Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Partynews.hu - Elektronikus zenei party és buli magazin
Chriss Ronson interjú

Chriss Ronson interjú

2010-03-29



Ha valaki, hát Chriss Ronson tudja, miről szól manapság az elektronikus zene csínja-bínja. Nyár végéig máris totálisan betelt a naptára fellépésekkel, s már szinte ő maga sem képes fejben tartani, mikor, hol jönnek ki a zenéi. Sokan talán irigylik ezért, pedig ő nagy árat fizetett érte: az egész életét. Igaz, neki ez semmiség, és ha volna még három, mérget veszek rá, hogy azt is feltenné arra, amire ezt a mostani egyetlent. Irigylésre is, de még inkább tiszteletre méltó Krisztián eddigi munkássága. A diadalmenet állomásait azonban aligha kell bemutatni a műfaj rajongóinak, hiszen Chriss nemcsak művészként tehetséges, hanem azon kevesek egyike is, aki képes mindezt profin menedzselni. Hogy hol tart most, és hová igyekszik, arról meséljen ő maga a Partynews olvasóinak! 

Egyszerre nehéz és könnyű veled interjút készíteni. Nehéz, mert rengeteg dolog történik veled folyamatosan, és könnyű ugyanezért. Kezdjük az egyik talán legnagyobb szenzációval: hamarosan te is utazol Londonba, ahol több magyar pályatársaddal együtt a híres Fabricben léphetsz fel. Hova tudnád helyezni a karrieredben ezt a meghívást? Mit jelent számodra a tény, hogy ott játszol majd nemsokára?

Nem szeretném túlspilázni a dolgot, de talán pályafutásom egyik legnagyobb megtiszteltetése lesz a Fabricben játszani. A világ egyik top klubjaként tartják számon hosszú évek óta , így azt hiszem, ez érthető... Nagyon várom a bulit, és fejben már készülök a szettre.

Olyannyira készülsz, hogy már hetekkel ezelőtt kikerült a webre az új promó mixed, ami már erre a partira melegít. Ezek szerint ilyesmit fogsz ott is játszani a Fabricben?

Igen, abszolút! Manapság ezt a vonalat játszom a fellépéseim alkalmával.Jay Bliss

A másik szintén nagyon fontos hír veled kapcsolatban, hogy ismét szépen szerepeltél a Soundhead éves szavazásán. Szinte már természetes velejárója az év elejének, hogy begyűjtesz innen egy-két díjat. Izgulsz az eredményhirdetés előtt?

Nem mondanék igazat, ha azt írnám, hogy nem követem figyelemmel a szavazást, de izgulni nem izgulok egyáltalán. Természetesen nagyon megtisztelő a szavazók bizalma felém, ezúton is köszönöm. 2002 óta minden évben kaptam valami elismerő díjat, ez hatalmas inspirációval tölt el.

Tudom jól, hogy rengeteg munka áll azok mögött a sikerek mögött, amiket eddig elértél, de biztosan vannak szerencsésnek mondható körülmények is (persze a tehetség mellett) - mint mondjuk egy "jó időben, jó helyen" szituáció. Te mit tartasz a saját esetedben ilyen szerencsés véletlennek, ami lendített a pályádon?

Nem hiszek a véletlenekben, ha jókor voltam jó helyen, azt biztos megérdemeltem. Hiszek a karmában!

Rengeteg világsztárral álltál már egy DJ-pultban Digweedtől Warrenen át - szinte mindenkivel, aki kis hazánkban megfordult. Kivel volt a legjobb együtt dolgozni?

Nem szeretnék közhelyes választ adni, de mindenkivel megtisztelő fellépni. Természetesen az embernek vannak kedvencei, mégis azt kell, hogy mondjam, egytől - egyig mindenkivel szívesen  játszottam és játszom együtt...

Mihai Popoviciu

Közben nagyon pörög a Dandyvel közös Monitor partisorozatotok is. Ezeknek a buliknak egészen más a közege, miliője, atmoszférája, mint egy többezres partinak. Valahogy sokkal "emberközelibbnek" érzem a hangulatot. Ahogy ismerlek, nem állítasz rangsort ilyen szempontból fellépés és fellépés között. Vagy tévedek?

Teljesen mindegy, hogy családias vagy többezres a rendezvény, vagy milyen a hely. Engem két dolog tud nagyon kiábrándítani egy rendezvényen, a zenei igénytelenség és a technikai háttér. Ha valamelyik nem patent, akkor szenvedek nagyon...

