A hamisítatlan Dandy
2010-04-17
A hamisítatlan Dandy
Először úgy gondoltam, nem is írok különösebb bevezetőt az alábbi interjúhoz. Aztán meggondoltam magam. Mert - bár nem túl rég ismerjük egymást Dandyvel, de nagyon gyorsan kiderült, hogy sok a közös vonásunk. A viszony majdhogynem barátinak mondható, sok apró titkot tudunk a másikról. Hogy miért mesélem ezt most? Egyszerű. Sorolhatnám a szakmai érdemeit, meg hogy hány díjat és teltházas bulit tudhat maga mögött, de szerintem egyrészt ezt mindenki tudja, másrészt olyasmit szeretnék a kedves olvasónak megmutatni, ami más színben tünteti fel interjúalanyomat, mint amit eddig látott belőle. Mert Szigeti Peti nem csak Dandyről szól. Meg egyébként is egy „megosztó” típus, őt vagy imádják, vagy utálják. És ezt hozta ki belőlem is érdekes módon a kérdések feltevésénél. Mármint a kettősséget, a vagy-vagy/is-is játékot. És tényleg: Dandy ilyen! Jókat lehet vele dumálni, és képes a legrosszabb kedvemből is egy mondattal kivakarni, de van, hogy jobb nem szólni hozzá. Sőt, még azt is elárulom, hogy minden híresztelés ellenére képes komolyan viselkedni, sőt, titkot is tud tartani. Gondoltátok volna?
Truesounds, Flört, Monitor… Ebben a bűvös hárömszögben éled mostanában az életed. Fel lehet egyáltalán valamilyen sorrendet állítani ?
Helló-halló, elektor kalandorok, szia, VAMP és kedves PartyNews olvasók! Szeretem az ilyen interjúkat, ahol nincs petting, így én sem húzom az időt. Fontossági sorrend nincs, mindegyik rengeteg időt igényel, és általában ahol kigyullad a piros lámpa – mint a Batman-ben a piros teló -, ott kell intézkedni. Ez egy szimultán játék! A túloldalon mindenki a saját érdekeit nézi, míg én osztódok, mint az amőba. Esténként zombi fejjel, agy nélkül próbálok elaludni, de nem mindig hagynak pihenni a gondolatok.

Igaz, hogy a Flört újjászületéséről már rengeteg szó esett, de most mégis van egy újabb aktualitása ennek a témának, méghozzá Smokin Jo érkezése április 24-én. Hogyhogy éppen őrá esett a választásod?
Roppant egyszerű a válasz. Az nem titok, hogy az új klub érkezésével egy bulisorozatot akart a vezetőség elindítani, ezzel párhuzamosan a jól bevált vonalat egy kicsit háttérbe pakolták. Ezzel számomra nincs is semmi baj. Ahogy azt jeleztem már korábban, elfogadtam a döntést. Mi mást tehettem volna?!? Hagytam volna ott őket, csak mert egyszer mást akarnak, mint én? Ebből kifolyólag ez egyértelmű, mivel showbusinessről van szó, a keretek is lecsökkentek, a vendég DJ importálására a klubba. Ebből a keretből a lecsekkolt 15 névből Ő a legjobb választás, és Ő a legjobb DJ is! Ezért nem szeretem a nagyon okoskodó partiarcokat, akik csak osztják az észt és semmi rálátásuk nincs a dolgokra, nem tudják, hogy mekkora „furulyát” kell benyelni néha a háttérstábnak ahhoz, hogy legyen valami jó dolog vagy sem. Itt a limitált lehetőségekből a lehető legjobb dolog lett kihozva. Személyes megjegyzésem, hogy érezhető és hallható lesz a különbség egy ízig-vérig dj szettjében. Ha pedig kifog egy rossz napot, akkor magam dauerolom be a haját egy szőkítés után ott, a helyszínen, az tuti..muahaha
Egyébként te ismered személyesen is a hölgyet?
- Nem, zéró ismeretség. A live szettjei alapján döntöttem így. Mindig live szetteteket kérek, és kutatok a DJ-ktől, hiszen a stúdióban mixelt vagy géppel rakott mixek mindig túl jók ahhoz, hogy igazak legyenek. Élményszerűen annyi kötődésem van hozzá, hogy neki sikerült az, amit szoktam felvágósan hirdetni az interjúimban, mikor megkérdezik ki a kedvenc DJ-d? Erre mindig azt szoktam felelni, mindenki, aki megtáncoltat, legyen kis név, vagy nagy! Smokinnak sikerült, elhúzta a nótámat, táncoltam is rendesen, és ez ritka. Továbbá a klub élete és a jövője a lényeg. Nem hinném, hogy itt kellene elkezdenem a sógor-koma érdekkapcsolatokat a külföldre való csereüdültetés érdekében, engem itt megbecsülnek már egy jó ideje, elég dirty egy game lenne.
