Adam Beyer

Biográfia

A stockholmi Cari Lekebusch, Joel Mull és Jesper Dählback mellett Adam Beyer neve összenőtt a svéd techno hangzással, mely a kilencvenes évek óta erősen hat a világra. Beyer a planéta egyik legnagyobb és legbefolyásosabb producere/DJ-je. A folyamatos fejlődés és tökéletesedés jegyében készült három stúdió albuma, a ‘Decoded’ (Planet Rhythm, 1995), a‘Protection’ (Drumcode, 1999) és az ‘Ignition Key’ (Truesoul, 2002) kitűnően mintázza a svéd techno művész átalakulását a nyers gyémántból a csiszolt alkotás felé. Hosszú utat tett meg azóta, hogy fiatalkorúként rendszeresen besurrant Stockholm virágzó acid house szcénájába, és kétségtelen, hogy legalább olyan hosszú és érdekes út áll még előtte is.

Adam Beyer-t, aki 5 évesen hard rockot és Kiss-t hallgatott, mindig is lenyűgözte a zene világa, már fiatalon is egyfolytában a csillogó fekete korongokra gyűjtött. Miközben a hip hop és rap világával ismerkedett, Beyer fiatal fülei hirtelen megnyíltak az Olaszországból és Angliából beszűrődő új hangzásokra 1987/88-ban, a “rakt över disk" rádió műsorra felfigyelve, mely az ébredező house szcéna foszlányait sugározta.

„Úgy éreztem ez a legjobb dolog a világon, és hetente hallgattam. A műsorvezető elég sok lemezt megvariált, ráénekelt – egy nagy pazar stúdióban volt mindenféle felszereléssel. Akkor döntöttem úgy hogy DJ leszek.”

Akkoriban Beyer dobolt egy ifjúsági központ-szerű helyen, ahol a fiatal kölykök lógtak. Az egyik terme egy diszkó volt, lemezjátszókkal, dobokkal és egy billiárd asztallal. Beyernek az az álma azonban hogy saját lemezjátszókat vegyen, még távoli vágyálom volt csupán. Aztán tragédia történt.

13 éves korában apja elhunyt. Ez mindenki számára óriási fordulópont, különösen a fiatal, változó években. Azzal a kis pénzzel, mely apja vagyonából származott még inkább elhatározta, hogy követi célját és vett két lemezjátszót meg néhány lemezt.

„Azt hiszem, az nagy mértékben ösztönzött, hogy az apám igen tanult volt és nem valószínű hogy valaha is engedte volna, hogy lazán vegyem a sulit és ennyi időt töltsek a lemezjátszókon való gyakorlással. Az biztos, hogy fordulópont volt az életemben.”

És mint e fordulópont lebetonozásaként, később ugyanabban az évben elment élete első rave partijára is.

Beyer a helyi specialista dance zenei bolt, a “Vinyl Mania” egyre gyakoribb látogatója lett, ahol rengeteg régi italo-disco zenét árultak, olyasmiket, mint a Scotch és a Lazerdance.
“12 évesen nem csak a hiteles detroiti lemezeket keresi az ember, bármit, ami táncolható”, emlékszik vissza Beyer. 15 évesen már az iskola bulikban DJ-zett. Mire vége lett az iskolának, Beyer osztálytársai mind már valami étteremben vagy irodában próbáltak munkatapasztalatokat szerezni. Nem úgy a még mindig elszánt fiatal DJ. Volt akkoriban egy DJ iskola Svédországban és Beyer ott szerzett némi „munkagyakorlatot”. Az iskolai kontaktjai segítségével több fellépésre is szert tett, plusz összehozták olyan idősebb arcokkal, akik segíteni tudtak nekik.

Beyer-t iskolai barátai arra is rávették, hogy szálljon be a stúdió felszerelésbe, amit együtt sikerült összehozniuk. Beyer így emlékszik vissza: „Joel Mull-lel és Peter Benisch-sel a suliban találkoztam, 16 vagy 17 évesen, és én tanítottam Joel-nek, hogy hogyan kell DJ-zni. Ő bemutatott Peter-nek, akinek volt egy samplere, és elkezdtünk azzal variálni. Fogalmam sem volt hogy mit kell azzal kezdeni. Elkezdtük megtanulni az alapokat, aztán vettünk egy Atarit, majd gyújtöttünk egy kis pénzt, vettünk egy Juno 106-ot, egy 303-ast, és így tovább.” 1993-ra már elég önbizalmuk lett, hogy kiküldjenek néhány demót, melyek közül pár a new york-i ‘Drive In’-ban landolt, amit Adam X és Jimmy Crash igazgatott. Nyolc hónappal később valóra vált Adam Beyer gyermekkori álma. Megjelent első lemeze.

További megjelenésekkel a három barátot egyre többször hívták fellépésekre, egyre nagyobb bulikba, bár még mindig csak Finnország, Norvégia és Dánia határain belül. Aztán hirtelen minden beindult. „94-ben sok lemezt adtunk ki, de még mindig nem a saját nevemen, így ez még mindig egy kicsit kompromisszumos volt. Sok igazán gyors tempójú dolog volt benne és némi hard trance is de akkor már sok techno zenét vettem az UR-től és Jeff Mills-től is. Még semmi sem volt igazán kikristályosodva.”

