Dj,lemezlovas,elektronikus zenei művész,elektronikus zenei djk
Lemezlovasok,djk,producerek akik mixei, biográfiái megtalálhatók oldalunkon
Válassz kezdőbetűt: abcdefghijklmnopqrstuvzxy##number##Andrewboy

Biográfia
Először 14 évesen kezdett megismerkedni a Dj szakma alapjaival. Akkori tanítómesterei Magyarország legsikeresebb lemezlovasai voltak, akik elérhetővé tették számára az elindulást a pályán. A pontos mixelés, scrach-elés tudománya egyedi stílust adott Andrewnak, amelyre hamar felfigyelt a szakma. A 90-es évek elején részt vett egy Dj versenyen, melyet a legfiatalabb Dj-ként meg is nyert. Ettől a ponttól felgyorsultak az események pályafutásában. Rövid idő elételtével az ország klubjainak egyik legkeresettebb, legaktívabb lemezlovasa lett. Közel 20 klubban dolgozott, mint rezidens Dj, mellette számtalan hazai és külföldi rendezvényen lépett fel. 2000-ben két versenyen is indult, a DMC-n, mely a világ egyik legrangosabb Dj versenye. Ekkor második helyezést ért el. Később a Pepsi tehetségkutató ’sztárcsináló’ versenyén két kategóriában is indult. Saját dal és Dj-mix kategóriákban. Az utóbbiban közel 600 jelentkező közül az első helyet érte el. 2001-ben részt vett saját szervezésű kamionjával a Budapest Parádén. Eddigi munkája során olyan neves Dj-k mellett lépett fel külföldön és hazánkban, mint John Digweed, Lee Burridge, Stewe Lawler, Paul Oakenfold, Flash Brothers, Chris Gainer, Marcus James, Paul Rodgers, Peace Division, Desyn Masiello, Hernan Cattaneo, Nick Warren, Satoshi Tomiie, Anthony Pappa, Chriss Scott, Sultan, Tarkan, Chris Fortier, Luke Fair, James Holden, Hybrid, Lexicon Avenue, Austin Leeds, John Creamer, 16bit Lolitas, Quivver, The Low End Specialists, Chab, and more&more.
...és az eredmények
-Pepsi Sztárcsináló mix kategória győztese
-Dmx Technics verseny második helyezett, egyéni kategóriáján belül a legsikeresebb
-Két magas színvonalú klub rezidens lemezlovasa Magyar- országon, a Home Clubban és a Pachában (2002-2004)
-Szerzői mixalbum megjelenése 2004. júniusban
Az album Magyarország legrangosabb zenei jelölését kapja a legjobb electro-dance album kategóriában
-Dalok megjelentetése bakeliten, országos eladási rekorddal
-Saját szerzeményei hamar a top listák élére kerültek
-Dalok megjelentetése külföldön is
-Számos külföldről érkező ajánlat
-Magyarország legrangosabb elektronikus internetes rádióján, a www.justmusic.fm-en promos mixei rekord letöltést értek el.(2007)
Jelenleg Resident lemezlovasa a Budapesti Coronita clubnak.(Magyarország legnagyobb after party-ja (2007)
Letölthető mixek
Meghallgatható track-ek
Videók
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















