Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Dieselboy

Biográfia
Dieselboy, vagyis Damien Higgins a legismertebb amerikai Drum & Bass DJ és producer, az underground zenei világ egyik nemzetközi szimbóluma.
1972-ben született Floridában, édesanyja Coloradóban nevelte 2 lánytestvérével. Gyerekkoráról dióhéjban: Az iskolai cserkésztáborban dobolt, hobbiból break-elt, gördeszkázott és igazi filmfüggő volt.
Az Pittsburgh-i egyetemi évei alatt találkozott 2 rádiós dj-vel, akik felajánlották, hogy segítenek megtanítani neki a szakma rejtelmeit, aminek eredményeként Higgins hamarosan a rádió rendszeres 6 órás(!!!) show-jában vendégeskedett. 1994-ben kölcsönkért lemezjátszókról készítette el első mixét, a „The Future Sund of Hardcore-t”.
„Az emberek ekkor hallottak először rólam ám hamarosan meghívásokat kaptam Amerika nyugati területeiről. Nagyon lassú folyamat volt ez, ami mára már hat kontinensre terjed ki.”
1997-ben Nigel Richards, a philadelphiai 611 Records Dj-je és tulajdonosa társat keresett, így lett Higgins a bolt eladója, póló- és logótervezője is. 1998-tól 2004-ig a philadelphiai Fluid Club csütörtöki Platinum partijait szervezte, amik már a jól ismert North Amerca’s Premier esték. 1998-ban Dieselboy a d&b legenda LTJ Bukem elől halászta el a legjobb Drum & Bass DJ-nek járó díjat a Global Dj Mix Awards-on. 2000-ben az ő track-je lett az első amerikai szerzemény, ami Goldie legendás klubjában a Metalhedz-ben feldördült, továbbá ő volt az első amerikai, akit az angol Suburban Base kiadó mix készítésére kért 1996, majd 1997-ben is. Olyan d&b legendákkal turnézott, mint: Technical Itch & Decoder, DJ Fresh, Bad Company, Hype.
2000-ben Dj Rap-el és AK 1200-vel. valamint MC Messinian-nal csapatot alkotva egy páratlan szuperturné sorozatot indítottak ’Planet of the Drums’ (POTD) néven. Jelenleg a turné a 9. évében tart, amivel a leghosszabb elektronikus turnésorozat Amerikában. A POTD-nek köszönhető a Drum & Bass fellendülése az USA-ban.
Dieselboy volt az egyetlen D&B Dj, akit Moby meghívott az Area2 nemzetközi turnéra, olyan nevek mellett, mint, David Bowie, Busta Rhymes, Blue Man Group, Tiesto, és John Digweed.
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















