Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Eric Prydz

Biográfia
Bár 9 éves kora óta a zenélés az élete, az elektronika világába 2004 szeptemberében robbant be: ekkor jelent meg a Data Records gondozásában a "Call On Me", ami persze azonnal a nyár meghatározó slágere lett. Eric Prydz azonban minden nap gondoskodik arról, hogy ne ez alapján ítéljék meg őt és munkásságát: számos további saját szerzemény, remix és fellépés mellett 3 kiadót is vezet - nem kis sikerrel.
Eric Sheridan Prydz 1976. július 19-én született Stockholmban, Svédország fővárosában. 9 évesen már tudta: zenélni akar. Ebben csak a megfelelő felszerelés hiánya akadályozta meg ( bár szüleitől kapott egy zongorát), valamint az a tény, hogy koránál fogva az iskolapadot kellett koptatnia. A fanatikus zeneimádó Eric gyorsan javítóintézetben találta magát, és bár a problémákat megoldotta, elhivatottsága megrendült, mígnem hasonlóan gondolkodó jóbarátja, Steve Angello bátorítására elkezdte élesben is kipróbálni magát, és elindulti azon a bizonyos úton.
Kezdeti szárnypróbálgatásait nagyban meghatározták az svéd újgeneráció akkori képviselői: Adam Beyer és Hakan Lidbo. Ezt gyúrta össze a Depeche Mode iránti szenvedélyével, valamint a '80-as évek hangulatát idéző kezdeti elektronikával, Alexander Kowalski-val és az Underground Resistance-szel az élen. Így a Stockholm szívében megbúvó, a szó szoros értelmében vett underground stúdiójában igen kemény hangvételű zenéket gyártott, halvány funky beütéssel.
1994-ben dobosként csatlakozott egy svéd bandához, az "Enemy Alliance"-hez, közben pedig arról álmodozott, hogy ők lesznek az új Kraftwerk. Az inkább pop hangzásokat erőltető együttes azonban nem jelentett számára igazi motivációt, így folytatta a saját zenék írását a tech, a house és az elektro stílusaiban.
A munka igen hosszú idő után érlelte meg a gyümölcsöket, első megjelenése mégis egyből az EMI-hoz tartozó New Religion-nél jött ki "By Your Side" címmel. A dal nem várt népszerűságet hozott, amit kihasználva Prydz hamar átszerződött a Credence-hez. A 2002-ben megjelent "EP1" hirtelen hangos siker lett. Ez volt Prydz karrierjének igazi fordulópontja, hiszen a sikert meglovagolva rövid idő múlva megjelent az "EP2" és az "EP3" is, és szinte észrevétlenül lett a house szcéna legígéretesebb felfedezettje, köszönhetően - többek közt - az "EP3"-on megjelent "Slammin"-nek, ami 2003-ban az egyik legforróbb ibizai klubsláger lett.
A 2004-es "Call On Me" már egy más világba repítette Eric-et: igazi világsztár lett, akinek a lábai előtt leborult a szcéna. A dal 6 hétig vezette a UK Chartot (és kb. az összes többi európai listát), ami ebben a stílusban teljesen egyedülálló, nem is beszélve a 2 és fél milliós eladásról világszerte. Remix-felkéréseinek azóta is alig bír eleget tenni, a világ összes pontjára próbálják elcsábítani egy fellépés erejéig, saját szerzeményeire így alig marad ideje. Akkor viszont ismét odateszi magát. Talán az elsöprő világsikernek köszönheti, hogy elsőként hivatalosan megkapta a jogokat a Pink Floyd-tól, hogy a "The Wall"-t 2006-os köntösbe öltöztesse. A "Proper Education" talán még a "Call On Me" sikerén is túltesz, bár ezt ennyi idő után még nehéz megállapítani, de azért a több mint 10 kiadónál (elsőként természetesen a Pryda Recordings-on) kijött lemez igen szépen teljesít.
Bátran kijelenthető, hogy Eric Prydz napjainkban az egyik legfelkapottabb és legfoglalkoztatottabb lemezlovas és producer. Bár zeneszerzőként sokkal többen ismerik a nevét, a dj-pult mögött képes igazán megmutatni valódi énjét.
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Videók
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával
Ennél fogva Zsiga genetikailag (is) egyenes ágon viszi tovább az atyai szellemi örökséget. Ez teljesen nyilvánvaló azok számára, akik ismerik, és most azoknak is egyértelművé válhat, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




