Club lista
Studio - The Ultimate Club
2009-05-02
(Eventshall)
Az elmúlt két évben a Studio diszkótörténelmet írt Magyarországon, hiszen rendszeres klubesteken az átlaglétszám soha sehol nem volt még 4500 fő feletti!
A 2006. őszi nyitóbuli azonban már európai rekordot is közelít, hiszen több mint 5500 vendég tisztelte meg a clubbot látogatásával! Ha ehhez hozzáadjuk az ugyanabban az időben, az épület másik termében megtartott Dokk Progression 1500 vendégét, úgy 7000 fő szórakozott az épületben. Ez pedig már európai klub csúcs!
A nagy nevű külföldi lemezlovasok a világ legjobb klubjai közé sorolják a Studiot. Ahogy évekkel ezelőtt Ibizára, most a mi Hajógyári-szigetünkre is jönnek Olaszországból, Nagy-Britanniából vagy éppen Kuwaitból egy-egy Studio-s buli kedvéért! Ezek a tények igazolják, hogy az elektronikus zene világában is van igény a magas színvonalú szórakoztatásra. Mára a magyar emberek ízlése kifinomult, ezért értékelik a fáradságot és költséget nem kímélő, egyedi építészeti, technikai és művészeti munkát, amellyel a STUDIO diszkószínházat és műsorait létrehozzák.

Ezek nem önálló, hagyományos produkcióként jelennek meg színpadaikon, hanem újszerűen, a hangulatot, zenét nem megszakítva, különleges élő háttérképet biztosítanak a szórakozáshoz. Így a komoly, bohém vagy abszurd élőképek sorában jól megfér egymás mellett a szaxofon, balett, karate- vagy body building bemutató, sztriptíz, néptánc, artisták, művészi torna, énekes, gitáros, konga, hintázó angyalok és vad ördögök, melyek látványa segít mindenkinek elszakadni a hétköznapok szürkeségétől, gondjaitól és a fantasztikum studiós világában felfrissíteni a lelkét.
A zenét a megszokott hármas, azaz Bárány Attila, Antonyo és Jován szolgáltatja, ügyelve arra, hogy a modern tánczene stílusán belül, itt a legtáncolhatóbb, legslágeresebb zenékkel nyerjék el a jelenlévők tetszését.

Magánszemélyek és cégek érdeklődését is várják minden típusú rendezvény megtartásával kapcsolatban. A Studio lehetőségei kimeríthetetlenek, akár helyszín biztosításáróll, akár teljes körű szolgáltatásról (hang-fény-vetítő technika, musorok, étel-ital, vendéglátás, biztonsági személyzet, bútorok, dekoráció, reklám stb.) van szó. Tel.: 06-30-436-36-00
Megközelítés egyszerű még a budai alsó rakpart gyakori lezárása esetén is. Ilyenkor a Szentendrei úton kell tovább menni és a Mozaik utcánál ráhajtani a rakpartra, ami mindig járható. Studio napokon, a sziget autóforgalmát az akadálymentes és gyors közlekedés érdekében egyirányúsítják. (Behajtás az Árpád-híd felőli kőhídon, kihajtás a Mozaik utcai vashídon.)
A VIP vendégek az ország legnagyobb szórakozóhelyi VIP területét, parkolóját és legszínvonalasabb szolgáltatásait élvezhetik díjtalanul a BPM fényképes VIP kártyával. Kártyakiváltási lehetőség a helyszínen!

Előadások kéthetente, szombatonként!
Nyitás: Lounge/fogadócsarnok, ruhatár, bárpult, mosdó: 22.00 | Nagyterem 23.00 | Zárás: 05.00
Belépő: Hölgyeknek 1000 Ft, Uraknak 2000 Ft
Weboldal:
Ezt a cikket eddig 16649 alkalommal tekintették meg.
Klubok
Club Mediterrán
A Mediterrán Club 2007. novemberében nyitotta meg kapuját a meleg, leszbikus, biszexuális és transzvesztita társadalom előtt. A Club kb. 100-130 vendég befogadására alkalmas hangulatos, barátságos, diszkrét, jó hang és...
Club Helka
Balatonfüreden, az északi part legújabb, legmodernebb discoja egész éves nyitvatartással fogadja kedves vendégeit. Szombatonként változatos programok...
Klubok
Klubok
Akropolis Disco
1992. június. 15-e , a nyitás ótaa szinte töretlen lendülettel a környék legfelkapottabb szórakozóhelye. Rengeteg fellépõ, és sztárvendég szívesen emlegeti, mivel itt a teltház, és a...
Club Absolut
Nyíregyháza Belvárosában az Őz-köz 2. sz.alatt található az igényes, trendi szórakozásra vágyó fiatalok szórakozóhelye a Club Absolut. A...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















