Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Laurent Garnier

Biográfia
Franciaország elsõ számú DJ-je. Egyformán szeretik a világ minden táján, Angliában “egyszerûen” Szent Laurent-nak hívják. 1967-ben született Már kisfiúként is a zenei pálya érdekelte, de a szülei pincérnek szánták. Mázlija volt, mert ennek köszönhetõen pincértanoncként kijuthatott Angliába. Londonban a francia nagykövetség konyháján dolgozott, este pedig elvegyülhetett az éjszakai bulik világába, majd 1987-ben Manchester, ahol a legendás hírû Haciendában játszik. 1 évvel késõbb tért vissza Franciaországba. Nem sok idõ telt el és rengeteg követõje lett.
Mint vendég a leghíresebb klubokban lépett fel Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Angliában, Svájcban, Skandináviában és Spanyolországban. Laurent a világ két végén is a végletekig tudta táncoltatni a közönségét, az egyik a Sound Factory volt New York-ban, a másik pedig egy klub Tokyóban.
Õ az egyik szervezõje a híres párizsi house partynak, a Wake Up At The Rex Club-nak. Elõször kiadott munkája a French Connection, ami az Eastern label alatt látott napvilágot 1990-ben. 1 évvel késõbb Laurent volt az elsõ elõadó, aki csatlakozott a FNAC-DANCE DIVISION-höz és ennek hatására a francia house scene vezetõ alakjává lépett elõ, és azegész világon elhíresült a neve.
1993 nagyon sikeres év volt a számára. Ekkor volt Laurent elsõ klubsikere a Wake Up, amit a Breathless, az Alaska és az Acid Eiffel követett. Elsõ EP-je a 7 számból álló Planet House EP. Ezeknek köszönhetõen 1993-ban és rá egy évre is beválasztotta a MIXMAG és több Európai zenei magazin is a világ legjobb DJ-i közé. Készített remixeket többek között Mobynak és Sven Väth-nek is. Az elsõ album a Shot in the Dark magas pozíciót szerzett az európai ranglistákon és kicsivel késõbb még 10 országban Ezek után több társával kilépett a FNACból. 1994 májusában létrehozta a saját kiadóját az F-et Eric Moranddal (ex FNAC A&R).
Az új EP a Club Traxx nagyon "dance floor" orientáltra sikeredett 1995 decemberében. 1996-ban jelentette meg a két és fél órás J szettjét, a Laboratoire Mix-et. Még ugyanebben az évben õ mixelhetett Jean Charles 97es õszi/téli divatbemutatóján a Louvre-ban. Januárban látott napvilágot a Crispy Bacon. Szinte az összes zenei magazin írt róla és mindenhol nagy elismerést váltott ki, mint a legjobb techno track. Tarolt az összes bulin, és töretlen sikerrel táncoltatta a népet az egész világon.
1997. Ekkor jelent meg a második albuma (az életkorára utaló) 30 címmel. Ez sokkal személyesebb hangulatú az elsõnél. Mindenféle stílus megtalálható benne, a fent említett Crispy Bacon is, az ambienttõl a reggae-ig minden.
Ezután megjelent albumai:
-Unreasonable Behaviour (2000)
-EarlyWorks (Compilation) (2001)
-The Cloud Making Machine (2005)
-Retrospective 1994 - 2006 (2006)
-Public Outburst (Album Live) (2007)
Napjainkban Laurent az egyik leghíresebb DJ a világon. Kevesen értek el akkora sikereket, mint Õ. Vannak, akik zseninek tartják és talán igazuk is van. Mindenesetre biztos, hogy nem sokan váltak “szentté” életükben.
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Videók
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával
Ennél fogva Zsiga genetikailag (is) egyenes ágon viszi tovább az atyai szellemi örökséget. Ez teljesen nyilvánvaló azok számára, akik ismerik, és most azoknak is egyértelművé válhat, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




