Club lista
Bahnhof Music Club
2009-05-02
A club 93-ban nyitotta meg először kapuit.Szinte az összes magyar együttes megfordult a színpadán szinte minden műfajból.A dj pultot is többen bérelték hosszabb,rövidebb ideig. Házigazdák voltak többek közt: Bárány Attila, Jovánnal és Gömbivel (ma Hamvai P.G.) és még sokan mások. Zeneileg is volt itt minden, a punktól a technoig. Valami viszont sosem változott, mindig Székesfehérvár meghatározó clubja volt....és hála a fiatalok szeretetének, ma is az, sőt ha hihetünk a nyitás napján a csillagok akkori állásának, akkor még sokáig az is marad !
Legutóbb 2004-ben változott a Bahnhof. Az alternatív helyből club lett. Az egyszerű,de ötletes belső megmaradt a maga régi vagonokkal, tolatókkal, vasutas ereklyékkel teli, műemlék és múzeum-jellegével, de kapott XXI.századi fény és hangtechnikát. A váltás szerencsés volt, hiszen azóta is minden hétvégén nagyon sokan látogatnak el a clubba.
Két terem található a clubban. A kisebbiket házibulinak hívják. Itt általában a 90-es évek nagy slágereit játszák a masiniszták, Gömbee és Budai Jr. Az Arénában pedig a mai modern zenék ragadják magukkal táncoslábú vendégeket Dj Szömy és Rezy-T vezényletével. Itt az elmúlt években a legkedveltebb hazai és külföldi lemezlovasok tologatták a potmétereket, játszották a legjobb club zenéket és nagy örömünkre mindig szívesen térnek vissza a Bahnhof-ba.

Weboldal:
Ezt a cikket eddig 3137 alkalommal tekintették meg.
Klubok
Club Mediterrán
A Mediterrán Club 2007. novemberében nyitotta meg kapuját a meleg, leszbikus, biszexuális és transzvesztita társadalom előtt. A Club kb. 100-130 vendég befogadására alkalmas hangulatos, barátságos, diszkrét, jó hang és...
Club Helka
Balatonfüreden, az északi part legújabb, legmodernebb discoja egész éves nyitvatartással fogadja kedves vendégeit. Szombatonként változatos programok...
Klubok
Klubok
Akropolis Disco
1992. június. 15-e , a nyitás ótaa szinte töretlen lendülettel a környék legfelkapottabb szórakozóhelye. Rengeteg fellépõ, és sztárvendég szívesen emlegeti, mivel itt a teltház, és a...
Club Absolut
Nyíregyháza Belvárosában az Őz-köz 2. sz.alatt található az igényes, trendi szórakozásra vágyó fiatalok szórakozóhelye a Club Absolut. A...
Nívó és attitűd – féléves a Deep Beep Records interjú
Pontosan fél éve indult a Deep Beep Records. Milyen indíttatás vezérelt titeket, amikor megalapítottátok? A kiadó fél éve létezik a közönség...
Minőségmániás lokálpatrióta – interjú Lighttal
Három éve, hogy csatlakoztál a Strictly!-hez. Hogyan értékeled ezt az időszakot? Eredményekben gazdag! Jobban beleástam magam az elektronikus zene bugyraiba, zeneírás Cyrusal, sok vidéki fellépés, és teljesen más gondolkodásmód....
Metha - a sokoldalú DJ és producer
body p { text-align: justify; } Sikeresen mennek a Breakbeat Massive klubestek, ez a szíved csücske, milyen meglepetésekre számíthatnak idén a partyzók? Idén októberben az Evil Nine elbúcsúztatta a Breakbeat ...
Joris Voorn interjú
Kezdésként elárulnád hogy éppen merre vagy, és mivel foglalatoskodsz? Hétfő reggel van, Amszterdamban ülök a stúdiómban, és pár új tracken...
Fernando interjú
Fernando, a 2020 Soundsystem virtuóz frontembere – interjú Aligha van olyan vájtfülű zenerajongó, aki ne ismerné a 2020 Soundsystemet. Fernando, a banda frontembere és basszusgitárosa hamarosan Magyarországon lép fel. A Galactic...
Jay Lumen Mexikóban
Jay Lumen több mint 10.000 ember elõtt játszott Mexikóban Jay Lumen a mexikói Soul Tech Festival vendégeként több mint 10.000 embernek mutatta be világhíru lemezpörgeto tudományát. A 2 napba nyúló, 24 órás rendezvényen egészen...


















