Kis csibészből nagy betyár: Luke Fair
2010-04-22
Kis csibészből nagy betyár: Luke Fair
Súlyos egyéniség, könnyed humor, homályba vesző, sötét gyerekkori emlékek, mindez egyetlen villáminterjúban, amit az egyik „Betyárral”, Luke Fairrel készítettünk pár nappal a budapesti fellépése előtt… Amit eddig még nem tudtatok az Add2Baskettel közös Rouge Showjukról, azt most Luke summázza. Vigyázat, nem kell minden szavát komolyan venni!
Hogyan mutatnád be a saját szavaiddal a Rouge Showt azoknak, akik még sohasem hallottak róla?
Eredetileg ez egy havonta jelentkező kétórás válogatásnak indult a legjobb zenékkel. Nagy gonndal készülnek ezek a mixek, régi és új felvételek egyaránt felcsendülnek bennük, nem pusztán egy promóciós válogatásról van szó, amiben a legújabb zenéinket mutatjuk be.
Egyébként milyen régen ismeritek egymást? Hol, hogyan ismerkedtetek meg?
Ez még 1985-ben kezdődött. Együtt nőttünk fel Compton főutcáin, tettük, amit tennünk kellet, hogy életben maradjunk. Nem volt valami felemelő, s nem is vagyunk túl büszkék néhány dologra, amit akkoriban műveltünk, de ezek keményítettek meg minket, és csiszolták a jellemünket.
Bár még az elején vagyunk nagyon, de mégis mondd el, kérlek, milyen a közös munka? Hogy érzed, menni fog?
Nagyszerű lesz Andrew-val dolgozni a sok-sok kitűzött cél érdekében. Ő is öreg és házsártos, akárcsak én. Mindketten notórius halogatók vagyunk, szóval talán végre sikerül ezen felülemelkednünk a közös munka révén, és végre elkészülnek az éppen aktuális anyagok. És a végső célom, hogy ne csináljon viccet folyton a kanadai akcentusomból.
Mit vársz ettől a projekttől?
Vár ránk pár közös show az idén, úgyhogy én már éppen eléggé izgatott vagyok. A podcast pedig tényleg egy remek lehetőség arra, hogy szélesebb körben is terjesszük a zenét, és remélhetőleg még több helyen találunk majd támogatókra. Aztán majd tíz év múlva remek háttérzene lesz belőlük, amikor a saját yachtunkon pezsgőt szürcsölgetünk az Amalfi parton (Olaszország).
Ami pedig még most sem derült, arról már csakis személyesen tudtok meggyőződni. A jó hír, hogy erre már nem is kell sokat várni: Luke Fair és Add2Basket közös új projektje, a Rouge Show ezen a héten mutatkozik be a Debut estjén, a Tölgyfa utcai Club Prestige-ben.
Készítette: a VAMP
http://www.mediall.org/vamp/
VAMP! (Various Artists Media Project Hungary) .
További információk: Murvai Magdolna - e-mail írása , tel.: +36 20 5607887 , +36 30 758 33 68
Ezt a cikket eddig 1853 alkalommal tekintették meg.
Interjúk
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Új slágerrel nyomul DJ Klinx
DJ Klinxel beszélgettünk múltról, jelenről és a remélhetőleg nagyon fényes jövőről. Kihagytál egy teljes évet, most azonban újult erővel csapsz...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















