Elektronikus zenei party és buli magazin



Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk

Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon

Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##

Magda

Magda

Biográfia

Magdalena Chojnacka jelenleg Berlinben éli mindennapjait, ám az ide vezető út mind km-ben mind években igen hosszúra nyúlik vissza. A Lengyelországbeli Zywiec városkából 1984-ben Texas felé vette az irányt, majd Detroit , New York és megint Detroit következett.

Számára az otthon fogalma nem volt olyan egyértelmű, mint a legtöbb embernek. Gondolataiban folyamatosan kereste azt, míg nem Detroit város Hamtramck kerületében belépett egy warehouse party ajtaján és ekkor érezte, hogy megtalálta. A detroiti underground hangulata egyből elvarázsolta, lelkesen szívta magába az ott látottakat, hallottakat. A csúcspontot Richie Hawtin első Plastikman fellépése jelentette, ettől fogva már csak egy cél lebegett előtte.

Pár hónap elteltével két olcsó lemezjátszón pörgette a fekete korongokat, amiket a legendás Record Time lemezboltban vásárolt. A bár tulajdonosát, ahol ekkoriban dolgozott rövid idő alatt meggyőzte egy havi rendszerességgel jelentkező techno est jogosultságáról, a házigazdák Claude Young és Daniel Bell voltak. A két fiatalember látván az ifjú hölgy lelkesedését, bizalmat szavaztak neki és felkérték a warm up szerepére.

Rövid new-yorki kitérő után ismét visszatért Detroitba, ahol egy Hot Box partyn bemutatták Richie Hawtin-nak, mint első számú rajongót. A példakép is, mint sokan mások, meglátta benne az alázatot és a tehetséget, így meghívta 13 Below nevezetű partyjára. Itt találkozott Marc Houle-al és kezdetét vette egy a mai napig tartó barátság. Barátra és egyben munkatársa is akadt Houle személyében, 2003-ban tagja lett a Troy Pierce-t is magában foglaló Run Stop Restore-nak.
A "töltelék" dj-ből egyszercsak fő fellépője lett a System rendezvényeknek, valamint Dj Minx-el közösen elindított saját sorozatát a Women on Wax-ot.

A dolgok 1998-ra megváltoztak, Magda nem tudott azonosulni azzal a rendszerrel, ami imádott és szeretett világát fő ellenségnek kiáltotta ki, itt volt az idő a váltásra, az úticél Németország. A német minimal egy újabb rajongót szerzett személyében, hozzá is látott egy mix elkészítéséhez, melyen javarész Brinkmann, Perlon és Kompakt lemezek kaptak helyet. Hawtin mesterrel való munka kapcsolata kezdett egyre szorosabbá válni, helyet kapott a millenniumi EPOK és a Plus 8 tízéves jubileumi party, a From Our Minds To Yours line up-jában is.

Az új évezred olyan új technikákat hozott, mint például a Final Scratch. Ekkor csupán csak 10 lemezpörgető használta szettjeiben, köztük Magda is, aki gyorsan meglátta a technológiában rejlő lehetőségeket. Kedvenc zenéit saját szája íze szerint újraeditálta, szabadidejében hosszú órákat töltött Hawtin óriási bakelitkollekciójának digitalizálásával.

Az eredmény egy figyelemreméltó új hangzás, ami messze túlmutat a minimalon. Érdekes egyveleg, amiben benne van Detroit, Chicago, New York és Berlin egyszerre. A hagyományos két lemezjátszós felállást laptopokkal, szemplerekkel, effekt gépezetekkel egészítette ki, egyedivé és színesebbé téve a fellépéseket.

Letölthető mixek

Meghallgatható track-ek

Videók





 
Ócsa
Ajka
2012-05-19
Mokambo Cafe  Robotrock
Békéscsaba
Balatonfűzfő
2012-05-19
Bob Cafe  Nyitóbuli
Balatonfüred
2012-05-26
Sun City  We Love Honey
Balatonmáriafürd
Bonyhád
Budapest II. ker
Budapest III. ke
Budapest IX. ker
2012-05-23
Park  Ablak-a-dubra
2012-05-30
Park  Ablak-a-dubra
Budapest V. kerü
Budapest VI. ker
Budapest VIII. k
Budapest XI. ker
Budapest XII. ke
Budapest XIII. k
Budapest XIV. ke
Csepreg
Csolnok
Dávod
Debrecen
Dunaújváros
Dunaföldvár
2012-05-19
Várudvar  Feldwarfest
Fehérvárcsurgó
Fertőszentmiklós
2012-05-19
Meidl Airport  Skyfield
Győr
2012-05-25
Mundo  DumDum
Kazincbarcika
Mende
Miskolc
2012-05-19
Malom Cafe  Retro party
Mosonmagyaróvár
Nógrádsáp
Nagyatád
Nagykőrös
Ozora
Siófok
Sopron
Székesfehérvár
Szeged
Szigetszentmikló
Szolnok
Szombathely
2012-05-23
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-05-30
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-06-06
A-Klub  Egyetemes Buli
Vanyarc
Vonyarcvashegy
Zamárdi

Monoloc Interjú

Monoloc Interjú

A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...

DJ Afrojack nem adja el magát

DJ Afrojack nem adja el magát

Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...

Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával

Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával

Ennél fogva Zsiga genetikailag (is) egyenes ágon viszi tovább az atyai szellemi örökséget. Ez teljesen nyilvánvaló azok számára, akik ismerik, és most azoknak is egyértelművé válhat, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a...

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst  beszámoló

A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...