Elektronikus zenei party és buli magazin



Édes Napok csokoládé- és édességfesztivál

Édes Napok csokoládé- és édességfesztivál

2011-09-09

A gasztrokulturális étlapról évek óta számtalan minőségi rendezvény és fesztivál közül választhattunk, de az étlap mégsem volt teljes, hiszen hiányzott a desszert. Ezért a világ számos városában rendkívüli sikerrel megrendezett csokoládé- és édességfesztiválja után az idei évtől kezdve évről –évre megrendezzük a legrangosabb magyarországi édességfesztivált.


A nemzetközi és hazai fesztiválokon szerzett tapasztalatból tudjuk, hogy rangos fesztivált csak különleges adottságú helyszíneken szabad megrendezni. Ezért választottuk a Budai Várat, melynek hangulata, eleganciája, panorámája a kulináris élvezeteket is még felejthetetlenebbé teszi. Nekünk, magyaroknak a világ egyik legszebb helyszíne, de a külföldi látogatók is a legszebbek közé sorolják, ezért azt gondoljuk, hogy ez a helyszín már önmagában is predesztinálja a fesztivált egy igazán rangos eseményre. 

A fesztiválra meghívjuk az édesipar nagyjait, a kézműves csokoládé és édesség manufaktúrákat, a gyártókat, kereskedőket Magyarországról és külföldről egyaránt. Olyan rendezvényt szervezünk, melyen a kiállítók az ismert és szeretett, kereskedelmi forgalomban megtalálható édességeken kívül bemutathatnak különlegességeket, ritkán látható és élvezhető finomságokat, valamint külön erre az alkalomra készített édességeket is. Itt lesznek a csokoládék „barátai” is, mint a gyümölcsök, magvak, kávé, vanília, vagy akár a szörpök, mézek, de a finom borok és más italok.
Megtalálhatók lesznek az ismert tradicionális színek és formák melyek sok-sok termék esetében megmaradtak, ugyanakkor az édességek világpiacán tapasztalható design forradalom - mely hétköznapjainkban szinte a legszembetűnőbb - igazi esztétikai élménnyel gazdagítják kulináris örömünket.


Mindezek együtt arra köteleznek minket, hogy e fesztivál igazán édes emlékként maradjon meg minden látogatóban.
Az Édes Napok” csokoládé és édességfesztivál a szakma legrangosabb magyarországi seregszemléje kíván lenni.

Célunk, hogy e fesztivál lehetőséget teremtsen több magyar és külföldi vállalkozásnak, termelő, vagy kereskedő cégnek a magyarországi piacon történő megjelenéshez, valamint az ideérkező külföldi turisták és szakemberek figyelmébe kerülve más országokba való bejutáshoz, illetve disztribúciós partnerek megtalálásához.  Szeretnénk a fesztivállal elérni, hogy a fogyasztók megismerkedjenek az édességfogyasztás örömén kívül azzal a gasztronómiai kultúrával, amely az egyik leglátványosabb igényt hozta az egész világon. Kiállítóink segítségével bemutatjuk az édesség fogyasztásával járó boldogságérzethez tartozó egészséges életmódot is, és természetesen teret adunk a bio és diabetikus termékek bemutatására is.

Az idei fesztivál után a terveink szerint, a jövőben, a Budai Várban egyre nagyobb területen kap majd helyet az ÉDES NAPOK Fesztivál. Végső célunk, hogy ez a rendezvény néhány éven belül Európa egyik legjelentősebb és leginkább számon tartott édesség seregszemléje legyen.

Olyan fesztivált szervezünk, mely országimázsunkat is építi, és ami évek során egy nemzetközileg is ismert és kihagyhatatlan szórakoztató kulturális eseménye lesz Budapestnek, illetve hazánknak.
A fesztivál kommunikációját, PR és reklámtevékenységét a tulajdonosok két évtizedes reklámszakmai ismeretei, és egy tapasztalt reklámügynökség teszi sikeressé. Bevezető kampánya június közepén indul és az Augusztus 20. utáni időszakban válik intenzívvé.

Megjelenünk a legfontosabb internetes hírportálokon, közösségi oldalakon, nyomtatott sajtóban, programfüzetekben, televízióban, rádióban, közterületi felületeken, a turizmusban használt megjelenési lehetőségeken, szórólapokon és édességeket árusító üzletekben, helyszíneken. Miután az esemény nagy közérdeklődésre tart számot, híradók és híradások is nagy figyelmet fordítanak rá.

A fesztivál fővédnöke, valamint több meghívott vendége a közéletből, művészetből, média és sport világából érkezik. Vendégül kívánjuk látni olyan országok képviselőit, amelyek jelentős szerepet töltenek be a csokoládé és édességpiacon. Meghívjuk az édesipar kiemelkedő szakmai prominenseit. Terveink között szerepel más országok csokoládé és édességfesztiváljainak szervezőit is vendégként üdvözölni.

Jegyárak:
6 éves korig ingyenes a belépés.
6-12 év között 900 Ft/nap.
A felnőtt jegy ára 1900 Ft/nap.

A helyszín megközelíthető a BKV járataival:

- a Deák Ferenc Tér felől a 16-os busszal
- a Moszkva Tér felől a 16-os, 16A és a 116 busszal
- a Clark Ádám Tér felől a Budavári Siklóval

Ezt a cikket eddig 517 alkalommal tekintették meg.

