Elektronikus zenei party és buli magazin



Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk

Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon

Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##

Igor D'ourden

Igor D'ourden

Biográfia

1989-ben kezdett foglalkozni a zenével. Kezdetben csak a hangszeres zene vonzotta, amatőr zenekarokban dobolt, mellette pedig jazz iskolában képezte magát.

A kilencvenes évek közepén robbant be életébe az elektronikus zene, ennek eredményeképpen ’96-ban már dj-zéssel foglalkozott, az elkövetkezendő egy-két évben pedig kisebb klubokban lépett fel.

Ezzel egy időben csatlakozott a Deadcode Production-hoz, akik Közép-Európa leghíresebb parti sorozatát, a Hyperspace-t indították el.

Az ezredfordulón önálló mix cd-vel jelentkezett, amit még egy követett két év múlva. 2002-ben producer barátja, Jay Cortez jóvoltából jelentette meg első bakelitjét a Strip Rec.-nál Genuine címmel.

2003-ben megalakította saját kiadóját Mutation névvel. A label első megjelenése is ebben az évben történt, a kiadvány címe pedig Rock Zero lett. A lemez olyan neves producerek listáján szerepelt, mint pl. Oliver Ho vagy Inigo Kenedy.

2004-ben Reecoba előadói névvel is zenélésbe kezdett, hogy szíve szerint kalandozhasson a különböző stílusokban. Ez azonban azt eredményezte, hogy egyre jobban „elhatalmasodott” rajta a „minimál érzés” és így már Igorként is megmutathatta zenei ízlésének sokszínűségét.

Rengeteg produceri munkával büszkélkedhet, amik általában válogatás lemezeken jelentek meg. Zenéjére leginkább a minimál hangzás jellemző, bár nem idegen tőle a keményebb, birminghami stílus sem. Fellépései szinte mindig kiemelkedőek, hiszen kivételes mixelési technikával rendelkezik. Szettjeire két szó a legjellemzőbb: dinamizmus és változatosság.

Nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy olyan sztárokkal játszhatott már együtt, mint Richie Hawtin, Sven Väth, Josh Wink, Jeff Mills, Luke Slater, The Advent, Alter Ego, Chris Liebing, Joey Beltram, Regis stb. Közel tíz éves dj pályafutása során Magyarország szinte minden klubjában és megarendezvényén megfordult és az összes szomszédos országba is eljutott.


Letölthető mixek

Meghallgatható track-ek

Videók





 
Ócsa
Ajka
2012-05-19
Mokambo Cafe  Robotrock
Békéscsaba
Balatonfűzfő
2012-05-19
Bob Cafe  Nyitóbuli
Balatonfüred
2012-05-26
Sun City  We Love Honey
Balatonmáriafürd
Bonyhád
Budapest II. ker
Budapest III. ke
Budapest IX. ker
2012-05-23
Park  Ablak-a-dubra
2012-05-30
Park  Ablak-a-dubra
Budapest V. kerü
Budapest VI. ker
Budapest VIII. k
Budapest XI. ker
Budapest XII. ke
Budapest XIII. k
Budapest XIV. ke
Csepreg
Csolnok
Dávod
Debrecen
Dunaújváros
Dunaföldvár
2012-05-19
Várudvar  Feldwarfest
Fehérvárcsurgó
Fertőszentmiklós
2012-05-19
Meidl Airport  Skyfield
Győr
2012-05-25
Mundo  DumDum
Kazincbarcika
Mende
Miskolc
2012-05-19
Malom Cafe  Retro party
Mosonmagyaróvár
Nógrádsáp
Nagyatád
Nagykőrös
Ozora
Siófok
Sopron
Székesfehérvár
Szeged
Szigetszentmikló
Szolnok
Szombathely
2012-05-23
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-05-30
A-Klub  Egyetemes Buli
2012-06-06
A-Klub  Egyetemes Buli
Vanyarc
Vonyarcvashegy
Zamárdi

Monoloc Interjú

Monoloc Interjú

A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...

DJ Afrojack nem adja el magát

DJ Afrojack nem adja el magát

Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...

Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával

Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával

Ennél fogva Zsiga genetikailag (is) egyenes ágon viszi tovább az atyai szellemi örökséget. Ez teljesen nyilvánvaló azok számára, akik ismerik, és most azoknak is egyértelművé válhat, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a...

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló

Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst  beszámoló

A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...