Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Paco Osuna

Biográfia
A barcelonai születésű Paco Osuna rajongása a zenék iránt 14 éves korában kezdődött. Már akkor rendszeres látogatója volt a helyi Studio 54 klubnak, ahol a hely legkarizmatikusabb lemezlovasa, Raul Orellana elkezdte megértetni vele a Djzés lényegét. 1994-ben Paco Valenciába költözött, ahol először persze csak hobbi szinten - végre testközelbe került a lemezjátszókkal. Ahogy az lenni szokott a hobbiból csakhamar szenvedély lett, s mivel Paco tehetségben sem szendvedett hiányt, egy évvel később sor került első hivatalos szettjére a helyi ACTV klubban, majd pedig rezidenciát kapott ugyanitt. Közben egy lemezboltban dolgozott, ahol lehetősége nyílott az üzlet stúdiójának használatára is, így a producerkedésbe is rögvest belekóstolt. 1999-ben az ibizai szuperklub, az Amnesia egyik házigazdája lett, ahol briliáns alkalma nyílott együtt játszani a legnagyobbakkal, megfigyelni a különböző hangzásokat, hogy aztán felépítse a sajátját. Az Amnesia volt az a hely is, ahol találkozott azzal a személlyel, aki mind személyesen, mind pedig profi szinten a legnagyobb hatást gyakorolta karrierjére. Ez az ember, pedig Sven Väth volt, aki azonnal meglátta Paco-ban a tehetséget, s meghívta booking-ügynöksége, a Cocoon sorai közé. Paco volt az első és mindmáig egyetlen - spanyol lemezlovas, aki csatlakozhatott a nagynevű ügynökséghez! 2001-ben Paco tudatosan eltávolodott a hangzását addig meghatározó house-tól, és a techno felé vette az irányt. Ettől kezdve meredeken ível felfelé karrierje, rendszeres fellépője a legjobb kluboknak, és fesztiváloknak: Tresor (Berlin), U60311 (Frankfurt), Fuse (Brüsszel), Womb (Tokyo), Dance Valley (Hollandia), City Parade (Belgium), Sonar (Spanyolország), Love Parade (Németország), Nature One (Németország), stb. Az elmúlt években egy sor kiadónál (Analytic Trail, Serial Killer, Morbido, Real State, stb), láttak napvilágot munkái, majd 2003-ban megalapította saját kiadóját, a SHAKE-t. A Shake hozta meg számára az igazán komoly produceri-hírnevet, illetve a lehetőséget, hogy olyan művészekkel dolgozhasson együtt, mint Rino Cerrone, Markantonio, Danilo Vigorito, Davide Squillace, Toni Rios, vagy Marco Carola. Ugyancsak 2003-ban régi barátaival, Angel Molinával és Marc Liceras-szal megnyitották saját lemezboltjukat, a SCI-FI-t, mely ma Barcelona legelismertebb shopja. Ha játékra kerül a sor, ügyességét három lemezjátszóval, effektgéppel, és Final Scratch-rendszerrel, különleges élményt nyújtva tárja a közönség elé.
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Videók
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















