Elektronikus zenei party és buli magazin



Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk

Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon

Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##

Kühl

Kühl

Biográfia

Kühl legfőbb hobbija már 10 évesen is a zene volt! 1986-ban kezdett kisebb bárokban és klubokban játszani. 1995-ig az aktuális slágerek mellett hip-hop,funky, soul zenékre építette a műsorát. Ez idő alatt a főváros több szórakozóhelyén is zenélt. 1993-ban kezdett el a house műfajjal komolyabban foglalkozni. 1995-ben a Club Speed megnyitásával egyidőben, ahol rezidens lett, megkezdődött az országjáró bulik végtelen sora, így Kühl az ország valamennyi fontos klubjában megfordult akkoriban.



Házigazdaként jegyezték a keceli Club Koronában, ahol a BPM ügynökség az első komoly progressive house bulijait rendezte. Az angol Global Underground, a Cream és a Renaissance klubesteken, Sasha, John Digweed, Nick Warren, Anthony Pappa…stb.mellett játszott, s pillanatok alatt a hazai partik közönségének egyik kedvencévé vált. 1997-ben a berlini Love Parade-en, az első magyar szervezésű kamionon zenélt. A helyi fellépések mellett meghívásokat kapott Romániába, Lengyelországba, Szlovákiába, Csehországba, Jugoszláviába, Japánba és az Egyesült Államokba is. Első román és lengyel vendégszerepléseivel nagymértékben hozzájárult a helyi progressive szcéna kialakulásához és fejlődéséhez.



Közönségszavazatok alapján az ország 4. legnépszerűbb lemezlovasa volt már 1998-ban! Ezen a helyezésén később még tovább javított, és 2001-ben, illetve 2002-ben már ő állt az élen. 4 évig a Pacha Budapest , 6 évig a siófoki Flört, 2004-től a Home Budapest rezidense volt. Eddig 5 válogatás mix CD-je jelent meg, a legutolsó a Plastic Fantastic kiadásában.



1998-ban DJ-zés mellett elkezdett zenekészítéssel is foglalkozni, és a kezdeti próbálkozások után stúdió partnerével, Shootie-val létrehozták a Highrollerz nevű formációt. Debütáló EP-jük az angol Sumsonic kiadónál látott napvilágot 2003-ban. 2004-ben Chriss-szel kooprodukcióban megszületett az Ice on Fire projekt, ami egy különleges klubest és közös produceri munka neve lett. 2005 májusában elindult önálló rádiós műsora, a www.justmusic.fm–en Happy Monday címmel.



Kühl további tervei között saját felvételek készítése, egy új mix cd, valamint komoly hazai és külföldi fellépések szerepelnek.


http://www.myspace.com/thomaskhl

Letölthető mixek

Meghallgatható track-ek

Videók





 
Ócsa
Ajka
2012-05-19
Mokambo Cafe  Robotrock
Békéscsaba
Balatonfűzfő
2012-05-19
Bob Cafe  Nyitóbuli
Balatonfüred
2012-05-26
Sun City  We Love Honey
Balatonmáriafürd
Bonyhád
Budapest II. ker
Budapest III. ke
Budapest IX. ker
2012-05-23
Park  Ablak-a-dubra
2012-05-30
Park  Ablak-a-dubra
Budapest V. kerü
Budapest VI. ker
Budapest VIII. k
Budapest XI. ker
Budapest XII. ke
Budapest XIII. k
Budapest XIV. ke
Csepreg
Csolnok
Dávod
Debrecen
Dunaújváros
Dunaföldvár
2012-05-19
Várudvar  Feldwarfest
Fehérvárcsurgó
Fertőszentmiklós
2012-05-19
Meidl Airport  Skyfield
Győr
2012-05-25
Mundo  DumDum
Kazincbarcika
Mende
Miskolc
2012-05-19
Malom Cafe  Retro party
Mosonmagyaróvár
Nógrádsáp
Nagyatád
Nagykőrös
Ozora
Siófok
Sopron
Székesfehérvár
Szeged
Szigetszentmikló
Szolnok
Szombathely
2012-05-23
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-05-30
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-06-06
A-Klub  Egyetemes Buli
Vanyarc
Vonyarcvashegy
Zamárdi

Monoloc Interjú

Monoloc Interjú

A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...

DJ Afrojack nem adja el magát

DJ Afrojack nem adja el magát

Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...

Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával

Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával

Ennél fogva Zsiga genetikailag (is) egyenes ágon viszi tovább az atyai szellemi örökséget. Ez teljesen nyilvánvaló azok számára, akik ismerik, és most azoknak is egyértelművé válhat, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a...

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst  beszámoló

A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...