E-kult

 

Összes e-kult cikk száma: 22. Oldalak: [1][2][3][4] Következő >>

Bajnokok Ligája a MIX TERASZ óriáskivetítőjén

Bajnokok Ligája a MIX TERASZ óriáskivetítőjén

Köztudott, hogy egy-egy színvonalas focimeccs hangulata még azokat is magával ragadja, akik nem rajonganak egyébként különösebben a futballért. Hogy ki miért néz egy-egy meccset, annak nagyon sok oka lehet. A férfiak általában a...

 

KORG microARRANGER

KORG microARRANGER

Már a hazai boltokban is kapható a microARRANGER, mely a kísérőautomatikás modellek előnyeit és funkcióit kínálja hordozható formátumban. 304 stílust, 660 gyári Program-ot és 32 gyári drum kit-et, vaalmit 4 sztereó...

 

André Kertész életműve a Magyar Nemzeti Múzeumban

André Kertész életműve a Magyar Nemzeti Múzeumban

A régióban Budapest kizárólagos helyszínként adhat otthont az egyedülálló, több gyűjteményből válogatott anyagnak, mely ebben az összeállításban első alkalommal kerül a nagyközönség elé. A kiállítások...

 

Future Shorts Festival

Future Shorts Festival

A Future Shorts nem egy hagyományos filmfesztivál. Határokat lép át, konvenciókat töröl el azért, hogy a világ legjobb rövidfilmjeit elérhetővé tegye a szó szoros értelmében vett nemzetközi közönség számára. A fesztivál...

 

Édes Napok csokoládé- és édességfesztivál

Édes Napok csokoládé- és édességfesztivál

A nemzetközi és hazai fesztiválokon szerzett tapasztalatból tudjuk, hogy rangos fesztivált csak különleges adottságú helyszíneken szabad megrendezni. Ezért választottuk a Budai Várat, melynek hangulata, eleganciája, panorámája a...

 

Megkezdte 2011/12-es évadját a Szegedi Kortárs Balett.

Megkezdte 2011/12-es évadját a Szegedi Kortárs Balett.

A fából faragott királyfi című balett legújabb változatát adja elő, mindkettőt Juronics Tamás rendezésében.  Az elmúlt évek...

 
Összes e-kult cikk száma: 22. Oldalak: [1][2][3][4] Következő >>
Békéscsaba
Balatonfüred
2012-05-26
Sun City  We Love Honey
Balatonlelle
Balatonmáriafürd
Bonyhád
Budapest I. kerü
2012-06-16
Chachacha  Summer Vibes
Budapest II. ker
Budapest III. ke
2012-05-25
Bed Beach  First Friday
2012-05-25
Dokk Beach  Péntek
2012-05-25
Dokkoló  Péntek
2012-05-25
Sláger Terasz  Péntek
2012-05-26
Bed Beach  Szombat
2012-05-26
Coro Cafe  Szombat
2012-05-26
Dokk Beach  Szombat
2012-05-26
Dokkoló  Szombat
2012-05-26
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-01
Dokk Beach  Péntek
2012-06-01
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-02
Dokk Beach  Szombat
2012-06-02
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-08
Dokk Beach  Péntek
2012-06-08
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-09
Dokk Beach  Szombat
2012-06-09
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-15
Dokk Beach  Péntek
2012-06-15
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-16
Dokk Beach  Szombat
2012-06-16
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-20
Bed Beach  White Party
2012-06-22
Dokk Beach  Péntek
2012-06-22
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-23
Dokk Beach  Szombat
2012-06-23
Sláger Terasz  Szombat
2012-06-29
Dokk Beach  Péntek
2012-06-29
Sláger Terasz  Péntek
2012-06-30
Dokk Beach  Szombat
2012-06-30
Sláger Terasz  Szombat
Budapest IX. ker
2012-05-30
Park  Ablak-a-dubra
Budapest V. kerü
Budapest VI. ker
2012-05-30
Moulin Rouge  Szerda
2012-06-06
Moulin Rouge  Szerda
2012-06-23
Moulin Rouge  Szerda
Budapest VII. ke
Budapest VIII. k
Budapest XI. ker
Budapest XII. ke
2012-06-02
Normafa  Normafa Night
Budapest XIV. ke
Celldömölk
Csepreg
Csolnok
Dávod
Dunaújváros
Eger
Enese
Esztergom
Fehérvárcsurgó
Gödöllő
2012-05-25
Club C.U.E  Diákbuli
Győr
2012-05-25
Mundo  DumDum
Gyöngyös
Kazincbarcika
Kecel
Kecskemét
2012-06-09
Mjuzik   Dave DK
Mende
Miskolc
Nógrádsáp
Nagyatád
Ozora
Pálháza
Pécs
Siófok
2012-06-02
Retro  Strictly!
Sopron
Székesfehérvár
Szarvas
Szeged
Szombathely
2012-05-30
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-06-06
A-Klub  Egyetemes Buli
Vonyarcvashegy
Zamárdi

Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal

Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal

 Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...

Monoloc Interjú

Monoloc Interjú

A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...

DJ Afrojack nem adja el magát

DJ Afrojack nem adja el magát

Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst  beszámoló

A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...