Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Partynews.hu - Elektronikus zenei party és buli magazin
Neorave interjú

Neorave interjú

2010-03-12



Sziasztok. 1998 nem most volt ekkor kezdtétek szárnyaitokat bontogatni. Az akkor még méltán híres és hírhedt Sonic falain belül kezdtétek el a magyar közönséggel megismertetni azt a fajta zenét, életérzést melyet magatokénak éreztetek szigorúan magas BPM számmal spékelve. Mi volt az ami ekkor motivált benneteket, mi indított el ezen a már akkor is érezhetően rögös úton?

98-ra teljesen feledésbe merültek a rave partik hazánkban, talán ekörül döbbentünk rá, hogy ez már így is marad amíg nem teszünk valamit. Ahogy írtad az első bulik az akkor még Supersonic Technicum néven ismert klubban zajlottak. Sok helyen megfordultunk mire megtaláltuk a magunknak megfelelő helyet, még a botrányos múltú Fekete Lyukban is volt két bulink.

A RaveLovers sorozat 8 party-t élt meg. Emlékeztek még az elsőre?

Persze. Ezek a bulik a pilisborosjenői művelődési házban voltak és nagyon családias hangulatban teltek. Sosem voltak többen 70-nél.Célunk volt, hogy házibuli hangulatot teremtsünk az embereknek és őszintén szólva ezt elég könnyű is volt teljesíteni.

Mennyire volt életképes a magyar piacon az általatok képviselt vonal 2000 előtt?

Pár évig volt a csúcson ez vonal 1994-1996 között. Ekkor voltak a legnagyobb teltházas rave bulik Magyarországon. Ez idő tájban jelent meg a legtöbb ilyen jellegű magyar lemez is. Előtte és utána a stílus már erősen az underground világban élt.

Január 29-én A Diesel Club falain belül  csendültek fel a 90-es évek legnagyobb eurodance és eurotrance slágerei. Talán sokaknak akár még ismeretlennek tűnő műfajok ezek, különösen ha a mai fiatalokat nézzük. Fiatalos, bolondos dallamok.. tudnátok pár dalt mondani?

- A Január 29-i buli pont egy kivételes alkalom volt. Ebben a buliban kivételesen félretetettük a magas BPM számú őrjöngős zenéket és főként a 90-es évek eurodance és eurotrance slágerei szóltak mint a

2 Unlimited - No Limit

 

E-rotic - Sex on the Phone

vagy éppen  DJ Bobo - Love is all around, Sash! - Ecuador, Alice Deejay - Back in my life, stb.

ZENETÖRTÉNET

Mivel hozakodtok elő 2010-ben? Lesznek e újdonságok?

Továbbra is szeretnénk a happy hardcore jelenlegi fellegvárából DJ-ket hívni. Vannak terveink, de a legjobb ötletek eddig mindig spontán jöttek. Egy apróság például, hogy bulijainkon fényrudakat ingyen szeretnénk osztogatni, hogy érezzék a raverek az összetartozást.

Hogyan képzeljük el a Neorave rendezvények zenei világát?



Igyekszünk minél több stílust, hangzást lefedni, eleinte a hardcore volt a  középpontban, ám ez idővel egyre inkább eltolódott a rave, illetve a  happy hardcore irányába. Bár a kezdetekben is jelen volt az akkori  brit vonal, leginkább a rave partykról mindenki által jól ismert  zenék szóltak nálunk is. Aztán 2005-2006 környékén kezdtünk el komolyabban foglalkozni az új zenékkel, miután többet akartunk kihozni a  Neoraveből, mint nosztalgiabulik sorozatát. Szerencsére ez sikerült is, mára már több külföldi fellépő megfordult nálunk, 2009-ben Lee UHF-ék pedig saját MC-t hoztak magukkal, így kicsit az angol partyk hangulatát is megízlelhettük. Bár továbbra se beszélhetünk több ezres közönségről, Lengyelország után a miénk a legnagyobb scene Közép-Európában, és az itteni rendezvények, a producerek, a zenék, a djk mind-mind felkerültek a happy-hardcore nemzetközi térképére. Persze ez nem jelenti azt, hogy elfelejtenénk a múltat, minden bulinkon szentelünk időt az oldschool slágerekre, kifejezetten azokat a zenéket adva, amiket a közönség hallani szeretne.

 

Ha jól tudom, Neorave néven is már több éves múltra tekinthettek vissza...



Pontosan, 2002-ben indultunk el, és 8 év alatt rengeteg változáson mentünk át, változott a zenei kínálat, a helyszín, a fellépők, a szervezők... Mindezek miatt kaptunk negatív kritikákat és dícséreteket is vegyesen, de úgy érezzük, változásra mindig szükség volt, van és lesz is

 

Sokan említik, hogy az általatok képviselt műfajok a legboldogabbak közé tartoznak. Nem nehéz megérteni ha valaki kicsit is ismerkedik a műfajokkal Nyilván idén is rendezvényekben teljesedik ki a munkátok. 2010-ben a piac kinyithatja újra kapuit zenei szerelmeitek előtt?

