Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Jay Lumen

Biográfia
Jay Lumen (DJ/Producer), polgári nevén: Lumnitzer Csaba.
Gyermekkorától foglalkozik zenével, 8 évig tanult ének-zene tagozaton, ami jó alapot szolgáltatott későbbi zeneszerzői ambíciójához. Már iskolai évei alatt is megmutatkozott, hogy sokkal szívesebben alakítja a klasszikus szerzők műveit saját szájíze szerint, mintsem hogy azokat eredeti formájukban adja elő. Bár klasszikus hangszeren tanult játszani - hegedű - korán felismerte, hogy saját alkotási vágyát ez a hangszer nem elégíti ki. Amint hozzájutott első számítógépéhez, neki is látott, hogy ötleteit hallható formába öntse. Közben ezzel párhuzamosan, autodidakta módon kezdett el foglalkozni a szintetizátor megismerésével. Ahogy egyre fejlettebb technológiákhoz, szoftverekhez jutott, velük együtt fejlődve egyre közelebb került ahhoz a hangzásvilághoz, melyben otthon érezte magát.
Műveire egyre inkább kezdtek felfigyelni a különböző DJ-k és producerek, akik előszeretettel játszották az akkoriban még bootleg verzióban, később hivatalosan megjelenő zenei darabjait. Szerzeményei a DJ-ken keresztül számos Rádió Show-iban hallhatók rendszeresen: Proton Radio, Frisky Radio, Play.fm, Justmusic.fm, Globalbeats.fm, Roxy Radio, Radio 2, etc…
Mára megjelenéseivel rendszeres szereplője az amerikai Balance Record Pool Chart 50-es listájának, melyet nemzetközi eladások és neves DJ/Producer-ek véleményezései alapján állítanak össze. (Danny Tenaglia, Luke Chable, Chris Fortier, Deepsky, Bill Hamel, Quivver, Oscar G, Tony Thomas, etc…)
Zenei darabjaira felfigyelve az XMAG partymagazin, beválogatta egyik legsikeresebb szerzeményét (Jay Lumen - Lima / Original mix) az általa megjelentett Progressive Future című mixCD-jének tracklistájába, mely 15.000 példányban volt elérhető a white fülű zenerajongók számára. A Mix CD-n olyan neves producerek munkái között szerepelt, mint: Way Out West, Luke Chable, Eelke Kleijn, Dousk, DJ Tarkan, etc…
A zeneszerzés mellett párhuzamosan kezdett megnyílni a DJ szakma felé. Az első időkben vinyl-ről pörgette kedvenc darabjait a későbbiekben azonban, követve a technika fejlődését áttért CD lemezek használatára.
Szettjeiben egyaránt építkezik house, electro és progressive house zenei alapokból. Hangzásvilágára a dinamikus, lüktető groove-ok és a kellemes dallammenetek a jellemzők, melyek szerzeményeiben és szettjeiben egyaránt érzékelhetők. DJ mixeivel a különböző Rádiók műsoraiban is rendszeresen megjelenik: Proton Radio, Galaxy FM, Frisky Radio, ADN Alternative, etc…
DJ-k és producerek, akik játszották zenéit:
Nick Warren, Hernan Cattaneo, Anthony Pappa, Armin Van Buuren, Sultan, Eelke Klein, Miika Kuisma, Clubbervision, Moshic, Rick Pier O Neil (RPO), Matt Black, DJ Taucher, Tim Davis, Sean McClellan, Coldrush, etc…
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















