Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Budai

Biográfia
Pályafutását ugyanúgy kezdte mint több tízezer DJ-önjelölt szerte a világban. Az otthoni kazettagyűjtések mellett, járni kezdett diszkókba és klubokba, hogy megfigyelje a nagyöreg lemezlovagok munkáját.Az Angyal bár (nem azonos a maival)lebetegedett lemezlovasa helyett kellett beugrania először dolgozni. Ezután továbbra is maradt az ominózus szórakozóhelyen és ettol fogva szorgalmasan vásárolta a lemezeket.1990-ben egyéni második helyezést ér el a DMC Magyarországi bajnokságán. Ettől fogva folyamatosan hívni kezdik Budapest táncos helyeire, míg 1993-ban megnyit az ország első csak techno helye a Hysteria. Még ebben az évben meghívást kap Siófok premierklubjába, a Flörtbe. Itt maga alakítja ki és át a klub zenei vonalát. A klub hamarosan az ország egyik legjelentősebbévé válik és a mai napig élő legenda.
1994-ben rendezik meg a magyar dance kultúra szempontjából máig legfontosabb rendezvényt, az X-Mas Mayday-t. Több DJ társával egyetemben meghívást kap erre a partira, amit számos másik követ majd.
1995 tavaszán Budai rezidenciájaként nyílik meg a Dark Side. Még ebben az évben szervezi meg a hagyományteremto elso Stüssy Boat Party-t a Balatonon.A Dark Side-ból Budapest új szórakozóhelyére a belvárosi E-Play-be igazol át 95. végén. Ugyanekkor Budai pár barátjával megalapítja és elindítja a FREEE Magazint. Mindeközben partik szervezésében vesz részt és az ébredező vidéki klubokba egyre több meghívást kap. 1996 nyarán távozik a Flörtből. Felkérik, vállaljon rezidenciát Siófok másik szuperklubjában a Palace-ban. Ez az együttműködés a leghosszabb ideje tartó rezidencia rekordját is tartja Magyarországon.
1997-ben jelenik meg első mixalbuma a retrospektív Techno-House Classics Of 93-96, mely iskolateremtő stílusával felnyitja a Magyarországon tevékenykedő lemezkiadók szemét.
Megnyeri az év DJ-je díjat, a Silvervoice prezentálásában.Közben a sokak által legendává vált bocskai úti PATEX/hyperspace állandó fellépője.
1999-ben megjelenik a DJ Mix Vol 2, amely progresszív hangvételével lepi meg és ejti ámulatba rajongóit. Mindeközben tovább folytatódik fellépéssorozata. Rendszeres jelleggel tesz eleget külföldi meghívásoknak Ausztria, Németország, Csehország, Szlovákia, Románia, Svájc, Jugoszlávia klubjaiban és a New York-i magyar közösség invitálására ellátogat New York-ba is.
2000-ben jelenik meg a Techno-logic vol 1., amely ismét újabb fajta koncepció szerint készült mixalbum. A Techno-logic egy újabb lehetoség volt arra, hogy bemutathassa zenei sokoldalúságát.Első próbálkozásai remixek formájában látnak napvilágot, míg Lets Just Go For It című szerzeményével leteszi alapkövét produceri pályafutásának. Három közös szerzeménye Ferry-vel napvilágot lát a holland Pro kiadónál.
2001 végén megalapítja saját lemezkiadóját az Egoist Records-ot, amit az egykori Sonic Age tag Vic-kel közösen üzemeltet.
Hosszas szünet után 2002 nyarán megjelenik új mixalbuma. A két különálló lemez, amely limitáltan dupla csomagolásban is forgalomba került, pontosan tükrözi Budai jelenlegi zenei világát, sőt számos új szerzemény is napvilágot látott rajta.
2002 CD ONE & CD TWO
2004 Live Funky-Techno Roadmovie
2005 Budai & Vic - This is Ego
2007 Budai I Love Deep
Saját művei:
DJ Budai – Lets Just Go For It
DJ Budai – Muzik 2.
DJ Budai – Forthright
Budai & Ferry – Csepp a tengerben
Budai & Ferry – Zazen
Budai & Ferry – Inside
Budai & NewL – Blue Nights Are Beautiful
Budai & Vic – Ma Macoosa
Budai & Vic – Highlined
Budai & Vic – Menthal Breakdown
Budai & Vic – That's what we call phunky
Budai & Vic – Teker
Budai & Vic – Breakin Rio
Budai & Vic – Shake Yo Booty
Budai & Vic – Justagruuv
Budai & Vic – She
Budai & Vic – Big Fan
Budai & Vic – Chordless
Budai & Vic – Jack In The Base
Budai & Vic – Fragments
Budai & Vic – Guatemala
Budai & Vic – Ayayo
Budai & Vic – In/Out(version b)
Budai & Vic – Odussey
Budai & Vic – Groove Is In The Air
Budai & Vic – Banana
Budai & Vic – Fuckin' Sources
Budai & Vic – Gotta Go Pee
Budai & Vic – Nobody
Budai & Vic – 2 Minute Affair
Budai & Vic – Free
Budai & Vic – Can You Feel
Budai & Vic – I Want You Back
Budai & Vic – I Love Deep
Budai & Vic – Luv U
Budai & Vic feat. Julio – The Sweetest Tune
Budai & Vic feat. Julio – I Feel You Closer
Budai & Vic – Meeru/Plastic City/
Budai & Vic – Don't Come Back/Plastic City/
Budai & Vic – Once Again/Plastic City/
Budai & Vic – Planet Ogo/Plastic City/
Budai & Vic – Body & Mind /Plastic City/
Budai & Vic – Alone 2007/Plastic City/
Budai & Vic – Set U Free /Plastic City/
Budai & Vic – Nobody2 2007/Plastic City/
Budai & Vic – Funky Technician 2007/Plastic City/
Budai & Vic – Rollerbar 2008/I Love Deep/
Budai & Vic – U Just Don't Know 2008/I Love Deep/
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Videók
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