Most is lesz egy-két ilyen nemzetközi név Magyarországon, akik mellé téged hívtak meg játszani: Zabiela, Babicz, Pappa... Őket is jól ismered. Mégis melyikükre hogyan készülsz? Melyikkel lesz szerinted legkönnyebb elkapni az összhangot?

Nem jelent problémát az összhang. Nyitott vagyok a zenei stílusokra, így játszani is szívesen játszom őket. Mindhárom muksó hasonló progressive house stílusban jeleskedik, így ebben a stílusban készülök rá.

 

A zeneírás terén sem lazítasz, a közelmúltban például a neves amerikai Soulman Musicnál jelent meg egy EP-d, ami rengeteg elismerő visszajelzést kapott, és tegyük hozzá: mint mindig. Volt olyan feedback, ami meglepett vagy különösen jólesett?

Önmagában már az egy jó visszajelzés, hogy egy ilyen rangos kiadó lát fantáziát a zenei stílusodban és megjelenteti. A többi csak plusz ez esetben.

A deep és a tech house már - ha jól számolom - harmadik éve tölti be nálad a főszerepet. Sosem érezted úgy ezeknél az irányváltásoknál, hogy az egyiket vagy a másikat kicsit nehezebb szívvel hagyod hátra?

Mindkét stílus ősrégi, csak most új köntösbe öltöztették. 95 - 2000 -ig játszottam mindkét hangzást, csak ezt követően elkezdtem progressive-et játszani. Tehát egyáltalán nem új számomra, hogy visszatértem a tech house stílushoz. Egy jó Dj kalandozik a stílusok között, és most épp ezt érzem ismét inspirálónak. A jó zene lényeg, és hogy szívből játszd le...

Azért arra kíváncsi lennék, hogy ilyen mennyiségű megjelenés mellett mikor "pihenteted" a kreatív központodat. Hogyan töltekezel vagy éppen üríted, tisztítod meg a gondolataidat, amikor "megtelik a fejed a zenével" - ahogy ti, zenészek mondjátok?

A legjobban a természetben tudom kipihenni magam. Szeretek kiülni egy tó mellé a barátokkal, pecázni, sütögetni, beszélgetni stb. Szinte ez az egyetlen olyan program, ami igazán lelazít és kitisztítja a fejem. Régebben, a balesetem előtt  a síelés volt egy hasonló eszköz, de ez már nem lehetséges többet sajnos.

A saját weboldaladon több megjelenést ígérsz a közeljövőre. Elárulsz ezek közül néhányat?

Folyamatosan stúdióban töltöm az időm nagy részét és alkotok. Elég sok új zeném fog megjelenni a közeljövőben, főleg Amerikában. Jelenleg az egyik jelentős megjelenésem viszont saját kiadásaban lesz ( Chriss Ronson - Technium ), amire egy Cadenza Records-os művész készített remixet, ő Felipe Venegas Chiléből. Mellette van egy Yvel & Tristan remix, és most erre a megjelenésre kocentrálok legfőbbképp. Érdemes a chriss-hu-t látogatni, mert az oldalon folyamatosan lehet a megjelenéssekkel kapcsoltos cikkeket olvasni.

Hol hallhatunk-láthatunk legközelebb téged idehaza?

Nyár végéig szépen be vagyok táblázva, így szeretnék mindenkit megkérni, hogy látogassa meg a chriss.hu-t, ott folyamatosan informálódhat velem kapcsolatban.

Az interjút testvér projectünk a VAMP! (Various Artists Media Project Hungary) készítette.

További információk: Murvai Magdolna - e-mail írása , tel.: +36 20 5607887 , +36 30 758 33 68

Ezt a cikket eddig 3407 alkalommal tekintették meg.

Interjúk

 

Összes interjú száma: 162. Oldalak: [1][2][3] ... [27] Következő >>

Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú

Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú

Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...

 

Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal

Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal

Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....

 

Metha - a sokoldalú DJ és producer

Metha - a sokoldalú DJ és producer

body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...

 

Joris Voorn interjú

Joris Voorn interjú

Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...

 

Fernando interjú

Fernando interjú

Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...

 

Új slágerrel nyomul DJ Klinx

Új slágerrel nyomul DJ Klinx

DJ Klinxel beszélgettünk múltról, jelenről és a remélhetőleg nagyon fényes jövőről. Kihagytál egy teljes évet, most azonban újult erővel csapsz...