A piac főleg az Egyesült Királyságban él és jól működik. Piacról szerintem továbbra sem beszélhetünk hazánkban, de szerintem ez még mindíg jobb, mintha minden harmadik ember ravernek mondaná magát és csorda módjára követnék egymás lemezvásárlási szokásait. De azért reméljük az angol underground trend ide is begyűrűzik idővel és a magyar közönség is még jobban megismeri a UK hardcore stílust. Ebben talán kicsit reménykedve tekintünk a 2010-s évre.

 

Mesélnétek kicsit a UK Hardcoreról?



Nos, hogy a legelején kezdjük, az angol hardcore a breakbeat komplex világának feltérképezése közben alakult ki, olyan előadók közreműködésével, mint a Prodigy, Hyper-On Experience, DJ Jonny B és a Sonz  of a Loop Era, ami később a jungle-ben, illetve annak folyományaként a  drum&bass-ben teljesedett ki, mivel a UK hardcore-t nem  sokkal később magával ragadta a happy hardcore-láz. Fontos megjegyezni, hogy a UK hardcore alatt ebből kifolyólag az angol happy hardcore vonal evolúcióját értjük csupán, nem pedig általánosan az Egyesült Királyságból származó összhardcore-irányzatokat. A UK hardcore az európai happy hardcore hanyatlása után Nagy-Britanniában maradt fenn, illetve a tengerentúlon lelt új hallgatóságra. A stílus jeles képviselői a szigetországon kívül főként Ausztráliában, Kanadában, Japánban és az Egyesült Államokban lépnek fel.

 


A XX. század végére több más dallamos és vidám hangvételű tánczenéből merített, s végleg magamögött hagyta a kilencvenes évek happy hardcore imázsát. Ezt követően új producerek csatlakoztak a stílushoz, akik mind magukkal hozták egyediségüket, így manapság a UK hardcore-on belül is már többféle irányzatot különböztetünk meg. Elterjedt egy kicsit kommerszebb, klubosabb változat, ami leginkább vonzza a laikus tömegeket, ezen kívül van egy egyre experimentálisabb, talán kevésbé "szép", de annál agyamentebb vonulat, és nem utolsósorban számtalan label képviseli a klasszikus és zeneileg színvonalas UK hardcore hangzást, amely hű maradt a stílus eredeti hangulatához.

 

Más stílusokkal mennyire tudtok együttműködni?



A legtöbb hazai underground sceneval jó kapcsolatot ápolunk, tavaly csatlakoztunk a hands up-osok és hardstyle-osok által elindított Meeting  partysorozathoz, aminek az a célja, hogy a látogatók 3-4 stílus közül is válogathatnak. De rendszeresen kapunk felkéréseket másoktól, játszottunk már Veszprémben egy külön nekünk dedikált "Happy Hardcore Night"-on, de jelen voltunk a NARG legutóbbi, 2 napos megapartyján is többek között, szóval szerencsére jól tudnak együttműködni az itthoni kisebb zenei közösségek is.

Tevékenykednek-e a magyar szcénában producerek? Ha igen, akkor ejtenétek róluk pár szót?

Szerencsére nagyon termékenyek vagyunk ezen a téren, ehhez valószínűleg nagy inspirációt ad a rave.hu oldal Saját zenék rovata, ahova minden amatőr zeneszerző feltöltheti saját műveit. 2 digitális labellel is büszkélkedhetünk, a Dezigned 4 Ravers-szel és a Digital Resolution-nel. Vannak régebbi producereink, akik már jópár éve foglalkoznak zeneírással : Protonic, blasterNOX, DJ Flatline és Futurewave bár ő most abbahagyta rendszeres fellépéseit és egy hatalmas LIVE előadásra készül. azonban sok feltörekvő tehetséget is lehetne említeni, pl a freeform-zsenit, Aquanoxot (freeform = happy hardcore - psytrance hibrid műfaj), illetve Pulse-t, aki alig egy éve kezdte és szédületes iramban fejlődik.

 

 

Köszönjük szépen, hogy megosztottátok olvasóinkkal a történelmet, jelenett, és természetesen a jövőt..

Mi köszönjük szépen

www.neorave.hu

Ezt a cikket eddig 5765 alkalommal tekintették meg.

Interjúk

 

Összes interjú száma: 162. Oldalak: [1][2][3] ... [27] Következő >>

Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú

Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú

Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...

 

Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal

Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal

Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....

 

Metha - a sokoldalú DJ és producer

Metha - a sokoldalú DJ és producer

body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...

 

Joris Voorn interjú

Joris Voorn interjú

Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...

 

Fernando interjú

Fernando interjú

Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...

 

Új slágerrel nyomul DJ Klinx

Új slágerrel nyomul DJ Klinx

DJ Klinxel beszélgettünk múltról, jelenről és a remélhetőleg nagyon fényes jövőről. Kihagytál egy teljes évet, most azonban újult erővel csapsz...

