Elektronikus zenetörténet
Micro-house-minimal-house elektronikus zenetörténete
Microhouse aka. Minimal House, Glitchy Tech House: a Tech House zenészek eldöntötték, hogy fogják magukat és még monotonabb hangzás felé veszik az irányt, és ekkor megszületett a Microhouse. Minimális verziója a Tech House-nak, épp úgy, mint a Minimál Techno, a Technonak. Az első pár évben nehezen indult be, majdnem belebukva egy seattle-i softvercéggel egy perbe. Aztán összeszedte magát az irányzat, és csupa jó hírt közöltek róla a sajtóban is, főként a Glitch srácoknak köszönhetően (Akufen, Matthew Dear). Amúgy a hangzás nem is olyan rossz. És, hogy miért is hívják Microhousen-nak? Mert ez pontosan A Micro hangzás. A basszusok, a különböző erősségű dob hangok, néhol pedig még cintányér hangjait is felfedezhetjük. Azonban ez a vegyes hangzás egy egységbe forrva jön át és ettől sokkal hallgathatóbbá teszi a Microhouse-t, mint egy két féltestvérét a stílusnak.
PARTYNEWS TIPP : Akufen: New Process, Farben: Beautone, Losoul: Synchron.
Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal
Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