A hazai DJ-k közül is számíthatunk hasonlóan kellemes meglepetésekre a Flört partijainak line upjában?
- A kezdeti nagy tervektől - melyekről magabiztosan beszéltem – nagyon messze vagyunk. Örültem, mint majom a farkának, hogy lehet változtatni, és hogy ősztől rendesen elindul a klubest színes line up-okkal. A kezdeti sokkot kell, hogy kiheverje a klub, én ezen vagyok és a vezetőség bizalmát kell elsősorban elcsakliznom a nép nevében, hogy igenis, ütni kell a vasat a mi műfajunkban, mert a Flört az ez. Én szeretném a legjobban, ha csak hazai line up-okat látnánk a klubokban. Ezeknek van is egy kisebb támogatói köre a fórumokon, bulikon, de rengetegszer bebizonyosodott már itt, Siófokon, hogy a 20 év kényeztetés után, ha televerném a klubot új, igazán tehetséges hazai lemezlovasokkal, az emberek nem mozdulnának ki, mivel - mint tudjuk - sosem egy ezres volt a beugró a Flörtbe, s ha nem valami Istent ígértünk a közönségnek, sajnos nem mozdultak a bulira. Egyszerűen ez az átka az elmúlt 20 évnek. Korábban kellett volna a változásokat elindítani. Ennek az ideje most jött el, ezért is bízom négyszer annyira az emberekben és a jelenlétükben 24-én!
Ahogy látom, a TSapat jól bevackolta magát erre a nyárra a Flörtbe… Mi várható a „szabad hétvégéken”?
Nem vackoltuk be magunkat egy pillanatra sem, sőt a legnagyobb bánatom, hogy pont itt nem látták át annak az előnyét, hogy egy komplett brendet kapnának velünk, ha megszületne végre a TrueSounds feat. Flört the Club egyezmény. Ha ez évekkel ezelőtt megszületett volna, akkor nem lenne a mai para. Lesz egy IKREK ÉJSZAKÁJA, ami teljesen ránk vonatkozik és kész. NA, DE AZ NAGY BADA BUMM lesz !!! 12órán át ! Este nyolctól – reggel nyolcig, a részletek pedig még nem is ismertek J ! Szabad hétvége ?? Hmm…szerencsére ilyen vagy októberig nincs beütemezve.
A hazai pályánál maradva: a Monitor Special estekkel mi a helyzet? Mikor lesz legközelebb?
Május 14-én Monitor szezonzáró fiesztára készülünk Budapesten. Itt az elmúlt év abszolút Monitor kedvenceit fogjuk játszani, és nem lesz reggel hazafutás, szóval súlyos italozás várható! Lehetőséget kap egy warm up erejéig Bourne is ezen az estén, aki már a harmadik fiatal, biztos kezű DJ, akit bemutatunk, de az előző kérdésedre visszautalva, a közönség szarik magasról a warm upra mostanában, pedig az az alapja mindennek. Ott egy tehetséges, fiatal, jó DJ kellemes bemelegítéssel, de nagyjából fél egy és fél kettő között esik be mindenki. Zéró ráhangolódás a bulira. Aztán persze kezdődik a DJ terrorizálása a hülye mobiltelókkal, hogy ki mit akar hallani. Kérdem én, ha nincs meg a megfelelő ráhangolódás az adott bulira a klubban akkor, hogy lehet szép íve az estének? De ez egy másik interjúnyi téma…
Rutinos motoros vagy a pályán… Mégis mi az, amit egyetlen fellépésed előtt sem mulasztasz el a felkészüléskor?
A megfelelő komfortérzet kialakítása: számomra ez a legfontosabb. Röhejesen hangzik, de amire odafigyelek a legjobban, az ez. Kényelmes alsónadrág a megfelelő farmerrel és a cipő. Ha nagyon meleg van és izzadás, akkor max pólócsere pikk-pakk. Épp ezért én sosem leszek design elem. Számomra ez a legfontosabb. Odafigyelek a kajára is, mert nem kedvelem a piától vagy a stressztől való budilátogatást a bulikban. Ha nyugodtan és kényelmesen dolgozhatok, az maga a Mekka. Hallottam négyszemközti beszélgetésben több ilyen megközelítést fiatal kollégáktól, hogy ha megvan a dizájn, meg az imídzs, akkor már eladható a termék, nem számít a zene. Na, erre mondom azt, hogy fuck you!
