Chris Liberator

Biográfia

Egész életében Észak-Londonban élt, bár Kelet-London külvárosában született (Hornchurch, Essex, de igazából lényegtelen). Tinédzser korában ideje nagy részét a punk kultúrára áldozta (emlékezetes zenekarok: Sex Pistols, Stranglers stb.). Több zenekarban is játszott, a még csak éledezõ party kultúra felemelkedéséig sokszor illegális koncerteket adtak. Az egyik törzshelyük a nyugat-londoni Centro Iberico Anarchy Centre volt (kb.: "Centro Iberico Anarchia Központ"), a másik az eredeti Anarchist Centre Wrapping-ban, melyet egy Crass & Poison Girls lemez eladásaiból származó bevételbõl hoztak létre. Nagyon jól érezte magát ebben az idõben, érdekes emberekkel ismerkedett meg és hatott rá az újfajta politikai légkör is. Az olyan anarcho-punk zenekarokból kiáramló "meredek" hozzáállás, mint pl a Sub-Humans, a Poison Girls, az Apostles vagy a Crass, nagyon nagy hatással volt a gondolkodására.

Az ezt követõ években az élete megváltozott. Valahogy eljutott a diplomáig, méghozzá humán tárgyakból (ango lés pszichológia) a mai Hertfordshire Egyetemen, miközben továbbra is kisebb hírû bandákban zenélt (pl. Hagar the Womb). Tanulmányai alatt és után is minden lehetséges idejét a zenére fordította, miközben "szar áruházi munkákat" végzett, olcsó albérletekben lakott, idõnként szó szerint egyik napról a másikra élt.

A zene mindig elõbb jutott eszébe, mint bármi más az életben, és hamar rájött, hogy nem akar a céges gépezet csavarja lenni. Amikor a Hagar the Womb feloszlott és az egész punkmozgalom kezdett nevetségessé válni, új zenekart alapított "We Are Going To Eat You" néven (késõbb Melt). Elkezdtek számokat írni és emelni a zenéjük színvonalát. Visszatekintve, a zenék elég ódivatúan szóltak, mégis fontos pont volt ez Chris életében, mert ez volt az elsõ és utolsó eset, hogy kiadóknál való kilincseléssel próbálkozott meg betörni a piacra. A hercehurca vége egy jogi ügy lett, ami tönkretette a csapatot, pedig épp kezdtek volna jók lenni. Chris ma is dühösen emlékszik vissza, ám ekkor tanult meg egy nagyon fontos dolgot (amit szerinte már akkor is tudnia kellett volna): soha ne add el magad, soha ne veszítsd el magad felett az irányítást! A zenekar haldoklása közben jobban elmélyedt az elektronikus zenében, így elkerülhetetlenül a tánczenében is (Mark Stewart, Tackhead, Revolting Cocks stb). 89-90 környékén kötött ki a technonál. Ebben az idõben ismerkedett meg Juliannel, és késõbb Aaronnal, akiket ugyanez érdekelt és a város ugyanazon részén lógtak, mint õ. A barátaik és az egész ismeretségük ekkor még erõsen punk- és csavargó-orientált volt. Miközben Juliannel szorgalmasan gyûjtögették a zenéket, és minden hétvégén rave-ekre jártak, úgy érezték, ez az zene az új "rave" életfelfogással együtt igenis pozitív hatással lehetne a társaságra, természetesen az elüzletiesedés, kommersziálódás nélkül, amely ekkoriban kezdett erõsödni.

Néhány haverja elhívta egy buliba egy illegális pubba. Punk bulinak indult, de voltak DJ-k, akik technot játszottak. The Shrape Collective-nek hívták magukat (késõbb: Urge). Julian is elkezdett ilyen bulikat rendezni, zenekarokkal az egyik szobában és technoval a másikban. DJ-k nem voltak, kazettáról ment a zene, amíg egyszer Aaron el nem jött - neki voltak lemezjátszói és azt javasolta, hogy a következõ partyn játsszanak hárman együtt. Így is lett, és megszületett a Liberator.

Tartottak néhány városi partit 1991-92 õszén telén, miközben kapcsolatba kerültek sok ún. "free" party, amelyek ekkor élték fénykorukat, a leghíresebb talán a Spiral Tribe volt.

A Spiral Tribe volt a szabadtéri rave-ek csúcsa. Sokan nem akartak 30 fontokat fizetni egy buliba való bejutásért, inkább megrendezték maguknak, valahol a mezõn, vagy raktárakban, vagy akárhol. A Bedlam nevû csapat volt az egyik fõszervezõ. Chris-ék a Conspiracy-n keresztül ismerkedtek meg velük, akik szintén partykat szerveztek, velük 91 telén már dolgoztak, illetve a további években is fognak. Free, mint ingyenes és free, mint szabad: fantasztikus idõszak volt ez, a hatóságok nem tudták, hogy mihez kezdjenek ezzel az egésszel 1992-ig, a legendás Castlemorton party-ig, ill. a késõbbi Criminal Justice Act-ig.

