Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Jankec

Biográfia
Jankó András/ 1974. május 29.-én született Szombathelyen, a magyar tánczenei élet egyik fellegvárában. Több neves magyar DJ és zenekar, Tommyboy, Slam Jr., Cadik, valamint az Anima Sound System is itt kezdte bontogatni szárnyait.
Tanulmányai és a kötelező sorkatonai szolgálat után kezdett belekóstolni az éjszakai életbe és a parti szervezés világába. Kezdeti tapasztalatait 1993-tól 1995-ig az akkor országosan is elismert szombathelyi Romkert clubban kamatoztatta, ahol club-manager-i, promoteri feladatokat látott el.
1994-ben megalapította első önálló cégét a JSB Promotion reklám - és rendezvényszervező booking irodát.
1995-től felkérték a máig is sikeresen működő és országos hírűvé vált PAPAYA CLUB promoterének és managerének, ahol szabadkezet kapott. Több évi munka után úgy döntött, ideje elindítani saját DJ karrierjét. A hely és a lehetőség adott volt a clubban, és az elszántság sem maradt el. Hamar bebizonyosodott, hogy az elszántság mellé tehetség is párosult, így lehetőséget kapott a kétszintes klub tech-house termében rezidensi szerepkörre. Ahogy Ő mondja: "a legtökéletesebb hely a szakma minden fortélyának elsajátítására"...
Eleinte nagyon színes volt a paletta, mert meg kellett felelni a rezidensi szerepkörben, így a tribal-house-tól a progressive zenéken át a techno hangulatáig mindent zenei irányzatot játszott és kipróbált, de ezekből is csak a minőségi darabokat volt hajlandó felrakni a lemezjátszókra.
A széles paletta csak előnyére vált, mivel így belekóstolhatott más zenei világok rejtelmeibe, melyek megtanították tisztelni és szeretni a lágyabb és groove stílusú zenei világot, amelyeket mind a mai napig kiemelkedően tud ötvözni a keményebb hangzásokkal. Ezt az érzékét külön kiemelték a "sztár" DJ-k és szívesen látták a rendezvényeken, mint warm up DJ. Lépésről lépésre kialakult, hogy melyik stílus is áll hozzá a legközelebb, így a kialakult kedvenc a tech-house, electro és a techno lett.
Gyors léptekben a közönség kedvencévé vált, és sorra kapta a vidéki meghívásokat is. 2000-ben kiadta első exkluzív mix lemezét PAPAYA 2000 CLUB MIX néven, amit a milleneum tiszteletére készített. A nagy sikerre való tekintettel gyorsan jött a folytatás még ebben az évben egy ruházati cég felkérésnek eleget téve megszületett a VOICE OF QUIKSILVER SUMMER 2000 promócíós lemez.
Az első berobbanás 2001-ben kezdődött, amikor a DJ Felipe által alapított Titan International-lel /Sárdi Péter/ közösen kezdett el dolgozni, akik felfigyeltek a fiatal tehetség játékára, magas szakmai tapasztalatára és emberi értékeire, így gyors léptekben szoros barátság és munka kapcsolat alakult ki közöttük. Tehát folytatta karrierjét, mint DJ, promoter, booking manager a TITAN INT. szárnyai alatt.
2002-től a TITAN INT. első számú magyarországi DJ-jévé lépett elő, ami azt is jelentette, hogy megnyíltak előtte Magyarország határai Európa felé. Még ebben az évben megnyitotta kapuit a MAYDAY Budapest, melynek részt vett a szervezési munkálataiban, így azóta e nemes rendezvény magyar rezidens lemezlovasa.
Sárdi Pétert idézve, aki a következőket mondta róla: "vidámsága, sajátos, egyedi dinamikus és laza hangzásvilága, zenei érzéke elképesztő, nem beszélve a kulisszák mögötti szakmai tapasztalatról".
2003 év végén lezárta rezidensi club manager-i szerepkörét, mert már nem tudta összeegyeztetni az egyre bővülő fellépésekkel és céges feladataival.
