Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Naga

Biográfia
Naga (Fejér Balázs) a '80-as évek végének alternatív korszakában kezdett zenélni, Iván Lendül nevű zenekarával a Nap-Nap fesztiválon mutatkozott be. Alapítója volt a Tilos Rádiónak, és a Törökfürdő című magazin techno-oldalait szerkesztette. '95-ben diplomázott kultúrális antropológusként, majd az acid jelenséget elemző dolgozata kapcsán került kapcsolatba az elektronikus zenével.
DJ-ként 1994. óta van jelen a magyarországi tánczenei kultúrában. Akkoriban techno-szettjei tették őt elismert lemezlovassá Budapesten. Bár az elmúlt pár évben a dub, breakbeat, tribal és mélyebb progresszív house darabok is részévé váltak Naga zenei világának, eklektikus szettjei nemhogy elfordították volna tőle közönségét, 2000-ben a Wanted című zenei magazin legjobb magyar DJ listájának második helyén végzett. Az elmúlt pár évben dolgozott a fuvolista Szemző Tiborral, közös albumot jelentetett meg Amb-al, több európai országot megjárt szettjeivel, és sok neves DJ-vel játszott együtt, csak felsorolásszeruen: Adam Freeland, Aquasky, DJ Vadim, Dave Tipper, Freddy Fresh, Jazzanova, Meat Katie, Tayo, Mixmaster Morris, EZ Rollers, Dj Godfather, Stabilizer, Keith Tucker is szerepel a listán...
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Videók
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