Aztán Beyer átesett a „techno vízkeresztségen”, amikor befejezte az iskolát 1995-ben. Nyaralás közben az az ötlete támadt, hogy kizárólag dobokra építve alkot egy lemezt. Még abban az évben megjelent a ‘Drumcode 1’, Glen Wilson Planet Rhythm kiadójánál, mely azonos nevet viselt azzal a lemezbolttal, ahol Adam megszerezte első állását, és ahol később megismerkedett a szintén DJ/producer Cari Lekebusch-sal. A ‘Drumcode 2’, és az 1995-ös ‘Decoded’ megjelentetését követően Beyer tovább lépett, és 1996-ban létrehozta saját labelét, a Drumcode-ot.

Beyer terjesztői először azt javasolták neki, hogy óvatos legyen, és csak maximum 1000 példányt adjon ki, különben komoly pénzeket veszíthet. Azonban már a Drumcode első kiadványa megalapozta a label többi kiadványának sorsát, bár 3000 kópiánál megállt, mivel azzal „még underground’ maradt

Beyer, Lekebusch és a többi helyi művész, mint például Joel Mull hamarosan nagyon kelendők lettek, „Eltelt pár év mire ráeszméltünk, hogy mekkorára is nőtték ki magukat a dolgok. Először olyan 97 környékén hallottunk a svéd techno hangzásról.” 1995 és 98 között a stockholmi triumvirátus lemezek tucatjait jelentette meg melyek underground klubslágerek lettek. Egyre több európai klub- és fesztivál fellépésre hívták őket, ahol Beyer hamarosan a headlinerek között találta magát.

1997-től 99-ig Beyer egy társkiadót is működtetett a nagysikerű Drumcode-dal párhuzamosan, ‘Code Red’ néven, melyet 10 kiadvány után megszüntetett. 1999-ben megjelentette „Protection’ című albumát, melyen a korábbiakhoz hasonló techno trackjei mellett már hallható volt az az elektronikus zenei irány is ami felé Beyer elindult.

Ebben az időszakban Beyer sok időt töltött a stúdióban, újra fogalmazva a célt, amely felé haladni kívánt. Megszületett a vízió és a koncepció, és 2002-ben megalapította a Truesoul-t.

Beyer meghatározta az új label stílusát addigi legteljesebb munkájával, a harmadik stúdió albumával, a 2002-ben megjelent ‘Ignition Key’-vel.

A Truesoul gondozásában többek között olyan előadók művei jelentek meg , mint Joel Mull, Cirez D (aka Eric Prydz), Cari Lekebusch, Henrik B, sőt, a stockholm-i Ozgur Can is, aki egy kissé progresszívebb vonalat képvisel. A különféle elektronikus stílusok olvasztótégelyévé vált Truesoul mellett Beyer egy másik kiadót is létrehozott, egy letisztultabb és minimál hangzás számára.

„A Mad Eye csak nekem szól. Ez a nevem egyfajta anagrammája. Ez olyasmi mint ahol pillanatnyilag tartok. Egy kissé letisztultabb, nem annyira nyilvánvaló és gyors mint a Drumcode, és egy kicsit experimentálisabb”.

A label egy új, finom, produkció orientáltabb vonal előfutára, és Beyer gyorsan rámutatott a zenei irányában bekövetkezett változás katalizátorára. „A változás nagy része az ibizai utaknak köszönhető. Nagyon sok minden történt ott az elmúlt három vagy négy évben és találkoztam egy más környezettel, ahol hosszabb partik és hosszú after partyk vannak. Fiatalon nagy raver voltam úgyhogy nem olyan nagy ügy számomra a hosszú bulizás, de ez a partizásnak ez a módja megváltoztatott engem. „

Ez a változás a DJ szettjeibe is beszűrődött. Beyer, akit világszerte a büntető, loop-os techno mestervonaláról ismernek, letisztultabb produkcióit is belecsempészte lemez-manipulációinak áramlatába. „Ha igazán azt játszhatom amit akarok, akkor én ezekkel a zenékkel koronáznám meg a szettjeimet, mivel már nem igazán játszom azokat a régi dolgokat” Beyer új stílusa a Fabric számára készült mix CD-jén is tükröződik., melyen olyan előadók trackjei szerepelnek, mint Dominik Eulberg, 2 Dollar Egg és Alex Under – az összes emelkedő csillag a „minimal” techno berkein belül.

Bár a Drumcode még továbbra is létezik, Beyer a labelen is akar némi változtatást. Alapvetően megmarad az eredeti érzete és tempója, de új hangzással körítve, beyer erről így nyilatkozik: „Számomra már nem fontos hogy sok lemezt jelentessek meg. Inkább az számít hogy olyan lemezeket adjak ki amik számítanak és amelyek hosszabb életűek. Úgy akarok visszatekinteni, hogy azt mondhassam: ’wow, azt én csináltam’. Azt akarom érezni, hogy képviseltem valamit, és azt gondolom, hogy az ilyen dolgok a kor előrehaladásával válnak egyre fontosabbá. Hogy ez milyen alakban-formában valósul meg, azt nehéz megmondani.”