Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Andro

Biográfia
Míg a korabeli srácok a játszótéren fociztak, és a lányokat hajkurászták, addig a 13 éves Baki Gábor otthon ült a számítógépe előtt. Elmélyedt a lövöldözős és stratégiai játékokban, majd felfedezte az Impulse Tracker nevű programot. A zeneírás remek időtöltés volt számára, de titkon azért remélte, hogy egyszer többre is viheti.
Kezdetben mindenféle hibrid zenéket készített, az alma azonban nem esett messze a fájától, így hangtechnikus édesapja és az ő lemezlovas ismerősei révén korán bepillanthatott az itthon éppen divatba jövő house, trance és techno zenék világába. Otthon is gyakran szóltak ilyen zenék, az első hatások tehát a szomszéd szobából érkeztek.
Első nótája szemtelenül fiatalon, 15 évesen jelent meg, egy magyar válogatáson. A zenélés öröme egyre inkább magával ragadta, és elkészítette első önálló lemezét. Ekkoriban a house-ra volt rákattanva, így nem meglepő, hogy a lemez a holland house-mágus és akkori példakép Olav Basoski nevével fémjelzett Work kiadó gondozásában, a Work White címkén jelenhetett meg. Hamarosan egy remixet is elkészített a Work deLuxe-nak.
A pumpálós house után megismerkedett az akkoriban progresszív jelzővel illetett house és trance irányzatokkal. Beleszeretett Darko Rotor című zenéjébe, ezért muzsikáit a brit Mechanism kiadónak küldte el, a válasz pedig egy lemezszerződés formájában kopogtatott az ajtaján. Innentől nem volt megállás, a remixfelkérések sorra követték egymást, készített például a Pornostar címkének (Fingerfest Inc. - Autoporno és De Loren & Colors - Nanga), újraértelmezett egy Pashka számot ismét a Mechanismnek, és remixelt a szintén brit Gravitation kiadó kérésére is.
Ezután ismét készen állt a megújulásra, elkezdett újra saját zenéket kreálni. 2004-ben a holland Cyber Records-nál mindjárt két lemezt is megjelentetett, rajtuk az Allnighter-rel és a Solaris-szal - amely egyébként helyet kapott egy Moshic Essential szettben is -, valamint az Invisible-lel és a Soulfly-jal. Januárban az Allnighter-t Stefano Greppi kétszer is pörgette John Digweed Kiss Fm-es műsorában. Ez a lemez egyben a sötét korszak végét is jelentette, zenéi egyre dallamosabbak, kifinomultabbak, akusztikusabbak lettek, ahogy felfedezte a különböző programok adta lehetőségeket.
Időnként szívesen készít dalokat cimboráival, a Snake Sedrick-kel közösen elkövetett Liquid State és Solid State című számok az olasz Screen Recordson láttak napvilágot, a folyékony halmazállapotú nótát pedig Digweed is játszotta a Kiss FM-en. Mivel a két producer stílusa merőben más, mikor összeülnek egy közös dal erejéig, egy harmadik stílus születik.
2004. nyarán Andro hatalmas lépést tett az ismertség és az álmai megvalósulásához vezető úton, mikor elkészítette a Pink Floyd - Another brick in the wall feldolgozását, amit Satoshi Tomiie után rengetegen kezdtek el játszani, és nem csak a szakma, de a közönség elismerését is kivívta, és egy belga lemezboltban 2005 második legnagyobb példányszámban eladott lemeze lett.
Nemrég újabb lemezszerződést írt alá a Cyber Records-szal az ott megjelenő harmadik lemezére, gazdára talált a Retroid című track is, a Method-on pedig most jött ki legújabb bakelitje Monkey Lover címmel, ami a top40-es Balance Promote Chart második helyéig jutott.
Újabb remixfelkérések és egy Karányi remixverseny első helyezése után megválasztották először 2005, majd 2006 legjobb hazai producerének, és az év hazai felfedezettjének. Nature Wakes remixe a budapesti Radio Deejay játszási listájának első helyén végzett, ahol két hónapig tartotta is magát. A közelmúltban elindult Snake Sedrick-kel, és az Yvel & Tristan duóval közös, havonta jelentkező rádióműsora Indigo címmel, az amerikai székhelyű, de a világ minden részén fogható Proton Radión. Hamarosan egy újabb felkérés érkezett, ezúttal egy székesfehérvári FM rádiótól, így elindult a Filter, melyhez Andro Snake Sedrick-et választotta műsorvezető társául. A Filter nyolc adást ért meg, és vendégként a magyar dj élvonal nagy része játszott élőben a székesfehérvári rádióstúdióban. Andrónak azonban még ezek sem bizonyultak túl fárasztónak, ezért belekezdett egy zenés témájú blogba, az egyik leglátogatottabb magyar party-oldal felkérésére. Az Androblog a Partycom oldalán olvasható.
2006. végén első magyarként került fel a világ legrangosabb dj listájára, a brit Dj Mag top 250-ébe, 146.-ként. Röviddel ezután megalapította saját, digitális kiadóját, ahol a remixverseny nyertes Karányi remixei után további saját zenéket és remixeket tervez kiadni.
Lemezlovasként először a Citadellán mutatkozott be, azóta számtalan más helyen is hallhattuk, többek közt szülővárosában Székesfehérváron, Varsóban, Plzenben, Pozsonyban, valamint a 2006-os budapesti Mayday-en. Aktuális dj szettjeiben house és electro keveredik progressive darabokkal, és abból a szempontból is szerencsésnek mondhatja magát, hogy rengeteg zenét hónapokkal a megjelenésük előtt mutathat be a nagyérdeműnek, nem beszélve a saját, sokszor befejezetlen zenéiről. Mások zenéit sem bírja érintetlenül hagyni, minden egyes darab amit lejátszik speciális Andro edit, a zenék szerkezetét olyanra formálja, ahogy neki megfelelnek. Ezért talán nem meglepő, hogy főként cd-ről játszik.
Főiskolás lévén, év közben nehezebb beosztania az idejét és energiáját, ezért kevesebb ideje jut szenvedélyére. Leginkább önállóan szeret alkotni az otthona nyugalmában, ami néha nehezen valósítható meg, tekintve, hogy öccse egy metálbanda tagja, így stílusok kavalkádjától zeng a ház. 22 évesen azonban még mindig ugyanúgy alkot, mint kilenc éve: egyetlen számítógéppel.
Akik játszották Andro zenéit: Sasha, John Digweed, Deep Dish, Satoshi Tomiie, Paul van Dyk, Desyn Masiello, Anthony Pappa, Nick Warren, Hernan Cattaneo, Sander Kleinenberg, Luke Fair, Adam Freeland, Evil 9, Pete Tong, Chris Fortier, Max Graham, Sultan, Moshic, The Low End Specialists, Stefano Greppi, Shiloh, Greg Benz, Hector Romero, Behrouz, Saeed & Palash.
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















