Elektronikus zenei party és buli magazin



Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk

Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon

Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##

Josh Wink

Josh Wink

Biográfia

Josh Wink ízig-vérig igazi művészlélek, aki ellene van mindenfajta korlátozásnak és beskatulyázásnak. Ahogy Ő mondja: ahol szabályok vannak, ott nincs művészet, s ahol művészet van, ott nincs helye szabályoknak.
Wink 1994. októberében alapította meg az Ovum Recordings nevű független kiadóját akkori partnerével, King Brittel. Vele együtt dolgozott a New York-i Strictly Rhythm-nél megjelent Tribal Confusionön is. Josh a label alapítását követően alkotta a Liquid Summer című kultikus klasszist, majd számos single-t, melyek híres európai kiadóknál jelentek meg, többek közt a belga R&S-nél, és az angol XL-nél.
1995-ben Wink lett azon első DJ-prodecerek egyike, akik szorgalmas munkájuknak köszönhetően a főáramba kerültek, az egymás után kiadott listavezető slágereivel, beleértve a Don't Laugh¸ I'm Ready és a Higher State of Consciousness című elsőrangú szerzeményeit.
Wink az 1998-ban megjelent Herehear című albumával még tovább feszítette a határokat. Olyan különböző zenésztársakat kért fel a lemezen való vendégszereplésre, mint Trent Reznor (Nine Inch Nails), Caroline Crawley (Shelleyann Orphan/ This Mortal Coil), illetve a philadephiai költő, Ursula Rucker (Jazzanova, The Roots). Az album az elektronikus zene teljes spektrumát felvonultatta az ambient-től a trip-hopon át a drum& bass stílusokig, a house és techno keveredésének védjegyévém és egyben Eink nemzetközi hírnevének alappillérévé vált.
Első Profound Sounds válogatásának 1999-es megjelenése óta Wink számos különböző projekten dolgozott, többek közt az Ovum Recordings lemezkiadó tengerentúli működésének kiépítésén. Az elmúlt évek során Josh két újabb táncparkett-himnuszt is alkotott, How's Your Evening So Far és Superfreak. Szokásához híven továbbra is olyan zenét készít, amely egyedi és különleges, az emberek felfigyelnek rá, és sokakat ihlet saját zenék készítésére.
2003-ban jelent meg Wink Profound Sounds Vol 2 mix lemeze, melyhez minden egyes számról Josh Wink re-edit verziókat készített, hogy beillessze a tökéletes Wink-mixbe.
Josh emellett folyamatosan ontja a jobbnál-jobb remixeket is, legjelentősebb átdolgozásai között a Ladytronnak készített Blue Jeans, Paul Oakenfold Starry Eyed Surprise-a, és a Depeche Mode-nak újraírt Free Love szerepelnek többek közt.
2006-ben adta ki első dupla mixlemezét is! A Profound Sound Series harmadik lemeze a Josh Wink live előadások hamisítatlan lenyomata. A CD-n többek közt a Josh által készített, eddig még soha meg nem jelent Radiohead Everything In Its Right Place remix is szerepel, a Higher States Mathew Jonson által készített új remixe és Wink vadonatúj száma, a Swirl is.


Letölthető mixek

Meghallgatható track-ek

Videók





 
Ócsa
Ajka
2012-05-19
Mokambo Cafe  Robotrock
Békéscsaba
Balatonfűzfő
2012-05-19
Bob Cafe  Nyitóbuli
Balatonfüred
2012-05-26
Sun City  We Love Honey
Balatonmáriafürd
Bonyhád
Budapest II. ker
Budapest III. ke
Budapest IX. ker
2012-05-23
Park  Ablak-a-dubra
2012-05-30
Park  Ablak-a-dubra
Budapest V. kerü
Budapest VI. ker
Budapest VIII. k
Budapest XI. ker
Budapest XII. ke
Budapest XIII. k
Budapest XIV. ke
Csepreg
Csolnok
Dávod
Debrecen
Dunaújváros
Dunaföldvár
2012-05-19
Várudvar  Feldwarfest
Fehérvárcsurgó
Fertőszentmiklós
2012-05-19
Meidl Airport  Skyfield
Győr
2012-05-25
Mundo  DumDum
Kazincbarcika
Mende
Miskolc
2012-05-19
Malom Cafe  Retro party
Mosonmagyaróvár
Nógrádsáp
Nagyatád
Nagykőrös
Ozora
Siófok
Sopron
Székesfehérvár
Szeged
Szigetszentmikló
Szolnok
Szombathely
2012-05-23
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-05-30
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-06-06
A-Klub  Egyetemes Buli
Vanyarc
Vonyarcvashegy
Zamárdi

Monoloc Interjú

Monoloc Interjú

A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...

DJ Afrojack nem adja el magát

DJ Afrojack nem adja el magát

Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...

Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával

Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával

Ennél fogva Zsiga genetikailag (is) egyenes ágon viszi tovább az atyai szellemi örökséget. Ez teljesen nyilvánvaló azok számára, akik ismerik, és most azoknak is egyértelművé válhat, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a...

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst  beszámoló

A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...