Boskke Sky Planter - a legújabb függőség
2011-02-13
Végre hazánkban is elérhetőek az új-zélandi BOSSKE cég Sky Planter csodakaspói. A Sky Planter szintén lóg, mint "normális" társai, viszont fejjel lefelé. A meghökkentő látvány mellett természetesen magát a funkcióját is tökéletesen betölti, de jóval több, mint egy hagyományos kaspó.A belső öntöző szerkezetnek köszönhetően a nedvesség egyből a gyökörekhez jut. Az alkalmazott technológia révén 80 % kevsebb víz szükséges a hagyomásnyos öntözéssel szemben, így havonta mindössze elég egyszer vagy kétszer utánatölteni. Ideális az állandóan úton lévők számára.

A terméket Patrick Morris tervezte a londoni Central Saint Martins College of Art and Design hallgatójaként. Jake testvérével közösen alapították meg vállalkozásukat BOSKKE néven, ami kis erdőt jelent.
Több design múzeumban megtalálható Angliától Japánig és rendszeres szereplője a különböző lakberendezéssel, kertészettel, stb. foglalkozó magazinoknak. (ELLE, Newsweek, CG Moda, Metropolis, Casa Living).
2010-ben a Ljubljanaban megrendezett Bio22 Industrial Design Awards-on aranyérmmel jutalmazta a nemzetközi zsüri.
Kis alapterületű lakásokba, vagy ahol a háziállat nem tiszteli növényeinket kitünő választás lehet, de a fűszernövényeket beleültetve a konyhába is fantasztikusan mutat és mind amellett praktikus is.
Érdeklődni a boskkehungary@gmail.com címen lehet.
http://www.facebook.com/pages/Boskke-Hungary/116105778449499
Nézz fel a természetre!
Ezt a cikket eddig 1081 alkalommal tekintették meg.
Design
Best of Stilblog a Merlinben
Újra megelevenednek a bejegyzéseink! Legújabb kedvenceinkkel 2012. április elsején találkozhattok a Merlinben, nem, nem tréfa, ismét nagyon komoly design vásár várható, ami a Cyclechic.hu-nak köszönhetően ezúttal még bringás...
Construma 2011
A Hungexpo Budapesti Vásárközpont 2011. április 5–10. között egy időben négy kiállítást rendez. A 30. évfordulóját ünneplő...
Ég veled beágyazás!
Egy ma már szinte állandósult szokás, amit megcsinálunk, mert „így szoktunk meg”. Két embertípus létezik, a mindig pedánsan beágyazó, és aki ezt a folyamatot tökéletesen feleslegesnek tartja, feltéve, hogy az...
Színtrend 2011
A cég a ’60-as évek elején alakult, melynek székhelye Carlstadt (New Jersey, USA). A Pantone szinonimája a tökéletes és pontos színkezelésnek. Szaktekintélyük világszerte elismert a divat, design, lakberendezés és...
Boskke Sky Planter - a legújabb függőség
A belső öntöző szerkezetnek köszönhetően a nedvesség egyből a gyökörekhez jut. Az alkalmazott technológia révén 80 % kevsebb víz szükséges a...
Monoloc Interjú
A CLR család oszlopos tagjának számítasz ma már. Kérlek, meséld el nekünk, hogyan kerültetek kapcsolatba és milyen érzés számodra ennek a csapatnak a...
DJ Afrojack nem adja el magát
Habár a Nick van de Wall néven anyakönyvezett holland DJ és producer néhányaknak leginkább Paris Hilton barátjaként ismeretes, Afrojack valójában Grammy-nyertes zenész, aki számos Billboard-listás szerzemény producere és szerzője...
Velejéig underground – interjú Bernáthy Zsigával
Ennél fogva Zsiga genetikailag (is) egyenes ágon viszi tovább az atyai szellemi örökséget. Ez teljesen nyilvánvaló azok számára, akik ismerik, és most azoknak is egyértelművé válhat, akiknek még nem volt szerencséje ehhez a...
Inigo Kennedy & Monoloc - Technokunst beszámoló
A mostani line up egyaránt kielégítette minden fiatal – és idősebb helyett inkább – rutinosabb partyarc igényét, hiszen ebből az alkalomból ismét két...