Honnan válogatsz mostanában új zenéket – ha már a felkészülésnél tartunk?
- A Beatport és a sok-sok promo elkerülhetetlen. Az utóbbinak örülök nagyon, hogy minden irányból kapok sok zenét. Egyre több a saját zene is a szettekben, illetve nagyon tetszik, hogy ebben a zenekiadós világban a producerek egymás között csereberélik a trekkeket. Van egy barátom, aki zenefüggő és rendszeresen küld nekem „csomagot” – Ő nem DJ, de mégis Tomi a legnagyobb segítség, mert többet hallgat zenét, mint én a hétköznapokon. Néha csak jön a mail : „Öregem mekkora zene ez meg az, figyelj oda rá !”
Te magad is egyre több energiát fordítasz a zenekészítésre. Nem titok, hogy Invoice-szal már több közös munkátok is szép sikert ért el. Ezek mindegyike remix volt. Mikorra várható az első saját zenéd?
Az egyéni döntési szabadságunk miatt léptünk így, tudatosan, hogy a zenepiacon remixerként érvényesülnénk leginkább, mivel élvezzük az átértelmezés ilyen módját. Ehhez, amit mi tudunk hozzátenni, az a kapcsolatrendszer, amivel a komplett EP-ket eljuttatjuk a megfelelő helyekre, a megfelelő fülekhez. Szerintem ez korrekt abból a szempontból, hogy helyettünk valaki elvégzi a megjelenéssel járó lépéseket, mi pedig megmutatjuk az EP-t itt-ott. Volt már olyan, hogy egy cimborámnak nagy vehemenciával mutattam a remixünket, neki meg egy másik tetszett, azt játssza azóta is. Így a csomagban szereplő kollégának tettünk jót ismeretlenül. Persze, az ego kis ördöge nem alszik, bennünk is él a saját zene utáni vágy. Lesznek közös darabok Gergővel, de külön-külön is kipróbáljuk majd magunkat. Ebben szerintem a lajhár is megelőz majd engem, de nem azért, mert lusta vagyok, hanem mert annyi egyéb dolog van, amit el kell intézni. TSapatmeló van és kész. Régen is így volt ez, csak nem volt ennyire nyilvános. A DJ rohant az állomások között a világban, a team otthon tolta a megjelenéseket, a menedzsment meg ráfeküdt a DJ és a zene eladására. Csak régen más volt a piaci helyzet. Megint megjegyezném, szerintem nem tesz jót a kultúrának, hogy ennyire belelát mindenki az egészbe. A közönségnek semmi más dolga nincs, mint élvezni a produkciókat, ha jók azok. Ez a misztikum adja az őszinte szeretetét valaminek.

Egyébként te most hol laksz? Veszprémben vagy Budapesten?
Bingó! Siófok a bázis ! Veszprémbe szerettem volna visszamenni, de Siófok lett belőle, és nem bántam meg. Évekig néztem a csodás teliholdat, amint beragyogta a Balatont anno, most a meseszép naplementéké a főszerep. Csodás a déli part!
Vájkálhatok kicsit a magánéletedben? Mi a helyzet?
- Minden a legnagyobb rendben. Van, ami sosem változik, az a kisördög ott, belül, viszont én a tapasztalatokkal együtt változom, már mást keresek egy kapcsolatban, mint korábban. A szex forró kell, hogy legyen, hiszen az éhes makk disznósággal álmodik, és az nem jó. Rebe-t nem tudom, milyen erő küldte hozzám, de Ő volt az utolsó a gondolataimban, akivel bármit el tudtam volna képzelni, sőt egy kezdeti unszimpátián alapult a megismerkedésünk egy paradox időszakban tavaly nyáron. Ma együtt élünk, és kaptam egy Ikrek nőt! Pfffffff, nem egyszerű az esetünk. Én jún 7, Ő jún 8! Szerinted ?
