Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Misa Salacova

Biográfia
Misa Slacova mostanra elérte, hogy a legnevesebb európai ügynökség menedzseli, a Kne Deep, ami Dj.Rush tulajdona. Sok munka kellett ahhoz, hogy ezt elérje Misa. A legelején, mint vendéget varázsolta el a techno...
Sikeres modellként nem sok ideje maradt a szórakozásra, de azt a kevés időt nagy rendezvények látogatásával töltötte... Aztán eljött az az idő, amikor a modellkarrierjéről is lemondott a zenélés miatt. Nem volt könnyű a döntés,
hiszen 2000-ben Miss Csehország lett, aztán Miss Photogenic World. Választott. A dj szakma mellett döntött...
Miután több évig látogatott olyan nagy eseményeket, mint az Apocalypsa, Orion Hall, BassBlaster, úgy érezte nemcsak tánccal tudná kifejezni érzéseit. Több utat tett Londonba, ahol hasonló partikat bulizott, majd Csehországba visszatérve nekikezdett Dj karrierjének kiépítéséhez. Megkérte két barátját, akik aktívan zenéltek, hogy engedjék őt is a keverőhöz, megtapasztalni mit is jelent a party főszereplőjének lenni. Annyira élvezte ezeket a fellépéseket, hogy elhatározta, minden szabadidejét a dizskózásnak fogja szentelni (bár sikeres modell-karrrierje miatt nem volt túl sok üresjárat az életében). Ezután a prágai Naif Club-ban kezdett el dolgozni, ahol gyakran kapott lehetőséget, hogy egy-egy buliban feltegye a lemezeit. Eközben belépett a Depo9 booking irodához, ami a közvélemény szerint a tartalékosoké volt.
Az első hivatalos fellépését a huszadik szülinapjával együtt ünnepelte 2002. november 22.-én a Naif Club-ban. A vártnál is lelkesebb fogadtatás hatására a klub rezidens dj-je lett, és a hirtelen jött népszerűségét kihasználva egy saját estet is kapott, ahol nemzetközi top dj-knek melegítette elő a közönséget. Ezután folyamatosan jöttek a munkák, így gyorsan tudta tökéletesíteni technikáját és újabbnál újabb tapasztalatokat gyűjtött.
2003-ban, már több élő rádiós szereplésen és partysorozaton túlesve, kialakította egyéni, Michaelás hangzásvilágát Retro bootlegek egy kis elektro hangzással megfüszerezve. Egyre nagyobb figyelmet szentel neki a média, a RAVE magazin címlapjára is felkerült, egy négyoldalas riporttal együtt. A második legnagyobb európai elektronikus magazin az Xmag is nagyon pozitívan nyilatkozott róla és mixelési technikájának fejlődéséről! Még abban az évben szakított addigi booking irodájával, hogy szabadon fejlődjön, szárnyaljon egy olyan autentikus stílus felé, amelyben az elektrot megpezsdíti egy kis vokállal, a hard beatet pedig egy kis gitár szólóval.
Az egyik legnagyobb cseh zenei fesztiválon, a brno-i Apokalypsa-n a retro színpadot erősítette Dj Jerry-vel közösen. Sőt Michaela mixelte az esemény égisze alatt kiadott cd-t, amelyből több mint 5000 db kelt el a fesztiválon.
Jelenleg főleg Csehországban és Szlovákiában játszik, de gyakran kap meghívást Európa többi országába. Elkötelezettségének köszönhetően ma már producerként is megállja a helyét és képes zeneileg megvalósítani elképzeléseit. 2004-ben az összes nagyobb szabadtéri fesztiválon játszott Csehországban, s közben az Xmag gondozásában megjelentette a cd-jét. 2004. júliusától a Party Kingdom rezidense lett. Prágán kívül Brnoban játszik rendszeresen, ezenkívül a szlovák Ministry of Soundban, a litván Héliosban, a dán Schhhh-ben valamint több belga és német városban fellépett.
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Videók
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával
Ennél fogva Zsiga genetikailag (is) egyenes ágon viszi tovább az atyai szellemi örökséget. Ez teljesen nyilvánvaló azok számára, akik ismerik, és most azoknak is egyértelművé válhat, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