Aki nem volt ilyen free partyn, az nem tudja, mibõl maradt ki! Chris szerint szégyen, hogy ennek az igazi underground szcénának a jelentõségét soha nem ismerték fel: "A free partykon több kaszt olvadt össze, több elõítélet dõlt meg, mint bárhol másol. Senki nem közelítette meg szociális szempontból a témát, pedig emlékszem, a 80-as évek közepén, az Extasy-robbanás elõtt a fiatalok veszélyesek voltak! Egymást vagdaló punkoktól kellett félned az utcán, nem tudhattad, mikor kapsz te is a fejedre. Az az Extasy hozta a megváltást, ami ezekbõl a free partykból nõtt ki. Sok embert más irányba fordított, megmutatva, hogy nem csak lázadni és rivalizálni lehet."

Néhány szót Chris zenéjérõl... konkrétan az acid technoról. Mielõtt arra gondolnánk, hogy ehhez a zenéhez elég néhány visító Roland TB-303 és kész: nem elég! Amikor 1993-ban elkezdték a Stay Up Forever labelt, teljesen lenyûgözte õket a 303-as hangja, és a klasszikus acid techno hangzásra koncentráltak. Ez a label ma is fut, és ma is 303 alapú. De 1995-ben új labelt indítottak Cluster néven, amely pl. egyáltalán nem foglalkoztat 303-ast, mégis megvan az igazi szaggatott londoni acid hangzása. Más hasonló labelekkel együtt (pl. Routemaster, Smitten, újabban 4x4, Hydraux, RAW, Powertools) az évek alatt az acid techno az évek folyamán a sikító torzított 303-as alaptól mára eljutott a techno minden szegletéig. Lényegét a kemény tribal techno adja, kiegészülve telt analóg hangokkal.

Christ gyakran emlegetik afféle prófétaként az acid techno kultúrája miatt. Õt azonban nem igazán érdekli, nem akarja magát sem naggyá tenni, sem az acid kultúrát. "Ez a stílus megvan médiaháttér, sztárolás és hasonlók nélkül is. Lehet szeretni és lehet távozni, engem nem érdekel." A DJ-kultuszhoz való hozzáállásáról annyit, hogy folyamatosan azon ügyködik, hogy megszüntesse maga körül a "nagy, híres DJ-hez" fûzõdõ misztikumot. Gyûlöli, amikor a DJ-ket úgy tisztelik, mint a rocksztárokat a rajongóik, vagy amikor azok viselkednek úgy, pl. megjelennek, játszanak, eltûnnek egy idõre a VIP roomban, aztán beülnek a kocsiba és hazamennek. Chris Liberator beszélget az emberekkel, próbál egy hullámhosszra kerülni, és közben jól érzi magát. Ilyenkor mindig az jár a fejében, hogy milyen szerencsés, hogy azt csinálhatja, amit szeret, illetve az, hogy jóval többet kap, mint amit belead, vagy valaha is bele fog tudni adni. Európai, dél-amerikai, izraeli, ausztráliai útjai mind izgalmasak, betekintést kap a különbözõ kultúrákba, nagyon sok barátot szerzett a világ minden táján.

Szeret DJzni. Ez a mestersége. Soha nincs megelégedve egy szettjével sem, mindig átgondolja, mit csinált volna másképp. Amikor nem DJ-zik, akkor a labelek kiadásával foglalkozik. Ez sokkal több idõt elvisz, mint a fellépései, és nem a stúdiómunkára kell gondolni! Számlázás, könyvelés, szervezés, papírmunkák...

Persze sokat foglalkozik zenekészítéssel is, jó pár munkája jelent meg az utóbbi években, saját és másokkal közös dolgok is. A Maximum Minimum labelje pl. kis példányszámban (1000) fut, vagy ott a Yolk (tech-house/funky techno), vagy a Double 7, melyet Ben Balafonic-kal követ el, elsõsorban tört és funky house jelenik meg rajta. Természetesen a szokásos Smitten, Stay Up Forever stb. acid techno kiadások is folyamatosan futnak.

Tehát itt tart ma. 10 év múlva valószínûleg még mindig Londonban fog élni és még mindig zenével fog foglalkozni. MInden idejét kitölti a zene, õ maga elképzelni sem bírja, hogy ez máshogy legyen. Van, amibõl van pénz, van, amibõl nincs, de túlságosan szereti minden egyes projektjét ahhoz, hogy bármelyiket abbahagyja.