Nemrég volt egy ronda frontális karambolotok… Kamion vs. 3-as BMW… Mi történt? (Igaz, a blogodban írtál róla, de szeretném, ha az olvasóinknak is elmondanád)
Nem is tudom, mi ebből az igazán lényeges dolog. Egy tuti, én követtem el egy végzetes hibát. Egyszerűen nem ott járt az agyam, stresszben voltam. Fáradt voltam, keveset aludtam, és persze, hogy a Flörtön dolgoztam az utazást megelőző éjjel. Reggel Rebe szólt, hogy inkább dőljek még egy órát, ez így is volt. Megígértem neki, hogy időben odaérünk a nagyit meglátogatni, és a sok hivatalos dolgot is elintézzük. Az egyórás késésre kaptunk egy kis reggeli ködöt, és Szegeden frankón el is tévedtünk, mert a GPS-ben be voltak kapcsolva a fizetős lehetőségek is. Így elvitt egy nem működő /szezonális/ komp átkelőhöz, még több időt vesztettünk. Forgalom szintjén fullon az út. Egy helyen álltam meg tankolni, persze pont akkor vásárolta fel valaki az összes pékárut – vagy 25 percet vártam még! Azon röhögtünk Rebekával utána, hogy ennyi édességért meg pogácsáért tényleg pékségbe kellene menni ár/érték arányt nézve. Szóval ott is késtünk, de ekkor már inkább az ideg vagdosott és full befeszülten ültem be vezetni. Anyáztam mindent, amit csak lehetett, mert lelkifurdi volt a késés miatt. Megígértem valamit, és miattam csúsztunk. Nem voltam ott agyban, de még lélekben sem. A határ előtt még elkezdtem variálni a rövidítésen. Kitaláltam, hogy megfordulok. Kocsi állóra fékez, index, 1-es, kuplung CSATT..láttam ahogy elkezd gyűrődni a kocsi eleje és éreztem, hogy repülünk egy irányba, de utána már csak az van meg, hogy nyitom ki a szemem. Hatalmas mák volt, avagy vigyáztak ránk felülről, mivel visszadobott minket a kamion a saját sávunkon keresztül egy előkertbe, szóval simán kaphattunk volna egy mandínert hátulról. De semmi komolyabb nem történt. Egy karcolás sem esett rajtunk! Mikor ezt fogta az agyam, én voltam a legboldogabb roncsautó tulajdonos a földön! Senki sem értette, mi ez a kicsattanó öröm – csak mi! Abban a pillanatban agyben elengedtem a kocsit, el is könyveltem a káreseményt, és már a holnap járt az eszemben, meg a mielőbbi ügyintézés. A roncsot elindítottam Budapestre, mi pedig folytattuk utunkat. Péntek, szombat zenéltem, vasárnap este templomban voltunk egy kis „beszélgetésre” Istennel. Csak hétfőn kezdtem foglalkozni az egésszel. Egy idióta baromarcú voltam – nem a fáradtság volt az oka ennek, hanem az, hogy begőzölt aggyal, napok óta befeszült idegrendszerrel hatalmas kapkodásban voltam. Azt hiszem, először az életemben tényleg elgondolkoztam, hogy mi mit ér meg. Rendeződött a mátrix a fejemben. Már tudom, hogy nekem is vannak határaim. Szar tanulólecke volt!
Mi lesz? Fizet a biztosító?
Emlékszel a reklámra ? Zsiguli és a fán lógva üvöltözős mukira? CASCO-t akarok kötni ! Na, most volt, nem úgy, mint a kocsilopásnál. Szóval szerintem fizet.
Te elég komolyan foglalkozol a spiritualitással. Szerinted mit akartak ezzel üzenni neked „odaföntről”?
Nem tudom, konkrétan, hogy értelmezzem a találkozást ezzel. Az első pillanattól fogva rajta vagyok. Szerintem csak ez tud segíteni a magammal való megbékélésben, a saját démonjaimmal való harcban. Nekem a világgal semmi bajom, ha belül okés minden. Ha bent valami háborog, akkor jaj mindenkinek körülöttem. Kiszámíthatatlanná válok. Néha idegbeteg, néha infantilis, néha komolytalan. Ikrek, Ikrek aszcendenssel. Full gáz a helyzetem magammal, ugyanakkor muris is - ha ez így, képletesen érthető. A lehető legnagyobb üzenet viszont az, hogy járjam az utamat és kész, hiszen minden, amit kreálok magam körül, jót vagy rosszat, annak én, csakis én vagyok az oka. Ezt el kell fogadnom, és jó irányba kell terelnem. Talán a baleset nyomatékosította ezt végleg.
Tudtommal elvégezted a Transzcendentális Meditációs kurzust már egy ideje. Mesélnél erről pár szóban? Mit jelent ez?
