra az utókornak. Karrierje kivételesen gyorsan ível felfelé. Még szinte tegnap volt, amikor az egykori Check Magazin DJ-versenyét megnyerte, majd a Red Bull DJ Akadémián befutott. Ebben az időben kezdett el Jaffa Surfa néven mind több elképesztően jó zenét írni. Előbb a Roxy Club rezidenseként, majd a neves magyar csapat, a Debut tagjaként növelte népszerűségét, és ezeken a bulikon sikerrel tesztelte a saját zenéit is. Már az első muzsikáira olyanoktól kapott elismerő visszajelzéseket, mint DJ Sneak, Lauhaus, Mark Farina, Josh Wink, Osulande vagy The Revenge.
Az All Inn 006 a 3 legfrissebb műremeket tartalmazza Jaffa Surfától: a Doin Hauz-t, a U Know-t és a Drop It Down-t. Meg merjük kockáztatni, hogy az eddigi három legfinomabb zenei csemegéjét tálalta most fel nekünk Jaffa Surfa. A Doin Hauz egy klasszikus beütésű, vokállal tűzdelt, vérpezsdítő felvétel, míg a U Know egy rendkívül agyafúrt deep house darab, lüktető basszussal és igazi oldszkúl érzésvilággal. A Drop It On még mélyebben merít a ’90-es évekből, újraértelmezve az akkori hangzást és dallamot. Mindhárom felvétel csupa napfény, csupa tűz és tánc, mégsincs benne semmi eltúlozva. Minden hangja tele van élettel, természetességgel, finom pulzálással.
Itt bele is tudtok hallgatni:
http://www.allinnrecords.com/?p=307
A kiadvány újabb nagy lökést adott az All Inn-nek éppen úgy, mint Jaffa Surfának, hiszen az augusztus 11-én megjelent EP-t ismét hihetetlenül sok pozitív visszajelzés fogadta Martin Eyerertől Ellen Allienig és Matthias Tanzmannig a világ minden tájáról!
Íme, egy kis ízelítő a tengernyi visszajelzésből:
Brothers Vibe – “Another banger!! Drop It On my pick.”
Ryan Crosson – “Nice early evening stuff.”
Fred Everything – “Nice playable stuff here. Thanx.”
Greg - (Catz n Dogz) - "U Know is nice!"
Mihai Popoviciu - "Excellent stuff!"
Johnny D - "Doin Hauz is great!"
Federico Molinari - "Nice ep!"
Kasper - "Great work with this release. Always good stuff from All inn."
Layo - "U Knowis the winner here!!!"
Tania Vulcano - "Love this house.... :) cool ep."
Martinez - "U Know has cool grooves."
Laurent Garnier - "Nice house tunes."
Radio Slave – “Strong e.p on the old school house tip....will play for sure...many thanks x.”
Joris Voorn - "Doin Hauz is doin it for me!"
Kabale und Liebe - "Doin Hauz for me!"
Nick Curly - "Doin Hauz...love it!"
Jay Bliss - "I love all 3 tracks. Can't wait to test them on the dancefloor."
Craig - (Silicone Soul) - "Nice lil' 3 tracker, cool swingy summer grooves... 'Drop It On' is my fav - pure 90's US styleee!"
Anthony Collins - "Doin Hauz is nice stuff."
Ellen Allien - "U Know....yeah I like.. J"
Julien Chaptal - "Nice ep! Will support in my sets."
Martin Eyerer - "U Know...will play in my show...!"
Matthias Tanzmann - "Very nice deep house EP. All Inn never disappoints."
Robert Dietz - "Quality release! Like all of them."
Meggyőző névsor és szavak… Maga a label honlapja is megújult, átláthatóbb, gyorsabb, frissebb és szebb lett, érdemes bekukkantani!
www.allinnrecords.com
Készítette:
VAMP (Various Artists Media Project, a MEDIALL-csoport tagja)
http://www.mediall.org/vamp
Ezt a cikket eddig 1367 alkalommal tekintették meg.
Lemezajánlók
DEEPBEEP 008: Paul Mad – Undes EP
Paul a hazai szcéna egyik legújabb büszkesége, sikerei pillanatok alatt átnyúltak az országhatárokon. Fiatal kora ellenére tekintélyes mennyiségű és...
Isten hozott az ITOM Records világában
Az Original mix egyenértékű a tudatalatti világába tett mély utazással. A pezsdítő akkordok, hullámzó basszusok, és a jellegzetes ritmusok az első...