Dinamikus de mégis egyéni hangzásvilágának köszönhetően a magyar közönség egyik kedvencévé vált és eleget tesz a Magyarországi és a határokon kívüli klubok meghívásainak, emellett szerepeket kapott és kap a nagyobb elektronikus fesztiválokon itthon és külföldön egyaránt, hogy bemutathassa tudását. Napjaink nemzetközi sztár DJ-jei is elismerik zenei, technikai, szakmai és emberi értékeit. Mindezek mellett Sárdi Péterrel közösen irányítják, vezetik a TITAN INTERNATIONAL Hungary-t.
Csak ízelítőül néhány rendezvény:
MAYDAY BP. 2002-2003-2004-2005, GAZOMETER STORM VIENNA /A/, SZIGET BP, I LOVE TECHNO, REVOLUTION, JOSH WINK WORLD TOUR2002 BP.PECSA, COCOON NIGHT VITH SVEN VATH BP.HOME CLUB, SZIGET FESZT/H/, COCOON NIGHT WITH SVEN VATH M47 SÁRÁND, C.F.N BP.2003, COCOON CLUB EUROPEN TOUR 2004 WITH MARCO CAROLA , LOPOUD ISLAND BEACH IN DUBROVNIK /HR/, SUMMER OF LOVE /CZ/ ,APOKALYPSA - BRNO /CZ/ STB...
Olyan DJ-kel játszott már együtt mint:
SVEN VATH, JOSH WINK, MARCO CAROLA, UMEK, WESTBAM, CHRIS LIEBING, DANILO VIGORITO, SPEEDY J, RUSH, ADAM BAYER, VALENTINO KANZYANI, MARCO BAILEY, MARKO NASTIC, STANNY FRANSSEN, LUCCA, TOM NOVY, CHRISTIAN VARELA, MISJAH, FELIPE, GAETANO PARISIO, STB... (A teljesség igénye nélkül...)
Style: tecno, tech-house & electro, electronica
A fellépések és a céges munkakörei mellet a közeljövőben szeretne a produceri munkáira is több időt szentelni. Jelen időszakban is studióban tölti ideje egy részét, valamint a TITAN INTERNATIONAL egyik tulajdonosává lépett elő, amit Sárdi Péterrel igazgatnak.
2006. elején megszüntették a TITAN INTERNATIONAL Hungary céget, de mégis közösen új koncepcióval folytatják a munkát. Jankec továbbra is a JSB Productoin cégét igazgatja és mellette szabad idejét a stúdióban tölti, melynek gyümölcse jó néhány várva várt Jankec-track.
2006 elején elindították gyerekkori barátjával (dj Köry) legújabb saját rendezvényüket a PROGRECINEMA-t amit a party nevéhez méltóan a Szombathelyi nagy Savaria Moziban rendeznek meg. A rendezvény átütő sikert arat mind a régióban mint országos vagy épp nemzetközi szinten.
2006 nyarán elkészült Jankec első videó klipje SANGRE néven amit Tomee-val közösen készített el és vele egyidőben megjelent a Jankec feat. Tomee - Sangre maxilemez. A maxin az eredeti track mellett még 9 remix halható.
Jankec mind a napig nem elkötelezettje egyik stílusnak sem így szívesen és mesterien ötvözi az elektronikus zenei paletta irányzatait legyen az house, progressive, elektro, electronika, tech-house vagy éppen a techno hangulata természetesen az adott rendezvényt figyelembe véve, de ezekből is csak a kiemelkedő darabokat hajlandó feltenni a lemezjátszóra.
Jankec napjainkra magyarország egyik legkeresettebb dj-e.
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával
Ennél fogva Zsiga genetikailag (is) egyenes ágon viszi tovább az atyai szellemi örökséget. Ez teljesen nyilvánvaló azok számára, akik ismerik, és most azoknak is egyértelművé válhat, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