 
Összes interjú száma: 162. Oldalak: [1][2][3] ... [27] Következő >>
Ócsa
Ajka
2012-04-14
Bla Bla Music Club  SP
Békéscsaba
Baja
2012-02-18
Club Liquid  Farsang
2012-02-25
Vol.1 The Club  Farsang
Balatonfüred
Balatonlelle
Balmazújváros
Bonyhád
2012-02-11
Atlasz Club  Nyitóbuli
Budapest I. kerü
Budapest II. ker
2012-02-10
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-11
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-17
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-18
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-18
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-24
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-25
Dokk Cafe  Dokk Room
Budapest III. ke
2012-02-11
Cinema Hall  Hi!Fly
2012-02-11
Doboz  Saturday
2012-03-14
Studio  Classic House
Budapest IX. ker
2012-02-10
Cökxpon Café  Pearl!
2012-02-10
Club Lájk  Cante Diem
Budapest V. kerü
2012-02-09
Toldi Klub  Listen!
2012-02-10
U26  The Season Opening
2012-02-10
Merlin  Manik
2012-02-11
U26  New Selection
2012-02-16
Toldi Klub  Listen!
2012-02-18
Merlin  This is...
2012-02-23
Toldi Klub  Listen!
2012-02-24
Trocadero  Mighty B
Budapest VI. ker
2012-02-10
Moulin Rouge  Disco
2012-02-10
RetroPolis  Retro Disco
2012-02-11
Moulin Rouge  Disco
2012-02-15
Moulin Rouge  Szerda
2012-02-17
Moulin Rouge  Disco
2012-02-18
Moulin Rouge  Disco
2012-02-22
Moulin Rouge  Szerda
2012-02-24
Moulin Rouge  Disco
2012-02-25
Moulin Rouge  Disco
2012-02-25
Club Orfeum  Koma
2012-02-29
Moulin Rouge  Szerda
Budapest VII. ke
2012-02-09
Fabrik Art Bar  Negro
Budapest VIII. k
Budapest X. kerü
2012-04-14
Hungexpo  Hyperspace
Budapest XI. ker
2012-02-18
A38   Lee Van Dowski
2012-02-25
A38   Jazza Nova
Budapest XIV. ke
Budapest XIX. ke
Cegléd
2012-02-25
Sláger Club  Badgirls
Cserkeszőlő
Dávod
Debrecen
2012-02-18
Üvegtigris  Dj Dave
Dombóvár
Dunaújváros
2012-03-10
D-Mix Club  Robotrock
Dusnok
Esztergom
Gödöllő
Győr
2012-02-09
Bahnhof  Rock Buli
Gyömrő
Gyöngyös
Hajós
Hajdúszoboszló
Harkány
Harta
Iklad
Jánoshalma
Jászberény
2012-02-11
Secret69 Klub  Farsang
Kőszeg
Kalocsa
2012-02-11
Vigadó Bár  Badgirls
Kaposvár
Kapuvár
Kecel
Kecskemét
Kiskőrös
2012-02-10
Jet Caffe  High-Quality
Kiskunfélegyháza
2012-02-10
Cold Club  Badgirls
Kistelek
Kisvárda
Komló
2012-02-17
Brooklyn  Light Night
Lőrinci
Maglód
Miskolc
Mosonmagyaróvár
2012-02-25
Klub Faház  NoDisco
Nagykanizsa
Nemesgörzsöny
Nyíregyháza
2012-03-03
Club MacAllan  MegaBuli
Pécs
2012-02-10
VIP Club  Existence
2012-02-17
Zion  Nightquest
2012-02-24
VIP Club  Bonus Party
2012-03-02
VIP Club  Péntek
Révfülöp
Rajka
Sárospatak
2012-02-11
Highlander  Dave Seaman
Sükösd
Sóskút
Salgótarján
2012-02-17
Malom Cafe  Nyitóbuli
Siófok
Soltvadkert
2012-02-18
Retro2  Farsangi Bál
2012-02-25
Retro2  Ladies Night
Sopron
Székesfehérvár
Szeged
2012-02-10
Retro Club  Dirty RnB
2012-02-11
Gin Tonic  Strictly!
2012-02-16
Szteage  Beat Rockin
2012-02-17
Retro Club  Dirty RnB
2012-02-24
Retro Club  Dirty RnB
2012-02-28
Retro Club  Tesis Buli
Szentes
Szombathely
2012-02-11
A-Klub  Shake In Club
2012-02-15
A-Klub  Johnny Gold
2012-02-17
A-Klub  Loco Moto
Tamási
2012-02-11
Deja Vu  Chriss Ronson
Veszprém

Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú

Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú

Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...

Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal

Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal

Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....

Metha - a sokoldalú DJ és producer

Metha - a sokoldalú DJ és producer

body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...

Joris Voorn interjú

Joris Voorn interjú

Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...

Fernando interjú

Fernando interjú

Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...

Jay Lumen Mexikóban

Jay Lumen Mexikóban

Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...