Elektronikus zenei party és buli magazin



Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk

Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon

Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##

John Digweed

John Digweed

Biográfia

John Digweed-et még az is ismeri, aki nem kíséri különös figyelemmel a dance szcéna történéseit. Nem kell ahhoz megszállott elektronikus zene-imádónak lenni, hogy az ember fülének ismerősen csengjen a Bedrock alapító neve. A neves angol dj-producer ugyanis szó szerint egyike a legjobbaknak, sőt, sokak szerint ő maga a djk dj-je. Nos, akármit is gondolunk erről, egy dolog tény: Digweed alig tizenhárom év alatt annyi mindent csinált, ami másnak egy fél életre elég lenne. Teljesítménye szuperlatívuszokban mérhető.
Ha megpróbáljuk megragadni pályafutásának lényegét, akkor 1993-ig kell visszakanyarodnunk. Azóta gyártja szakadatlan lendülettel mesterfokon a jobbnál jobb mixeket, remixeket illetve saját zenéit. Alighogy ismertté vált, máris New Yorkban, a patinás Twilo lemezjátszói mögött találta magát – Sashával egyetemben. Nem véletlen ez az egybeesés, hiszen együtt készítették el a mára legendássá vált 1994-es Renaissance-mixet. Rajta Leftfield, Inner City, M People… Remek belépő a sztárvilágba. Digweed-re rögtön felfigyeltek a korszak legnagyobbjai: Danny Tenaglia, az Underworld és a New Order is örömmel kérte fel remixre az ifjú titánt.
S hogy miből lett a cserebogár? Erre valahol az angliai Hastings-ben kereshetjük a választ. Ott nőtt fel a kicsi John, akit már 15éves korában magával ragadott a korabeli világ acid-house őrülete. Ott és akkor olyannyira rabjává vált az egyedi hangzásvilágnak, hogy az általa felállított minőségi mérce a mai napig követendő példa valamennyi dj és producer számára. Szép teljesítmény egy tinitől, nemde? Persze tehetséggel születni kell. Ugyanakkor jól tudjuk, az isteni adottság nem minden. Azzal bánni tudni kell. Mint ahogy a hirtelen jött népszerűséggel is. John Digweed természetes szerénységgel viszonyult a sikerhez, és ez máig jellemző rá. Pedig van mire büszkének lennie: 2001ben az olvasók szavazata alapján első lett a DJ Mag top 100-as szavazásán. Elismertsége azóta sem ismer határokat, és bár több időt tölt dj-zéssel, producerként is hihetetlenül figyelemreméltó. Máig ő az az ember, aki mind populáris körökben, mind underground viszonylatokban elismert. Jó választás, bárhonnan is nézzük. Népszerűsége magánemberként is csodálatos, szakmai eredményei egyenesen páratlanok e szcénában. Az általa alapított Bedrock három különböző, mégis összefüggő kreativitást képvisel: zenei kiadó, reklámügynökség és produkciós stúdió egyben. A becsület kedvéért hozzá kell tennünk, a Bedrock mint védjegy, nem egyedül John Digweed-nek köszönhető: emberünk Nick Muirral jegyzi a sikereket. Érdemes tudni, hogy Bedrock arra érdemes ’ifjoncokat’ pártoló hozzáállásának köszönhetően oly művészekkel lett gazdagabb az elektronikus zenei földkerekség, mint Danny Howels, Jimmy Van M, Chris Fortier vagy épp Phil Thompson. Digweed mindig is jó orral választotta ki az igazi értékeket. Az imént felsorolt úriemberek mellett többek közt Rui Da Silva-ra és POB-re is így talált rá. A Bedrock a mai napig arról híres, hogy széles köröknek mutatja be a vérbeli, valóban progresszív underground hangzást.


Letölthető mixek

Meghallgatható track-ek

Videók





 
Ócsa
Ajka
2012-05-19
Mokambo Cafe  Robotrock
Békéscsaba
Balatonfűzfő
2012-05-19
Bob Cafe  Nyitóbuli
Balatonfüred
2012-05-26
Sun City  We Love Honey
Balatonmáriafürd
Bonyhád
Budapest II. ker
Budapest III. ke
Budapest IX. ker
2012-05-23
Park  Ablak-a-dubra
2012-05-30
Park  Ablak-a-dubra
Budapest V. kerü
Budapest VI. ker
Budapest VIII. k
Budapest XI. ker
Budapest XII. ke
Budapest XIII. k
Budapest XIV. ke
Csepreg
Csolnok
Dávod
Debrecen
Dunaújváros
Dunaföldvár
2012-05-19
Várudvar  Feldwarfest
Fehérvárcsurgó
Fertőszentmiklós
2012-05-19
Meidl Airport  Skyfield
Győr
2012-05-25
Mundo  DumDum
Kazincbarcika
Mende
Miskolc
2012-05-19
Malom Cafe  Retro party
Mosonmagyaróvár
Nógrádsáp
Nagyatád
Nagykőrös
Ozora
Siófok
Sopron
Székesfehérvár
Szeged
Szigetszentmikló
Szolnok
Szombathely
2012-05-23
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-05-30
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-06-06
A-Klub  Egyetemes Buli
Vanyarc
Vonyarcvashegy
Zamárdi

Monoloc Interjú

Monoloc Interjú

A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...

DJ Afrojack nem adja el magát

DJ Afrojack nem adja el magát

Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...

Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával

Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával

Ennél fogva Zsiga genetikailag (is) egyenes ágon viszi tovább az atyai szellemi örökséget. Ez teljesen nyilvánvaló azok számára, akik ismerik, és most azoknak is egyértelművé válhat, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a...

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst  beszámoló

A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...