 
Összes interjú száma: 162. Oldalak: [1][2][3] ... [27] Következő >>
Ócsa
Ajka
2012-04-14
Bla Bla Music Club  SP
Békéscsaba
Baja
2012-02-18
Club Liquid  Farsang
2012-02-25
Vol.1 The Club  Farsang
Balatonfüred
Balatonlelle
Balmazújváros
Bonyhád
2012-02-11
Atlasz Club  Nyitóbuli
Budapest I. kerü
Budapest II. ker
2012-02-10
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-11
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-17
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-18
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-18
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-24
Dokk Cafe  Dokk Room
2012-02-25
Dokk Cafe  Dokk Room
Budapest III. ke
2012-02-11
Cinema Hall  Hi!Fly
2012-02-11
Doboz  Saturday
2012-03-14
Studio  Classic House
Budapest IX. ker
2012-02-10
Cökxpon Café  Pearl!
2012-02-10
Club Lájk  Cante Diem
Budapest V. kerü
2012-02-09
Toldi Klub  Listen!
2012-02-10
U26  The Season Opening
2012-02-10
Merlin  Manik
2012-02-11
U26  New Selection
2012-02-16
Toldi Klub  Listen!
2012-02-18
Merlin  This is...
2012-02-23
Toldi Klub  Listen!
2012-02-24
Trocadero  Mighty B
Budapest VI. ker
2012-02-10
Moulin Rouge  Disco
2012-02-10
RetroPolis  Retro Disco
2012-02-11
Moulin Rouge  Disco
2012-02-15
Moulin Rouge  Szerda
2012-02-17
Moulin Rouge  Disco
2012-02-18
Moulin Rouge  Disco
2012-02-22
Moulin Rouge  Szerda
2012-02-24
Moulin Rouge  Disco
2012-02-25
Moulin Rouge  Disco
2012-02-25
Club Orfeum  Koma
2012-02-29
Moulin Rouge  Szerda
Budapest VII. ke
2012-02-09
Fabrik Art Bar  Negro
Budapest VIII. k
Budapest X. kerü
2012-04-14
Hungexpo  Hyperspace
Budapest XI. ker
2012-02-18
A38   Lee Van Dowski
2012-02-25
A38   Jazza Nova
Budapest XIV. ke
Budapest XIX. ke
Cegléd
2012-02-25
Sláger Club  Badgirls
Cserkeszőlő
Dávod
Debrecen
2012-02-18
Üvegtigris  Dj Dave
Dombóvár
Dunaújváros
2012-03-10
D-Mix Club  Robotrock
Dusnok
Esztergom
Gödöllő
Győr
2012-02-09
Bahnhof  Rock Buli
Gyömrő
Gyöngyös
Hajós
Hajdúszoboszló
Harkány
Harta
Iklad
Jánoshalma
Jászberény
2012-02-11
Secret69 Klub  Farsang
Kőszeg
Kalocsa
2012-02-11
Vigadó Bár  Badgirls
Kaposvár
Kapuvár
Kecel
Kecskemét
Kiskőrös
2012-02-10
Jet Caffe  High-Quality
Kiskunfélegyháza
2012-02-10
Cold Club  Badgirls
Kistelek
Kisvárda
Komló
2012-02-17
Brooklyn  Light Night
Lőrinci
Maglód
Miskolc
Mosonmagyaróvár
2012-02-25
Klub Faház  NoDisco
Nagykanizsa
Nemesgörzsöny
Nyíregyháza
2012-03-03
Club MacAllan  MegaBuli
Pécs
2012-02-10
VIP Club  Existence
2012-02-17
Zion  Nightquest
2012-02-24
VIP Club  Bonus Party
2012-03-02
VIP Club  Péntek
Révfülöp
Rajka
Sárospatak
2012-02-11
Highlander  Dave Seaman
Sükösd
Sóskút
Salgótarján
2012-02-17
Malom Cafe  Nyitóbuli
Siófok
Soltvadkert
2012-02-18
Retro2  Farsangi Bál
2012-02-25
Retro2  Ladies Night
Sopron
Székesfehérvár
Szeged
2012-02-10
Retro Club  Dirty RnB
2012-02-11
Gin Tonic  Strictly!
2012-02-16
Szteage  Beat Rockin
2012-02-17
Retro Club  Dirty RnB
2012-02-24
Retro Club  Dirty RnB
2012-02-28
Retro Club  Tesis Buli
Szentes
Szombathely
2012-02-11
A-Klub  Shake In Club
2012-02-15
A-Klub  Johnny Gold
2012-02-17
A-Klub  Loco Moto
Tamási
2012-02-11
Deja Vu  Chriss Ronson
Veszprém

Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú

Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú

Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...

Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal

Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal

Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....

Metha - a sokoldalú DJ és producer

Metha - a sokoldalú DJ és producer

body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...

Joris Voorn interjú

Joris Voorn interjú

Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...

Fernando interjú

Fernando interjú

Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...

Jay Lumen Mexikóban

Jay Lumen Mexikóban

Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...