Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Chris Liebing

Biográfia
Chris Liebing 1991-ben, egy Frankfurt melletti kis klub, a ’Red Brick’ rezidenseként debütált lemezlovasként, ahol késõbb rezidensi pozícióba is került. Ott még a legkülönbözobb zenei irányzatokat játszotta, a soul-tól és a hiphop-tól kezdve a popzenén át egész a house-ig. 1993-ban megvásárolt egy giesseni lemezboltot, a Downtown Records-ot, amin keresztül aztán felfedezte az elektronikus zenék széles skáláját. Egy évre rá pedig úgy döntött, nyit egy techno klubot, ez lett a ’Spinclub’
1995-ben Chris a Sven Vath tulajdonában lévõ és már akkor legendás frankfurti Eye Q Records-hoz szegõdött, miután év elején be kellett zárni a Spinclubot. Ezalatt a periódus alatt ismerkedett meg a késõbbi jó baráttal és szerzõtárssal, André Walterrel, akivel hamarosan összehoztak egy stúdiót, majd nekivágtak a zenekészítésnek. Az év végén meg is jelent elsõ lemezük a Global Ambition kiadónál (Woodpeckers – The Rage). Ezt hamarosan egy saját kiadó, a SOAP megalapítása követte két Downtown Records-os arc, Toni Rios és Tommy Bingel közremûködésével. Különbözõ nicknevek alatt (Traveller, E.H.R. és Noosa Heads) lemezek és remixek egész sora fémjelezte ekkor Chris produceri munkásságát.
1995 novemberében lehetõséget kapott arra, hogy játszhasson a frankfurti OMEN-ben, amit hamarosan itt is rezidensi poszt követett. Egy évvel késobb a DJ-zés hatására létrehozta a ’Fine Audio Records’-ot. Chris itt szerezte elsõ igazán nagy nemzetközi elismeréseit olyan lemezekkel, mint az Audio 07, vagy az Audio 11.
1999-ben felgyorsultak az események, Chris elõször játszott az U60311-ban és a minden hónap elsõ péntekjén megtartott ’Es ist freitagaaabend...!” partik házigazdája lett, együtt játszva kedvenc DJ-ivel és Live Act mûvészeivel a világ minden tájáról.
Csatlakozott a Cocoon ügynökséghez, hogy felügyeljék és szervezzék az egyre bovülõ booking naptárját. Szintén ebben az évben hozta létre újabb kiadóját a ’CLR’-t és kisvártatva több sublabelt is (CLRetry, CLAU, Stigmata). Sajátjai mellett tucatnyi kiadónál is letette a névjegyét egy-egy lemez vagy remix erejéig. Primate, In-tec, Geuhsky, Musicman, Planet Vision, Cocoon, Gigolo, Highball, és a sor még korántsem teljes...
2000 augusztusa óta Pauli Steinbach társaságában õ vezeti a ’Pitch Control’-t a HR XXL rádión, hétrõl-hétre a legnagyobb és legtehetségesebb DJ-k vendégszereplésével.
2002-ben elhagyta a Cocoon-t és azóta saját maga irányítja a bookingjait.
Tavaly szeptemberben megkapta a saját bevallása szerint eddigi legnagyobb elismerését, a ’German Dance Awards’ legjobb hazai lemezlovasának járó díját, olyanokat megelõzve, mint Sven Vath, Paul van Dyk, vagy Westbam. Nem sokkal a díj megnyerését követõen pedig majd’ két évnyi munka gyümölcseként megjelent elsõ nagylemeze, az azóta is taroló ’Evolution’.
Chris mindeközben rendületlenül járja a világot, megfordulva a legmenõbb klubokban és legnagyobb fesztiválokon. Fellépéseit, amikben a személyes varázserejének legalább akkora szerepe van, mint elementális zenéjének, mindenhol óriási népszerûség kíséri.
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Videók
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















