Contact Gonzo (JP): A néhai dobos
2011-09-05
Harcosok klubja, csonttörő kontakt, japán undergroundEz nem az, amit táncelőadásnak szoktunk hívni. Kontakt improvizáció? Utcai verekedés? Újfajta harcművészet? Ezek a japán fiúk valami egészen különös mozgásformát hoztak létre Oszaka utcáin, amellyel – idén először – bejárják Európa vezető fesztiváljait is.
A gonzó újságírást az az amerikai Hunter S. Thompson fejlesztette tökélyre, aki szakítani akart a zsurnaliszta szokásos kívülállói státuszával, hogy belevethesse magát az őt körülvevő szituációba, hogy vegyíthesse a tényeket az érzelmekkel, egy szubjektív nézőpontot kialakítva. A Contact Gonzo is erre a filozófiára épít: átélni a dolgokat, akkor is, ha ez fájdalommal és sérülésekkel jár(hat).

A fiatal japán társulat nem úgy tekint az emberi testre, mint a belső érzések kifejezésének eszközére. A test számukra önmagában létező entitás, ami az őt érő hatások, lökések hatására mozdul. A véletlen esztétikájával kísérleteznek, játszanak utcákon, parkokban ezek a nagyvárosi underground fenegyerekek, akik freestyle sportokon, parkouron, harcművészeteken nevelkedtek, és olyan filmeken, mint a Félelem és reszketés Las Vegasban.
Táncosok / Dancers: Keigo MIKAJIRI, Itaru KATO, Yu KANAI, Yuya TSUKAHARA
Dobos/ Drummer: PÁNDI Balázs
http://contactgonzo.blogsp ot.com/
http://trafo.hu/programs/2 087
2011.09.12 20:00
Helyszín: Trafó Nagyterem
Jegyár: 1500 Ft / diák: 1200 Ft
Trafó bérlet érvényes
Ezt a cikket eddig 631 alkalommal tekintették meg.
E-kult
Bajnokok Ligája a MIX TERASZ óriáskivetítőjén
Köztudott, hogy egy-egy színvonalas focimeccs hangulata még azokat is magával ragadja, akik nem rajonganak egyébként különösebben a futballért. Hogy ki miért néz egy-egy meccset, annak nagyon sok oka lehet. A férfiak általában a...
KORG microARRANGER
Már a hazai boltokban is kapható a microARRANGER, mely a kísérőautomatikás modellek előnyeit és funkcióit kínálja hordozható formátumban. 304 stílust, 660 gyári Program-ot és 32 gyári drum kit-et, vaalmit 4 sztereó...
André Kertész életműve a Magyar Nemzeti Múzeumban
A régióban Budapest kizárólagos helyszínként adhat otthont az egyedülálló, több gyűjteményből válogatott anyagnak, mely ebben az összeállításban első alkalommal kerül a nagyközönség elé. A kiállítások...
Future Shorts Festival
A Future Shorts nem egy hagyományos filmfesztivál. Határokat lép át, konvenciókat töröl el azért, hogy a világ legjobb rövidfilmjeit elérhetővé tegye a szó szoros értelmében vett nemzetközi közönség számára. A fesztivál...
Édes Napok csokoládé- és édességfesztivál
A nemzetközi és hazai fesztiválokon szerzett tapasztalatból tudjuk, hogy rangos fesztivált csak különleges adottságú helyszíneken szabad megrendezni. Ezért választottuk a Budai Várat, melynek hangulata, eleganciája, panorámája a...
Megkezdte 2011/12-es évadját a Szegedi Kortárs Balett.
A fából faragott királyfi című balett legújabb változatát adja elő, mindkettőt Juronics Tamás rendezésében. Az elmúlt évek...
Művész testben művész lélek – interjú Cyrusszal
Főleg, amikor a zenéről, a hangszerekről, az önkifejezélsről, az adni akarásról beszél. Le sem lehet lőni, ontja a szavakat, melyeknek mélységes tartalma...
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