2002.07.07-én tanultam meg ezt a technikát Géczi Leventétől, akit egy életre a szívembe zártam. Porszem vagyok én ehhez, hogy beszéljek róla viszont mindenkinek javaslom : http://www.maharishi.hu/ - tisztelet a Mestereknek!

Neked nincs szükséged vényre a „leszaromtablettához”, benned genetikailag kódolva van ez a vakcina. Szerinted ez áldás vagy átok?
Áldás és átok! A sok-sok keserű helyzet tanította meg velem, mikor szabad és nem szabad használnom ezt a tulajdonságomat. Ez leginkább a szabadszájúságban és a szabad véleménynyilvánításban jelenik meg nálam. Ez azonban ebben a társadalomban nem működik. Egyszerűen a legrosszabb átokká válik, amit valaha kaptam, hiszen ha rossz fülekre talál a mondanivalóm, akkor mindent lerombol ez a leszaromság. Mindig erre fáztam rá, hogy nem kussoltam. Amúgy tényleg sokszor naívan benyeltem, és azt hittem, hogy körülöttem mindenki olyan, mint én, és értik, amit és azt, és amilyen céllal beszélek. De ez nem így van. Maradok tisztelettel ugyanilyen, megyek az utamon, de már sokkal kevesebbszer jön elő ez a dolog.
Még egy filozófiai mélységű kérdést engedj meg nekem! Manapság, amikor dúl a fogyasztói magatartás népszerűsítése és a média agymosással próbálja törölni az emberek fejéből az értékek iránti tiszteletet és igényt, szerinted mi az, amivel a kulturált partizást – vagy ahogyan előszeretettel emlegetik – a partikultúrát fel lehetne támasztani Magyarországon? Vagy van értelme egyáltalán egy ilyen kérdésnek még manapság?
A kérdés zseniális. Ezer helyen feszegettem már ezt a kérdést és kismillió mailt küldtem már támadó hangnemben nem kevés „médiumnak” felelősségre vonva Őket azért, amilyen irányba nevelik a tiniket. Néha tényleg a gáz kategória, amit tapasztalok lemezlovasként a fiatalok körében. Emberi érték? Ugyan, hagyjuk már! Ez ma egy külön szótárat érő szó! Majd, ha az egyén szintjén helyreáll a rend, akkor a magatartás kulturáltságán is érezhető lesz a változás. Nem értek egyet azzal, hogy baj lenne az elektronikus zenével, hiszen mélységeiben szebb, jobb, mint valaha. Egyszerűen meg sem akarják hallani az emberek. Tömegcikk minden, és megy a „gyorséttermi viselkedés” ! Épp ezért az underground most még mélyebbre ásott, ami jó a kultúra szempontjából, de nem a szórakoztatóiparnak, mivel a kommersz mindent elural. Én úgy érzem, a vezetők egy adott országban hiába akarnak jó irányt mutatni, ha a nép maga nem akar megváltozni. Hasonlataiban ennek súlyát nyögjük sok helyen. A TrueSounds pont erről szól, tartjuk a közösségi élmény adta flesseket, például azt, hogy tudunk egymásnak igazán örülni, és nem számít, ki honnan jött, milyen ruha van rajta. Mi nem várjuk el, hogy sztárként kezeljenek minket. Nem nézzük le az éjszakai barátainkat, épp ezért a közönségünk sem akad meg azon, ha épp nem a legfrissebb és legelőremutatóbb darabokkal operálunk – de a mosoly TRUE és a feeling megmarad a hétköznapokra is !
Köszönöm, hogy szót kaptam és „vágatlanul” megy a virtuálba a csomag !!
EZÚTTAL SZERETNÉM MEGHÍVNI A PARTYNEWS STÁBJÁT ÉS EGYBEN AZ OLVASÓIT IS A 32. SZÜLINAPI BULIMRA, AZ IKREK ÉJSZAKÁJA IMMÁR HATODIK – 12 ÓRÁS SPECKÓ FELVONÁSÁRA ! Részletek : http://www.truesounds.hu – hamarosan !
Készítette: a V.A.M.P.!
www.myspace.com/vamphungary
VAMP! (Various Artists Media Project Hungary) .
További információk: Murvai Magdolna - e-mail írása , tel.: +36 20 5607887 , +36 30 758 33 68
Ezt a cikket eddig 3793 alkalommal tekintették meg.
Interjúk
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Új slágerrel nyomul DJ Klinx
DJ Klinxel beszélgettünk múltról, jelenről és a remélhetőleg nagyon fényes jövőről. Kihagytál egy teljes évet, most azonban újult erővel csapsz...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