Uj Lemezmegjelenessel Kezdi Az Evet A Hairy Egyik Frontembere Andras Bader Aka Andre
A Magyarországon Andre-ként tevékenykedő lemezlovas / producer munkássága nem lehet ismeretlen a jobb izlésű hazai klubberek és zenehallgatók előtt, hiszen évek óta meghatározó alakja a szcénának; a Hairy rendezvényei mellett ...
Occam - I Was a Dervish maxi
Érdekesség, hogy a lemezt záró átdolgozást nem egy DJ készítette el, hanem a marokkói származású Said Tichiti (Chalaban) az ősi gnawa zene nyelvére...
Chriss Ronson – Renaissance kiadvány és Berkley EP megjelenés
body p { text-align: justify; } A groove-os, mély, de ugyanakkor dinamikus alap, a diszkós, funky elemek, a háttérből elő-előbújó női vokál és a szolidan jelen lévő, de mégis markáns energiát sugárzó ütős hangszerek...
Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP
Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP Újabb bomba szaggatja a táncparketteket a Deep Beep Records legújabb, immár ötödik kiadványa jóvoltából. A 19 esztendős BNZO az Egyesült Államokban él, és valósággal ontja...
Lemezajánlók
FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL!
FERRY CORSTEN MOBY-NAK REMIXEL! Moby-nak készített remixével ismét nagy dobásra készül az október 15-én Budapesten, a TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL-on is fellépő FERRY CORSTEN. A holland trance-félisten nem először...
Best Of Sinisa Tamamovic
SINISA TAMAMOVIC Egyre nagyobb figyelem ötvözi mostanság a Boszniából származó Sinisa Tamamovic-ot! Igazából a srácról már régebben is tudni lehetett, hogy a feszesebb, technosabb vonal egyik kelet-európai nagy mestere, mint...
Még az indiánok is Cyrust akarják
Még az indiánok is Cyrust akarják A Strictly! tagjai mostanában nemcsak a csapat tagjaiként, hanem szólóban is szép sikereket aratnak, amivel persze a Slam Jr. alapította klasszis team hírnevét is öregbítik itthon és külföldön...
Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének
Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének Az eredeti 99 egyébként már több mint kétéves zene, mely idén nyáron kapott új köntöst (masteringet), s az újragombolt verzió egy kellemes, frissítő tech house lett. Egy főidős...
Szigorú tempót diktál Chris Drifter
Az első ilyen ütősre sikerült darab, a '2nd Avenue' a görög Movement kiadó válogatás albumán jött ki a napokban. A Deep Dive című sorozatot aligha kell bemutatni a rutinos e-zenei rajongóknak, hiszen a széria egyes darabjai még...
Töltsd le a Dada Life legújabb podcastjét!
A duó hivatalos iTunes-profilján emellett évekig visszamenőleg, minden korábbi Dada Life podcast is letölthető. A szeptemberi podcast, illetve a korábbi, tracklistával is...
Lemezajánlók
Megjelent Gareth Emery Új Mixlemeze!
A válogatás mögött rejlő koncepció továbbra is az, hogy kizárólag új és exkluzív anyagokon keresztül mutassa be Gary saját lemezkiadóját, a...
Itt van az ősz, itt van a Moti Brothers újra
A Moti Brothers idősebbik tagja, Nortio az idei év közepétől hazánk egyik legnagyobb múltú klubjának a mendei Club Prince-nek a rezidense lett. Így szettjeivel két hetente...
Belocca & Soneec mixalbuma a Toolromnál
A Mark Knight által alapított brit kiadó elvitathatatlan érdemekkel bír: folyamatosan bitorolja az eladási és egyébb toplistákat szerte a világon, a beatport chartok pedig szinte csak Toolroom eresztésekkel van tele. Ez az egyik...
Deep Beep Records 004: Mikalogic – Bad Max EP
A mesteri zenekreátor nem véletlenül tűnt fel a Deep Beep tulajdonosainak: zenéit olyan kiadóknál gondozzák, mint Steve Lawler híres ViVa Musicja, vagy a másik patinás label,...
Sasha Hírek - Új Single, Új Kiadó, És Mixmag CD
Hosszabb produceri szünet után végre megjelent a nyár elején beharangozott "Cut Me Down" című single-je, mely egyben a legelső kiadványa Sasha most startoló saját kiadójának, a Last Night On Earth-nek. Sasha 10 év után először...
Joris Voorn Hírek
Azt, hogy mennyire zseniális érzékkel képes egy-egy dalt újraértelmezni, remixelni, már számtalanszor bizonyította, s most ennek egy újabb példájával...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















